Óriási széndioxid-lelőhelyet talált a MOL

Vagy valami olyasmit. A Világgazdaság keverte a szezont a fazonnal a mai címlapján. „Szénhidrogén? Ilyen szót nem ismerünk, írjunk inkább széndioxidot” – gondolhatták. De mivel nem egyedi az eset, és már egész gyűjteményt szedtünk össze hasonló keveredésekből, most leírjuk őket egy rövid posztban. Általános iskolai ismereteket ismételünk át, amiért előre is elnézést kérünk.

Bijell-1 exploration well.JPGSzénhidrogén-lelőhely, Kurdisztán. Kép: MOL.hu

MOL-t közvetlenül érintő dolgokkal nem szoktunk foglalkozni itt a blogon. A negyedéves eredményekkel különösen nem. Most is csak azért teszünk kivételt, mert ezt a mondatot nem lehetett nem kipécézni a MOL negyedéves eredményeit tálaló (zöld) Világgazdaság riportjából (papíron jelent meg, a neten csak előfizetéssel elérhető):

“A termelés üzletágra negatívan hatott a csökkenő széndioxidár és a kitermelés csökkenése.”

Magyarul azt érti ez alatt az újságíró, hogy csökkent az eladott gáz és olaj ára, ez csökkentette a kitermelési üzletág eredményét. Hogy szénhidrogént kéne írni és nem szén-dioxidot? Az egyik ára pozitív, a másiké pedig negatív (fizetni kell azért, ha kibocsátjuk)? Ne tessék már kukacoskodni!

A MOL jelentésében még szénhidrogén szerepelt: "Az Upstream üzletág eredménye növekedett mivel a csökkenő termelés és a valamelyest romló átlagos realizált szénhidrogén árak negatív hatását ellensúlyozni tudta a magyarországi működéssel összefüggő céltartalék revízió". (Pár mondattal lejjebb a Világgazdaság-cikk az üzletágakat is keveri: helyesen a Downstream a finomítás, az Upstream pedig a kutatás-termelés.)

Pár tőmondatban összefoglalva: A szénhidrátot eszik (vagy diétában inkább nem eszik;). A szénhidrogén az, amit a földből nyernek és eltüzelik (olaj és gáz). A szén-dioxid az eltüzelésükkor keletkezik, és sok bajt okoz. Klímaváltozást.

Másik kedvencünk, amikor valaki szénhidrátot ír/mond szénhidrogén helyett, angolul vagy magyarul. A hydrocarbon a szénhidrogén, ezt keverik a carbohydrate-tel, a szénhidráttal.

A szénhidrát-szénhidrogén-széndioxid bermudaháromszög.

Ide másoltuk a Wikipédia-definíciók elejét is, a hasonlók jövőben való elkerülése végett.

A szénhidrátok vagy tudományos néven szacharidok a növények által, fotoszintézis során termelt, szén, oxigén és hidrogéntartalmú szerves vegyületek […] Fontos szerepük, hogy energiát szolgáltatnak az állati és emberi szervezetben (cukrok): a bevitt energia 50-70%-a szénhidrátokból származik.

A szénhidrogének a legegyszerűbb összetételű szerves vegyületek Csak szén– és hidrogénatomokat tartalmaznak, nevük is erre utal. A legegyszerűbb szénhidrogén a metán, ebben a molekulában a szénatom mind a négy vegyértéke hidrogénatomhoz kapcsolódik

A szén-dioxid (CO2, régi magyar nevén szénéleg) légköri nyomáson légnemű, gáz halmazállapotú vegyület, a szén egyik oxidja. […]A szén-dioxid üvegházhatású gáz, amely a kutatók 97%-a szerint hozzájárul a globális felmelegedéshez. […] A légkörbe számos forrásból kerülhet; szén és széntartalmú anyagok égése, állatok, növények és mikroorganizmusok légzése során keletkezik.

A magyar szavak rossz tükörfordításával is gyakran találkozunk, küzdünk. Töredelmesen bevalljuk, hogy néha még itt cégen belül is találkozunk például ilyenekkel:

 

  • Coal hydrogen – a szénhidrogén akarna lenni, de ilyen nem létezik az angolban.
  • Earth gas – ezt meg a földgázra mondják. A németben (Erdgas) létezik, angolban nem. Ott helyesen natural gas.
  • Rock oil – nehéz elhinni, de ilyet is olvastunk már. A kőolaj helyesen crude oil.

Az meg kicsit vájtfülűbb dolog, hogy a palaolaj (shale oil) és az olajpala (oil shale) nem ugyanaz, de erről már írtunk.

Biztos van még jó pár, várjuk a hasonlókat Facebookon, vagy emailben (gurulohordo@gmail.com), és nem csak az energia-szektorból!

 

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

 

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!

A bejegyzés trackback címe:

https://gurulohordo.blog.hu/api/trackback/id/tr15833739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Elérhetőségeink

Magunkról

Energiáról, gazdaságról és minden egyébről.

A posztok szerzői a MOL-csoport dolgozói, írásaik a magánvéleményüket és nem feltétlenül a MOL-csoport hivatalos álláspontját képviselik.

Hírlevél

Our English blog has moved!

United-Kingdom-flag-24.png Visit Barrelperday.com!

 

Címkék

2021 (4) 2022 (4) ACEA (3) Afrika (3) áram (24) atom (10) autó (13) benzin (4) budget (3) car (4) China (6) climate change (17) CO2 (50) coal (3) cseppfolyós földgáz (LNG) (11) demográfia (6) dízel (5) electricity (4) elektromos autó (11) élet (23) élettartam (5) energia (5) energiahatékonyság (8) energiaválság (4) english (73) EU (47) Euro (4) euro (3) Euróövezet (3) Európa (9) Eurozóna (8) Eurozone (4) EV (3) fenntarthatóság (3) finance (3) finomítás (4) földgáz (6) gas (23) gasztro (4) gáz (51) gázár (4) gazdaság (10) Gazprom (19) GDP (3) geopolitika (10) Görögország (5) green (3) háború (6) heavy (3) heti olvasnivaló (129) Hungary (5) IEA (9) import (5) infláció (5) Iran (4) Irán (7) Japán (3) Japan (3) jövő (3) kérdőív (10) kereskedelem (3) kereslet (5) készletek (3) Kína (19) kitekintés (4) kivándorlás (3) klímaváltozás (24) költségvetés (5) környezetvédelem (22) Koronavírus (6) koronavírus (4) Közel-Kelet (3) közlekedés (10) KSH (6) life (3) light (6) LNG (20) magyar (139) Magyarország (16) megújulók (19) MidEast (8) munkaerőpiac (5) napelem (5) off-topic (33) oil (23) olaj (57) olajár (24) OPEC (8) OPEC+ (4) Oroszország (37) összefoglaló (3) palagáz (10) palaolaj (3) pénzügyek (17) petrolkémia (3) politika (10) poll (3) portfolioblogger (333) prices (4) renewables (11) Russia (4) Saudi Arabia (4) shale gas (3) szankciók (4) Szaúd-Arábia (7) szén (6) széndioxid (6) szolgálati (10) társadalmi problémák (3) tech (9) Tesla (3) transport (3) Ukrajna (12) USA (29) utazás (5) üzemanyag (10) várakozások (5) vásárlóerő-paritás (3) Venezuela (5) video (4) Összes címke
süti beállítások módosítása