Tartja megállapodását az OPEC

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) a héten publikálta a januári olajkibocsátásra vonatkozó becsléseit. A november végi OPEC megállapodás tükrében a piac kíváncsian várta, hogyan teljesítettek a megállapodásban részt vevő országok a kitűzött számok elérésében.

Az OPEC megállapodás tartalma

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, november 30-án az OPEC tagállamai megegyeztek, hogy 2017 első félévében az októberi szinthez képest átlagosan napi 1,2 millió hordóval visszafogják kibocsátásukat, ezzel napi 32,5 millió hordóra csökkentve össztermelésüket. Az OPEC tagállamai közül a megállapodásban nem vett részt Líbia és Nigéria, illetve Iránnak sikerült a korábbi évek szankcióira való tekintettel egy, a tavalyi termelésénél magasabb kvótát kiharcolnia. Indonézia felfüggesztette tagságát a szervezetben. Az olajtermelő országok elkötelezettségét tovább erősítette, hogy a megállapodáshoz 11 nem-OPEC ország is csatlakozott, akik ígéretet tettek, hogy további napi 558 000 hordóval csökkentik összkibocsátásukat, amelyből Oroszország napi 300 000 hordóval veszi ki részét.

A megállapodásban részt vevő országok termelésük visszafogásától az olajár emelkedésére számítanak. Az elmúlt 2 év rekord alacsony olajárai ugyanis komoly veszéllyel fenyegették a javarészt olajból származó bevételekre épülő gazdaságokat. Az USA palaolaj-forradalma, illetve a hosszú távon várhatóan stagnáló olajkereslet miatt egy szervezett termelésvisszafogás nem generál strukturális változást a piacon, ugyanakkor a termelésváltoztatás késleltetett hatásán keresztül rövid távon megnövelheti az olaj árát. Ezáltal az olajbevételekre aránytalanul nagy mértékben támaszkodó gazdaságok kellő időt nyerhetnek a szükséges strukturális átalakítások végrehajtására.

A januári számok

Nemcsak az OPEC, hanem több, független szervezet adott ki becsléseket a januári termelésre vonatkozóan. Ezek a számok kis mértékben eltérhetnek egymástól, de körülbelül a kitűzött termeléscsökkentés 90-92 százalékát teljesítették január hónapban az OPEC üzletet kötő tagállamai.

A csökkentésből egyelőre nem minden tagállam vette ki részét ígéretének megfelelően: Algéria, Gabon, Quatar, az Egyesült Arab Emírségek, Venezuela és Irak januárban a megállapodásban vállaltakhoz képest több olajat termeltek. Ezt ellensúlyozva ugyanakkor Szaúd-Arábia, Angola és Kuwait januárban jobban visszafogták kitermelésüket. Sőt, hogy a piac számára egyértelmű üzenetet küldjön, Szaúd-Arábia termelésének további visszafogását ígérte februárra.

Várható-e további áremelkedés?

Novemberben a megállapodás hírére azonnal 8 százalékkal emelkedett a nyersolaj ára, és Szaúd-Arábia, illetve Oroszország extrém termelés-visszafogása segített magasan tartani a nyersolaj árát januárban is. Ugyanakkor néhány egymással ellentétes hatást kiváltó tényező miatt nem egyértelmű, milyen irányba fog mozogni az olaj ára a következő hónapokban.

Elsősorban az USA-ban felhalmozott kőolajkészletek és a várhatóan ismét növekedésnek induló palaolaj-termelés azok a tényezők, amelyek ellensúlyozhatják az OPEC-megállapodást követő kínálatcsökkenést. Emellett elemzők a líbiai és nigériai termelés növekedésére számítanak. További bizonytalanságot jelent, hogy Oroszország januárra több, mint napi 300 000 hordóval fogta vissza termelését, ugyanakkor ez feltehetően a zord időjárási körülményeknek köszönhető. Az idő enyhülésével kétséges, hogy Oroszország továbbra is ilyen alacsony szinten tartja-e termelését.

Mindazonáltal némi nyugalommal töltheti el az OPEC-tagállamokat, hogy Irán termelése várhatóan a következő hónapokban közelebb jut a novemberi megállapodásban foglaltakhoz. A januárban közzétett adatok szerint ugyanis az iráni termelésemelkedés feltehetően Irán Perzsa-öbölbeli tartályhajókból származó készleteinek masszív eladását tükrözi. Továbbá az egyik legnagyobb importpiacon, Indiában is újra növekedésnek indulhat az utóbbi hónapokban a valutakivonás miatt nyomott kereslet (a legtöbb indiai ugyanis készpénzzel fizet az üzemanyagért). Az USA-ban pedig a nyári hónapokban szokásosan megnövekedő üzemanyag-fogyasztásra készülve a többletkínálatot a helyi finomítók kezdhetik el felszívni.

Hogy melyik hatás fog érvényesülni, illetve hogy az OPEC továbbra is kitart-e a szigorú termelés-visszafogás mellett, kiderül a következő hónapokban. Az OPEC által kitűzött napi 1,2 millió hordós termelés-visszafogásának a 2017-es év első hat hónapjában átlagosan kell érvényesülnie. Emiatt az OPEC következő időszakbeli számaiban is számíthatunk némi volatilitásra.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gurulohordo.blog.hu/api/trackback/id/tr5912268954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Elérhetőségeink

Magunkról

Energiáról, gazdaságról és minden egyébről.

A posztok szerzői a MOL-csoport dolgozói, írásaik a magánvéleményüket és nem feltétlenül a MOL-csoport hivatalos álláspontját képviselik.

Hírlevél

Our English blog has moved!

United-Kingdom-flag-24.png Visit Barrelperday.com!

 

Címkék

2021 (4) 2022 (4) ACEA (3) Afrika (3) áram (24) atom (10) autó (13) benzin (4) budget (3) car (4) China (6) climate change (17) CO2 (50) coal (3) cseppfolyós földgáz (LNG) (11) demográfia (6) dízel (5) electricity (4) elektromos autó (11) élet (23) élettartam (5) energia (5) energiahatékonyság (8) energiaválság (4) english (73) EU (47) Euro (4) euro (3) Euróövezet (3) Európa (9) Eurozóna (8) Eurozone (4) EV (3) fenntarthatóság (3) finance (3) finomítás (4) földgáz (6) gas (23) gasztro (4) gáz (51) gázár (4) gazdaság (10) Gazprom (19) GDP (3) geopolitika (10) Görögország (5) green (3) háború (6) heavy (3) heti olvasnivaló (129) Hungary (5) IEA (9) import (5) infláció (5) Iran (4) Irán (7) Japán (3) Japan (3) jövő (3) kérdőív (10) kereskedelem (3) kereslet (5) készletek (3) Kína (19) kitekintés (4) kivándorlás (3) klímaváltozás (24) költségvetés (5) környezetvédelem (22) Koronavírus (6) koronavírus (4) Közel-Kelet (3) közlekedés (10) KSH (6) life (3) light (6) LNG (20) magyar (139) Magyarország (16) megújulók (19) MidEast (8) munkaerőpiac (5) napelem (5) off-topic (33) oil (23) olaj (57) olajár (24) OPEC (8) OPEC+ (4) Oroszország (37) összefoglaló (3) palagáz (10) palaolaj (3) pénzügyek (17) petrolkémia (3) politika (10) poll (3) portfolioblogger (333) prices (4) renewables (11) Russia (4) Saudi Arabia (4) shale gas (3) szankciók (4) Szaúd-Arábia (7) szén (6) széndioxid (6) szolgálati (10) társadalmi problémák (3) tech (9) Tesla (3) transport (3) Ukrajna (12) USA (29) utazás (5) üzemanyag (10) várakozások (5) vásárlóerő-paritás (3) Venezuela (5) video (4) Összes címke
süti beállítások módosítása