Időről időre felbukkan a gazdasági fejlődést meghatározó innovációk életciklusát leíró Kondratyev-ciklus fogalma. Legutóbb az orosz közgazdász már mágusként szerepelt, aki előre látta, hogy napjainkban éppen az ún. felívelő szakaszban leszünk a legújabb technológiai újításoknak köszönhetően. Nem vitatva az elméleti lehetőségét a hosszú távú gazdasági ciklusok meglétének, nézzünk egy kicsit jobban a mélyére annak, hogy mit is láthatott Kondratyev előre és miért veszélyes, ha elhisszük, hogy most újabb 20 év prosperitás következik. 

Kondratyev az első cikkét a hosszú gazdasági ciklusokról 1922-ben publikálta. A cikkben két ciklust azonosított a XIX. században. Az elsőt a gőzgép feltalálásához és a textilipari forradalomhoz kötötte (1790-1849), a másodikat pedig a vasúti szállítás elterjedéséhez (1850-1896). A harmadik ciklus kezdetét 1896-ra tette és alapvetően a vegyipar és az elektromos műszerek térhódításával magyarázta. A ciklusok kialakulását és lefutását a Wikipédia szerint alapvetően három fő okra vezette vissza, úgymint az igazságtalanság mértéke (inequity), a „lehetőség” az innovációra (opportunity) és a társadalmi szabadság (social freedom) foka. Ezek közül ma már jellemzően csak az új találmányok szerepét emelik ki és Kondratyevnek ún. hosszú távú (45-60 éves) technológiai ciklusokat tulajdonítanak.

A cikkei viszonylag későn váltak széles körben ismertté és Nyugaton sokáig lesöpörték a gondolatait az asztalról  azzal, hogy a kommunista Oroszországban kutatott, ráadásul az akkori kormány embere (tanácsadója) volt. Az, hogy a „kapitalisták” érdeklődését sokáig nem keltette fel, talán még érthető, de igazából odahaza sem volt túl sikeres. Gazdaságpolitikai javaslatai, amik rövidtávon a mezőgazdasági export felfuttatásával teremtették volna meg középtávon az iparosítás alapját Oroszországban, nem illettek a sztálini gyors és erőltetett iparosítási koncepcióba. Hamarosan börtönbe is került, ahol 8 év után, 1938-ban kivégezték.

A korabeli orosz viszonyokat vizsgálva, felmerül az emberben, hogy időgép hiányában, mennyi is lehetett megjósolható abból, amit napjainkban neki tulajdonítanak. Ebben az időszakban nemcsak a politikai rendszer, hanem a gazdasági szerkezet is nagyon más volt. Az USA-ban például, ahol a legkönnyebb ilyen időtávra visszamenőleg adatokat szerezni, a mezőgazdaság már csak 10%-ban járult hozzá a kibocsátáshoz, azonban a szektor még mindig a lakosság közel 30%-át foglalkoztatta. Az ipar és a szolgáltatások pedig közel azonos mértékét adták a foglalkoztatásnak és az outputnak is. Ugyanekkor Oroszországban, ami épphogy csak kiheverte az első világháborút követő elhúzódó gazdasági recessziót (a GDP-je közel 60%-kal(!) esett vissza az 1920-as évekre a háborút megelőző szintről), még a lakosság 70%-a dolgozott a mezőgazdaságban, és a szektor a GDP közel 45%-át adta.

 USA foglalkoztatottak és kibocsátás megoszlása szektorok szerint (%, 1840-2010)

Kondratyev kétszer is volt a tengerentúlon az 1920-as években tanulmányúton, ahol valószínűleg közvetlen közelből tapasztalhatta meg a gazdasági fejlődés magasabb fokát, a „jövőt”. Láthatta, hogyan változtatja meg az iparosítás a társadalmi szerepeket és az egyenlőtlenség mértékét, még ha a szolgáltatások később bekövetkező látványos térnyerése ekkor még kevésbé lehetett nyilvánvaló. Azt is tudjuk, hogy a későbbiekben azon dolgozott, hogyan lehetne az orosz gazdaságot fejleszteni, még ha nem is talált értő fülekre. Akkor mi a baja az „akadémiai” közgazdászoknak az elmélettel?

 A Kondratyev-ciklusok („K-hullámok”) olyan hosszú periódusokra vonatkoznak, amit még a „makrósok” sem látnak be. Az általános kritika az elmélettel az, hogy bármilyen szabályosságot kivetíteni hosszabb időszakra lehetetlen, mert a szerkezeti változások miatt alapvetően megváltoznak a viselkedési összefüggések.

Miért kellene, hogy minden technológiai újítás gazdasági növekedésre való hatása ugyanolyan lefutású legyen? A Kondratyev-hullámok négy szakaszból állnak: az első, fellendülés (prosperity) szakaszt az összeomlás (recession) követi, ami után hanyatlás (depression) következik, majd lassú kilábalás (improvement). Ha belegondolunk, ezek túl általános elnevezések ahhoz, hogy lehessen velük vitatkozni. Az erős állítás inkább az, hogy ez a ciklus jellemzően 50 évig vagy még hosszabb ideig is eltarthat. Már az eredetileg Kondratyev által definiált ciklusok hossza is eltért: a kételemű minta egy 59 és egy 46 éves ciklust azonosított. Ez alapján akár egy egyre rövidülő cikluselméletet is írhatott volna.

Egyáltalán nem magától értetődő az sem, hogy miért kell a technológiai áttöréseknek egymás után bekövetkeznie. Nem következhet be áttörés párhuzamosan, két különböző meghatározó iparágban, szektorban vagy földrajzi helyen? Nem erősítheti egyik újítás a másik kialakulásának feltételeit? Például a megújuló energiaforrások áttörése megteremtette az igényt az energiatárolás fejlesztésére, hogyan döntjük el, hogy ha abban is áttörés lesz, azt melyik K-ciklushoz soroljuk? Lehet végteleníteni az áttörések sorát? Utolérhetik egymást a technológiai újítások? Igazából bele se kell ásnunk magunkat az elméletbe ahhoz, hogy meg tudjuk kérdőjelezni a 45-60 éves ciklusok gondolatát.

A Kondratyev-hívők a technológiai újításokkal magyarázzák a gazdasági (nemzeti jövedelem vagy a GDP) ciklusokat, illetve egy rossz orosz-német fordítás nyomán „hullámokat”. Na, már most a GDP koncepciót – mint annyi minden mást – Keynes "fejlesztette ki" 1940 körül, tehát Kondratyev után 15 évvel és a világ másik felén. Hasonló okokból Kondratyev nem hivatkozik a tőzsdei indexek alakulására sem. Ő a cikkeiben az árszintet és a külkereskedelmi statisztikákat elemezte. Tehát igazából nem növekedési modellt írt le, hanem inflációs-deflációs periódusokat azonosított. Halkan jegyzem meg, hogy hasonlóan a kínai statisztikai adatokhoz, valószínűleg a szovjet (ár)adatok megbízhatósága is kérdéses, különösen a XIX. századra. Ne felejtsük el, nem volt még számítógép, az empirikus elemzés szó szerint kockás papíron történt.

Kondratyev elméletét igazából Schumpeter tette ismertté és őt szívesebben is hivatkozzák. Az ő megközelítése nagyon hasonló, csak átnevezte a ciklusokat "innovációs ciklus/hullám"-ra (a kommunikáció hatalma). Ő az addig leírt négyféle fő ciklust (Kondratyev, Kuznets, Juglar és Kitchin - akik ebben a sorrendben egyre rövidebb ciklusokat láttak, rendre 45-60, 15-25, 7-11 és 3-5 év hosszúakat) egymásba integrálta és egységes elméleti keretbe tette. A fő eltérés közte és Kondratyev között, hogy ő sokkal kevesebb szabályosságot tételezett fel, sőt azt hangsúlyozta, hogy ezeknek a ciklusoknak a hossza változhat az időben. És ekkortól (1960-as évek) már jellemzően a GDP adatokat elemezték a követők és kritikusok.

Kondratyev hatása máig érződik, és bár széles körben elfogadott empirikus bizonyíték nincs a hosszú távú gazdasági ciklusok meglétére, elmélete újra és újra előkerül. Kevesen vitatják, hogy a technológiai fejlődés a történelem fontos szakaszait határozta meg, mégis Kondratyev kicsit úgy járt, mint a költő az irodalom órán, amikor a verselemzéskor olyan dolgokat is belelát a tananyag a sorok közé, ami jó eséllyel nem is állt a szándékában. Jó példa erre, hogy a kommunista orosz rezsim arra használta az elméletet, hogy Lenin és utána Sztálin születését is a ciklusokból vezessék le :) Napjainkban a környezetvédők és a tőzsdeguruk szeretik leginkább emlegetni. A hívők hajlamosak azonban elhallgatni a ciklusba nem illő fejleményeket, míg túlhangsúlyozzák a „trendforduló” körüli újításokat, figyelmen kívül hagyva a gazdasági ciklusokat meghatározó számos egyéb tényezőt.

Mielőtt épp meggyőz minket valaki a K-hullámok létéről, ne felejtsük el, hogy minden olyan elmélet, amiben a mozgatórugók, magyarázó tényezők alapvetően exogének, külső adottságok, nem lehet túl előremutató. A Kondratyev-ciklusok is azt sugallják, hogy bármit teszünk, bárhogy viselkedünk, elég hátradőlni és jönni fog a fellendülés. Legkésőbb 45-60 év múlva. A gazdasági növekedés és a technológiai fejlődés kapcsolata azonban sokkal sokrétűbb és ráadásul változóban van. Aki hátradől, könnyen lemaradhat már jóval a Kondratyev-ciklus felívelő ágának vége előtt...