Guruló Hordó

2015, a világ jobban teljesít

2014.12.30. 12:02 Guruló hordó

Idén is a már szokásos „vad jóslatok”-kal zárjuk az évet. Ezek nem igazán jóslatok, inkább (részben humoros) szcenáriók, amelyeknek nagyon kicsi az esélyük, de potenciálisan nagy lenne a hatásuk, ha bekövetkeznének. Más néven „fekete hattyúk”.

Az első impulzusunk általában az volt, hogy leginkább negatív ötletekkel jöjjünk elő. Egyrészt 2014 bővelkedett a negatív eseményekben, mint a háború Ukrajnában vagy az ISIS terrorszervezet megerősödése, és mint korábban írtuk, van esély arra, hogy ezek nem véletlenek, hanem annak a jelei, hogy egy rázósabb korszakba érkeztünk. Másrészt a negatív jóslatok valahogy sokkal jobban felkeltik a figyelmet. Vajon melyik cikkre kattintana az átlagolvasó: 35 ezer gyerek meghalt Nigériában, vagy arra, hogy 35 ezer gyerek nem halt meg (mert kb. ennyivel csökken évente Nigériában a gyermekhalandóság).

Mindezek ellenére az idén megpróbálkoztunk azzal, hogy a vad ötleteink közé leginkább pozitívakat tegyünk, és még érdekesek is maradjunk. Részben azért, mert mindig érdekesebb az “ár ellenében” ötletelni, részben pedig azért, mert azért van némi esély arra, hogy 2015 egy jobb hangulatú év legyen, mint az idei. Az olajár esés, ha fennmarad, javítja az importőrök növekedési kilátásait, és talán kevesebb pénz marad majd a konfliktusok finanszírozására is..

...

És akkor jöjjenek a „fekete hattyúk”:

Felbomlik az euró. Azaz kétfelé bomlik: az EU mediterrán államai (spanyolok, portugálok, görögök és olaszok) megelégelik a túlságosan erős árfolyamot és elhatározzák, hogy kilépnek és közösen alapítanak egy új pénznemet. A döntés után hónapokig vitatkoznak a pénz nevén, végül a Libra-Solidus-Denarius-ban egyeznek meg (a Karoling-pénzrendszer három váltópénze, röviden LSD). Az LSD-t azonnal leértékelik, ezzel növelve a versenyképességüket és elindítva a gyors gazdasági növekedést a térségben.

lsd.png

Repülnek a déli gazdaságok: 50 LSD. Forrás: Guruló Hordó, Banknoty(EKB)

 

A szén halála. A globális széndioxid adó gondolata rohamosan teret nyer, a széndioxid-tőzsde egyre nyilvánvalóbb bukása miatt. Az USA, Kína és az EU megállapodnak, hogy 2017-től bevezetik a minden széndioxid kibocsátóra vonatkozó adót, és a kezdetben alacsony, 10 dollár/tonna minimális szintet fokozatosan emelik. Az USA-ban összeomlik a szénbányák árfolyama, részvényeseik beperlik Obama elnököt. Az EU-ban inkább csak arról vitáznak, hogy növeljék-e a szénbányák támogatását vagy sem.

 

china-coal-mine.jpgA szén szomorú. Forrás: ibtimes

Megalakul az alcsútdobozi Nemzeti Akkuklaszter, miután egy magyar gimnazista a 2015-ös fizika OKTV harmadik szóbeli fordulóján megalkotja az olcsó (100 dollár/KWh) elektromos akkumulátor tervét. Az olaj ára 20 dollár/hordóra esik, a Tesla az USA budapesti követségén keresztül lobbizik, hogy megvehesse a licencet.

 

alcsut.jpgAlcsúti Akkurétum. Forrás: Guruló Hordó, Panoramio

 

Csövek csőstül. Megépül a Déli Áramlat, a Nabucco és a TAP vezeték is. Mivel gázra nincs nagyon kereslet Európában, egy ideig harcot vívnak a csővezeték tolvajok ellen, majd ásványvizet szállítanak Európából a Közel-Keletre. Az európai gázárak eközben az amerikai szintre esnek az LNG túlkínálat miatt, megindul az európai ipar reneszánsza.

 

evian.jpgEurópa keleti nyitása. Forrás: Guruló Hordó

Szellemáruk és szellemhadseregek Kínában. Kiderül, hogy a kínai gazdaság titokban már 3 évnyi eladhatatlan árukészletet halmozott fel, amelyet az árnyék-bankrendszer és a helyi önkormányzatok finanszíroztak, és a felépített szellemvárosokban tárolták. A túltermelési válság globális deflációhoz vezet. A kínai vezetés megpróbálkozik azzal, hogy „dobjon egy Putyint” és megpróbálja elfoglalni Tajvant, azonban kiderül, hogy a haditengerészet is csak papíron létezett. Az elégedetlenség miatt a kormány végül demokratikus reformok bevezetésére kényszerül.

 

china_ship.jpgLáthatatlan légió. Forrás: Reuters

 

Orbán Viktor beköltözik a Való Világ aktuális szériájába, hogy népszerűséget növeljen. Gyurcsány is megpróbál utána költözni, de kiszavazzák a beszavazó-shown. Orbán az első héten tolmácsot kér, aki a szlenget fordítja neki. Általánosan elterjed kedveskedő megnevezése a “háromvé” lesz, pénteki interjúiban a villalakók külön kérdés-blokkot kapnak.

 

 

picture_gyurcsany.pngSzürreálshow. Forrás: Gurulohordó, Valovilag5.com, Blikk.hu

 

Okostelefon. Az IBM váratlanul egy mobiltelefont dob a piacra, beépített mesterséges intelligenciával. Több orvosszövetség sikertelenül próbálja betiltatni, a készülék diagnosztikai programja veri a legtöbb nem specializált orvos teljesítményét. A várható élettartam két évvel nő azokban az országokban, ahol elterjed a használata. A telefonra intelligens asszisztens és döntéstámogató szoftvert író cégről az új Microsoftként kezdenek beszélni.

picture_ibm.jpgDr. Wattson? Forrás: mickyhuang.com.br

 

 Ahogy mindig, idén is várjuk olvasóink vadabbnál vadabb fekete hattyúit kommentekben!

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

 

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!

portfolioblogger off-topic fekete hattyúk

A bejegyzés trackback címe:

https://gurulohordo.blog.hu/api/trackback/id/tr357006293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólás:

Magunkról

Energiáról, gazdaságról és minden egyébről.

 

A posztok szerzői a MOL-csoport dolgozói, írásaik a magánvéleményüket és nem feltétlenül a MOL-csoport hivatalos álláspontját képviselik.

Email-címünk: gurulohordo[kukac]gmail.com

 

Katt ide friss és ropogós guruló linkekért

 

Hírlevél

Our English blog has moved!

United-Kingdom-flag-24.png Visit Barrelperday.com!

 

Portfólió

Portfolio Blogger