Guruló Hordó

A foglalkoztatás bővülése önmagában nem gyógyír

2018.06.08. 15:18 Dóra Andrics

Ezen a héten az USA feldolgozóiparára vetünk egy pillantást néhány ábrán keresztül. Ugyan a válság óta a szektor foglalkoztatása folyamatosan bővült, a termelékenység stagnál. Ez pedig súlyos kihívások elé állítja a szektort a következő években.

Eheti írásunk első ábrája az USA feldolgozóipari reálkibocsátását mutatja 1987-től 2018 első negyedévéig. Amire erről az ábráról érdemes emlékezni, az a szektor kibocsátásának lassú, de stabil növekedése a 2008-as válság óta, amit magyarázhat a foglalkoztatás vagy a termelékenység, vagy mindkét változó növekedése.

1. ábra. Az USA feldolgozóiparának kibocsátása

Ennek megfelelően a második ábrán a feldolgozóipar foglalkoztatását ábrázoltuk ugyanebben az időszakban:

2. ábra. A foglalkoztatottság alakulása a feldolgozóiparban

A szektor foglalkoztatottsága lényegében a válságig folyamatosan csökkent, és minden egyes válság némileg felgyorsította ezt a csökkenést. A legutóbbi válság óta azonban a feldolgozóipar új erőre kapott, és lassan, de stabilan növekszik a foglalkoztatás a szektorban.

Most pedig lássuk, hogyan alakult a termelékenység a feldolgozóiparban! Először az egy dolgozóra jutó kibocsátás, majd az egy munkaórára eső kibocsátás alakulását láthatjuk az ábrákon.

3. és 4. ábra. Az egy főre eső kibocsátás, illetve az egy munkaórára eső kibocsátás alakulása a feldolgozóiparban

A jobb oldali ábráról leolvasható, hogy az egy dolgozóra eső kibocsátás folyamatosan emelkedett a vizsgált időszakban, azonban a válság óta egy rövid növekedési időszaktól eltekintve a mutató stagnál. Ebből a képből azonban nem következik egyértelműen a szektor termelékenységének stagnálása. Előfordulhat ugyanis, hogy az egy dolgozóra eső kibocsátás változatlansága a szektort érintő szerkezeti átalakulások (pl. több részmunkaidős foglalkoztatott) következménye. Éppen ezért érdemes egy pillantást vetni az egy munkaórára jutó kibocsátás alakulására, ami már egyértelműen megerősíti a bal oldali ábra üzenetét: a feldolgozóipar termelékenysége nem növekedett az elmúlt majdnem egy évtizedes időszakban. Ez mutathatja a technológiai fejlődés hiányát, azonban sokkal valószínűbb, hogy az elmúlt pár évben a feldolgozóiparban megnőtt az alacsonyabb termelékenységű foglalkoztatottak aránya a magasabb termelékenységű foglalkoztatottak kárára. Ezt részben magyarázza, hogy a válságban elbocsátott, legkevésbé termelékeny dolgozók a gazdasági aktivitás bővülésével vissza tudtak térni a szektorba. Érthető okokból a szektor jelentős kihívás előtt áll: a jól képzett, termelékeny munkaerő arányának csökkenése ugyanis fenyegetést jelent a szektor termelékenységére, amit vagy a képzett munkaerő visszacsábításával, vagy további technológiai fejlesztésekkel orvosolhatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://gurulohordo.blog.hu/api/trackback/id/tr5914032706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólás:

Magunkról

Energiáról, gazdaságról és minden egyébről.

 

A posztok szerzői a MOL-csoport dolgozói, írásaik a magánvéleményüket és nem feltétlenül a MOL-csoport hivatalos álláspontját képviselik.

Email-címünk: gurulohordo[kukac]gmail.com

 

Katt ide friss és ropogós guruló linkekért

 

Hírlevél

Our English blog has moved!

United-Kingdom-flag-24.png Visit Barrelperday.com!

 

Portfólió

Portfolio Blogger