A mai béredből félmilliószor annyi fényt vehetsz, mint a piramisok idején. Avagy hogy ne hasonlítsunk almát sokezer éves körtével.
Az Alapblogon fizikus írt egy rövid szösszenetet arról, hogy miért lehetetlen hosszú távon akár az 1%-os gazdasági növekedés is. Az írás lényege az, hogy pár ezer év alatt még az évi 1%-os növekedésből is olyan hihetetlen nagy számok jönnek ki, hogy... na hogy az már hihetetlen. Ez egy bevett módszer, legalább Malthus óta: valami exponenciálisan növekvőt hasonlítsunk össze egy lineárisan növekvővel (vagy ami még jobb: nem növekvővel, mint a földgolyó mérete), és akkor előbb-utóbb a két görbe metszi egymást, és ott megkapjuk a növekedés korlátait.
Forrás: XKDC
Ez azonban egy hibás megközelítés, ha a GDP-re alkalmazzuk. Az egy főre jutó GDP-t ugyanis egyszerűen nem lehet hosszú távon összehasonlítani. 5000 évvel ezelőtt hány napi bérből vehetett az átlagember okostelefont magának? Hogy kevésbé populisták legyünk, azt például tényleg megpróbálták megbecsülni, hogy mennyi mesterséges fényt (nem gyertyát vagy mécsest, hanem az előállított fényt lumenben mérve) lehet venni egy napi bérből, és hogy ez hogy változott a történelem során.
A világosság ára...
A belinkelt írás csak 1992-ig vizsgálja az árakat, de úgy tűnik, hogy a fényben számolt vásárlóerő az azt megelőző kb. 5000 évben nagyságrendileg a félmilliószorosára emelkedett. Ha a GDP-n nagyjából azt értjük, hogy mekkora befolyása van a körülötte zajló történésekre az átlagembernek, hogy mekkora erők (vagy tudás/információ) felett diszponál, akkor hatalmas növekedés volt. És ez a növekedés jórészt az utóbbi nagyjából 200 évben történt, a kapitalizmus alatt. 1800 és 1992 között az átlagbérből vásárolható fény mennyisége évente átlagosan kb. 6%-kal lett nagyobb. Etimológusoknak ajánlom még a luxus szó eredetét...
Fényűzés, anno. Forrás
Az egy főre jutó GDP (ami valószínűleg alulbecsült a fentiek alapján) pedig 1820 és 2008 között átlagosan 1,3%-kal nőtt a világban évente - és a sikeres kapitalista országokban ennél is gyorsabban. Ha sikerül megőrizni a világ egy jelentős részén a kapitalizmust mint ösztönző rendszert, akkor egyáltalán nem egy elvadult ötlet, hogy ma szinte elképzelhetetlen mértékben tovább növekedjen a „GDP” hosszú távon – akár több, mint évi 1%-kal is, vagyis kb. mint eddig, persze rendesen mérni megint nem fogjuk tudni majd...
...meg a búzáé
Ebből persze nem következik egyenesen az, hogy mondjuk az emberek boldogabbak lesznek, vagy hogy milyen a javak eloszlása, stb.. A technológiai fejlődés sem egyenletes minden árunál. A Római Birodalom idején egy munkás a napi béréből kb. 3 kg búzát vásárolhatott (valószínűleg nem 8 órai munkával). Ma mondjuk ha kb. 60 forintnak veszünk egy kiló búzát, akkor ez a szám a magyar átlagbérrel számolva majdnem 200 kg (az USA-ban meg 700 felett), ami elég nagy fejlődés, de korántsem akkora, mint a világítás esetében. A Római Birodalom az akkori világ leggazdagabb régiója volt, és máshol korántsem dőzsölhetett ennyire az átlagmunkás, és még ott is szerencsés volt, ha nem rabszolgaként dolgoztatták (ami egyébként megint csak rávilágít a történelmi GDP statisztikák hiányosságaira). És egyébként itt sincs sok fejlődés 1800 előtt: pestisjárványok után átmenetileg megnőtt a gabonában számolt reálbér, de azután ismét csökken ahogy helyreáll a munkakínálat, és a 19. század elejére a munkások a világ leggazdagabb részein is csak a római értékek 3-6 szorosát keresték, a szegényebb régiókban meg kb. ugyanannyit.
Valaki magyarra is fordítsa már le lécci! Forrás
Végtelen utazás
Az emberi találékonyságnak és így a gazdasági növekedésnek sincs felső határa. Akit mélyebben érdekel a dolog, olvassa el például David Deutsch-tól a Beginning of Infinity-t (jó lenne egyébként már egy magyar fordítás – valaki?). Vagy nézegessen ábrákat Ray Kurzweil-től, a jelenleg a Google-nél dolgozó polihisztortól. Ott olyat láthat, hogy az már tényleg szinte hihetetlen: a logaritmikus skálán is felfelé görbülő trendeket...
Az egy dollárért vásárolható számítástechnikai kapacitás kicsit gyorsabban nő, mint évi 1%... Forrás
Könnyű pesszimistának lenni a gazdasági növekedésről a következő pár évben vagy akár a következő évtizedben is, de hosszú távon a növekedés „csak” politikai kérdés. Sikerül-e megtartani azokat az ösztönzőket, amelyek szabad utat engednek az emberi találékonyságnak vagy nem? Ez egy nagyon fontos kérdés, és a válasz nem egyértelmű, de az biztos, hogy nem lehet kiolvasni egy egyszerű matematikai sorozatból...
Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!
Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.