Nagy a megosztottság nálunk az orosz szankciók megítélésében

Miért épp abban ne lenne? Sőt, meglepetésünkre a szavazás közben jelentősen változtak is az eredmények. Több mint 500-an válaszoltak a kérdőívünkre, felük szerint további szankciók kellenek, de más gazdasági lépést ennél jóval többen támogatnának.

145396_600.jpg

Épp ma lépnek életbe az EU új szankciói Oroszország ellen az Ukrajnával szemben folytatott katonai akciója miatt. (Bár, ha a tűzszünet tartósnak bizonyul, feloldhatják őket). Mi még szeptember elején kérdeztük meg olvasóinkat, hogy mit gondolnak a retorziókról.

Két kérdést tettünk fel a szankciókról:

1) kellenek-e az olvasók szerint a szeptember elejéig elfogadott, illetve újabb szankciók Oroszországgal szemben.

2) melyik konkrét ötletet támogatnák az olvasók (szigorított szankciók, gázfüggőség csökkentése, olajár letörése, stb.)

Ezek lettek az eredmények

Mindig elmondjuk, hogy a kérdőívre beérkezett válaszaink (sajnos) nem reprezentatívak, de ennek most még külön szerepe lesz…

szankciok1.png

A válaszolók 49%-a szerint további szankciók kellenek, viszont 41% szerint nem kellenek szankciók – többnyire azért, mert azok nem jogosak vagy célravezetők. Tehát itt elég nagy a megosztottság.

Azt gondoltuk volna, hogy az, aki az első kérdésre nemmel válaszol (nem kellenek szankciók), az a második listából nem fog konkrét intézkedéseket támogatni. Ez azonban nem így volt, szavazóink egy része láthatóan nem értelmezte „szankciónak” például a gázfüggőség csökkentését vagy az olajár letörését – utólag átgondolva valószínűleg mi is másképp tettük volna fel az első kérdést. Összességében a további szankciókra nemmel szavazóknak is közel 30%-a támogatott valamit a második kérdés konkrét intézkedéseiből.

A másik kérdésre adott válaszok megoszlása (többet is lehetett választani, az erre a kérdésre bármit válaszolók %-át mutatjuk)

szankcio2.png

A gázfüggőség csökkentése lett a legnépszerűbb, közel 50%-kal. Az erre a kérdésre bármilyen választ adók 70%-a azért valamilyen gazdasági lépést támogatna (további szankciókat, a gázfüggőség csökkentését vagy az olajárak letörését). Sokan a további szankciókat nem támogatók közül (közel harmaduk) is valamilyen más gazdasági lépést azért tennének.

Mint várható volt, a katonai fellépés jóval kisebb támogatást élvez.

A kérdésekre jött egy csomó „különvélemény is”, ezekből a poszt végén válogattunk pár jellemzőt (Lee Harvey Oswaldovicstól a zártosztályig /mármint azt nekünk ajánlották/).

Ilyen drasztikusan változtak szavazás közben az eredmények

(avagy variációk nem-reprezentativitásra)

Korábban feltettünk egy részeredményt a Facebook-oldalunkra, ahol még az emberek kétharmada több szankciót akart. Ezért mikor a végeredményt (az 50% alatti támogatottságot) megláttuk, eléggé meglepődtünk.

Íme, így változott a több gazdasági szankció támogatottsága (az első kérdésre adott válasz) menet közben:

szankciok3.png

A kérdőív így is hosszú volt, ezért most nem akartunk rákérdezni a szavazók végzettségére, és egyéb adataira. Gazdasági blog lévén általában a blog olvasói képzettebbek, és valószínűleg magasabb jövedelműek, mint a magyar átlag.

Sajnos azt sem tudjuk, az egyes szavazók honnan jöttek a blogra. Pedig érdekes lenne, mert a fenti ábra arra utal, hogy ez azért számíthatott a szavazásban: valószínűleg először a törzsközönségünk szavazott, aztán az Index-ről a blogra érkezők, később pedig a poszt kikerült a napi.hu-ra és a jobboldali Mandinerre is (ott még ma is kint volt).

Nagyjából ekkor változott meg a szavazatokból a szankciókat támogatók aránya, (a Mandiner időgépével negyed órára pontosan belőhető, mikor került ki oda a poszt, sajnos ezt a többi oldalra nem tudjuk megmondani a statisztikákból). Azt tudjuk, hogy magára a posztra legtöbben a napi.hu-ról (40%), és a Mandinerről (20%) jöttek, de az utóbbi 6 napban már a szavazók 75%-a a Mandinerről jött. Ebben az időszakban a több szankciót támogatók aránya kb. 30%-ra esett.

Úgy tűnik, a törzsközönségünk jóval inkább szankciópárti, a Mandiner olvasói pedig jóval inkább elvetik a szankciókat, mint az átlagos szavazó.

Mindenesetre egy dolog biztos (ha valaki egy barlangban élt volna az elmúlt években, és nem vette volna észre): megosztottság, az van.

A karikatúra forrása: cagle.com 

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

 

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!

 

Különvélemények Oswaldovicstól a zártosztályig (mármint azt nekünk ajánlották)

Pro

Részleges olaj embargó. A szaúdi 2mbpd extra termeléssel kevesebb olajat vesz Európa az oroszoktól. A törökök meg megtiltják az orosz olajtartályhajók áthaladását.

Le kell választani valahogy Kínát az oroszokról. Ez nem egyszerű, de hosszú távon valószínűleg az egyetlen módja, hogy megroppantsák az orosz gazdaságot

„Oswaldovics” [a la JFK]- Putyint likvidálni azaz kilőni

Kontra

Kitüntetném! A SAJÁT NÉPÉT VÉDI ! Bár a mi politikusaink is így gondolkodnának!. Példàt vennék rola!!

Támogassuk Oroszországot.

kivonulni ukrajnából & nem hergelni tovább az oroszokat.. Ne szállítsunk több Amerikai véres demokráciát oda ahová nem kell!

Ukrajna egy bukott ország. Népszavazással, békésen el lehetne dönteni, hogy ki hova tartozzon. Ez a megoldás világszerte sok konfliktustól kímélne meg mindenkit.

Szerintem, nincs ertelme az orosz irredenta alacsony moralt szankcionalni, mert nem fog mukodni. Oroszorszagnak kell politikailag felnonie. Egy 8 eves gyereket nem lehet azert verni, mert nem ugy viselkedik, mint egy 21 eves. Masfelol, emlekezzunk a tortenelemi peldakra; Sztalingradot sem tudtak kieheztetni anno...

Rekontra (minket sem kíméltek)

A kérdéseitek feltevési is provokáció! Háborút akartok?

Ki találta ki ezt a háborús uszító kérdéssort? Csak nem a CIA áll mögötte?

Benneteket zárt osztályon elhelyezni

Egyéb

Kitüntetném Nobel Békedíjjal.Utána nem mer majd terjeszkedni.

Alternatív energiaforrások nagyobb támogatása, a hosszútávú függőség csökkentése érdekében

Nemzetközi civil összefogás: szervezett akció keretén belül béketüntetés a frontvonalon (eleven fal a harcoló felek között) addig, amíg az orosz haderő vissza nem vonul; menedékjog felajánlása a dezertáló orosz katonáknak, háborús bűnökért való felelősségre vonás nélkül

A bejegyzés trackback címe:

https://gurulohordo.blog.hu/api/trackback/id/tr196692029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Elérhetőségeink

Magunkról

Energiáról, gazdaságról és minden egyébről.

A posztok szerzői a MOL-csoport dolgozói, írásaik a magánvéleményüket és nem feltétlenül a MOL-csoport hivatalos álláspontját képviselik.

Hírlevél

Our English blog has moved!

United-Kingdom-flag-24.png Visit Barrelperday.com!

 

Címkék

2021 (4) 2022 (4) ACEA (3) Afrika (3) áram (24) atom (10) autó (13) benzin (4) budget (3) car (4) China (6) climate change (17) CO2 (50) coal (3) cseppfolyós földgáz (LNG) (11) demográfia (6) dízel (5) electricity (4) elektromos autó (11) élet (23) élettartam (5) energia (5) energiahatékonyság (8) energiaválság (4) english (73) EU (47) euro (3) Euro (4) Euróövezet (3) Európa (9) Eurozóna (8) Eurozone (4) EV (3) fenntarthatóság (3) finance (3) finomítás (4) földgáz (6) gas (23) gasztro (4) gáz (51) gázár (4) gazdaság (10) Gazprom (19) GDP (3) geopolitika (10) Görögország (5) green (3) háború (6) heavy (3) heti olvasnivaló (129) Hungary (5) IEA (9) import (5) infláció (5) Iran (4) Irán (7) Japán (3) Japan (3) jövő (3) kérdőív (10) kereskedelem (3) kereslet (5) készletek (3) Kína (19) kitekintés (4) kivándorlás (3) klímaváltozás (24) költségvetés (5) környezetvédelem (22) Koronavírus (6) koronavírus (4) Közel-Kelet (3) közlekedés (10) KSH (6) life (3) light (6) LNG (20) magyar (139) Magyarország (16) megújulók (19) MidEast (8) munkaerőpiac (5) napelem (5) off-topic (33) oil (23) olaj (57) olajár (24) OPEC (8) OPEC+ (4) Oroszország (37) összefoglaló (3) palagáz (10) palaolaj (3) pénzügyek (17) petrolkémia (3) politika (10) poll (3) portfolioblogger (333) prices (4) renewables (11) Russia (4) Saudi Arabia (4) shale gas (3) szankciók (4) Szaúd-Arábia (7) szén (6) széndioxid (6) szolgálati (10) társadalmi problémák (3) tech (9) Tesla (3) transport (3) Ukrajna (12) USA (29) utazás (5) üzemanyag (10) várakozások (5) vásárlóerő-paritás (3) Venezuela (5) video (4) Összes címke
süti beállítások módosítása