Guruló Hordó

A hogyan ugyanolyan fontos, mint a hová

2019.11.04. 16:46 Horváth Ágnes (Chief Economist)

Jelenlegi gazdasági modellünk nem fenntartható. S bár átalakítása gőzerővel zajlik, ennek még nincs látható, érezhető hatása rövidtávon, ami frusztrációt és türelmetlenséget vált ki a közvéleményből. Eközben a gazdasági szereplők többsége azzal a dilemmával szembesül, hogy már meglévő infrastruktúrákat, általánosan elterjedt technológiákat kell lecserélnie, miközben a mai igényeket is ki kell szolgálnia.

 

 

Hihetetlen előrelépés, hogy széles egyetértés alakult ki abban, hogy a környezetvédelemnek sokkal hangsúlyosabbnak kell lennie a jövőben. A párizsi egyezményt 179 ország ratifikálta, Greta Thunbergről mindenki hallott, az EU pedig karbonsemlegességet szeretne 2050-re. Az energiapiaci kérdések iránt még távolról sem érdeklődők is tudják, hogy a fosszilis energiaforrások használata túlságosan megnövelte a szén-dioxid kibocsátást, ami miatt felgyorsult a klímaváltozás. Bár a közvélemény fejében keverednek a globális felmelegedés káros következményei és a nem megfelelő hulladékkezelés miatti szeméthegyek problémái, a lényeget mindenki látja: a jelenlegi gazdasági modellünk nem fenntartható. Túl pazarlón bánunk erőforrásainkkal, beleértve az energiaforrásokat, amire csak ráerősít a „fogyasztó az első” koncepció, ami egyre partikulárisabb igényeket vagy kényelmi szempontokat is hajlandó kielégíteni, ha megfizetik, tekintet nélkül annak társadalmi szintű hasznosságára, környezetvédelmi költségeire. Szabályozóink pedig azoknak a politikusoknak a foglyai, akiket gúzsba köt a gazdasági lobbi és a szavazóbázis megtartása.

Mivel a klímaváltozás ellen csak globálisan lehet küzdeni, a nemzetközi összefogás sikeréhez, kis túlzással ugyanazt kell gondolnia a világ összes állampolgárának – pontosabban szavazójának – és döntéshozójának a környezetvédelemről. Ez az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük a közgazdaságtan egyik jól ismert problémáját és nem, hogy ne érje meg potyautazni, hanem ne is lehessen. Ellenkező esetben ugyanis mindig lesz olyan ország, amelyik nem tartja be az egyezményeket és lelassítja a gazdasági átmenetet. Emiatt jól érthető, leegyszerűsített üzenetekre van szükség, amikkel tömegek széles köre tud, akár szakmai háttér nélkül is azonosulni. Ha megkérdeznénk az utca emberét, hogy mit kellene tennünk egy zöldebb jövő érdekében, szerintem már ma elég nagy arányban jól tudná a válaszokat: esőerdők irtása rossz, szénerőmű rossz, megújuló energia jó, kevesebb húsfogyasztás jó, belső égésű motor rossz, elektromos autó jó, kevesebb műanyag szemét jó. A leckét tehát már fel tudjuk mondani, azonban kevés szó esik arról, nem véletlenül, hogy a kérdés ennél azért egy kicsit bonyolultabb.

Egyelőre még általános, univerzális megoldásokat keresünk, támogatunk, miközben az egyes országok, de az egyes emberek számára is nagyon különbözőek a kiinduló adottságok. Az eltérő jövedelemhelyzetek, fejlődési szintek, kulturális hátterek és földrajzi adottságok miatt egy igazi lehetetlen küldetés ugyanazt a receptet bevetni mindenhol és képmutatás ugyanazt elvárni a különböző országoktól. Ez nem felmentés akar lenni, pont ellenkezőleg. Azt gondolom, hogy mindenhol meg kell találni a testreszabott, helyi megoldásokat a fenntartható CO2 kibocsátáscsökkentésre, ami nagyon más lesz az Egyesült Államokban, Magyarországon és Indonéziában.

Az, hogy melyik ország, milyen lépésekkel érheti el a legnagyobb CO2 kibocsátás-csökkenést, nagyon különböző lehet. S bár hosszú távon mindenki a teljes karbonsemlegességre kell, hogy törekedjen, rövid- és középtávon, extrém esetben még egy új szénerőmű építése is segítheti az átmenetet, ha a megnövekedett megújuló arány miatti ellátás ingadozásokat így tudják a legjobban kiegyensúlyozni. De ezt már nem lehet olyan könnyen elmagyarázni a szélesebb közvéleménynek vagy a harcos zöld aktivistáknak. Nem fér bele a „szénerőmű rossz” narratívába.

Jelenleg egy idealizált képünk van arról, hogy a fosszilis energiaforrások kivezetése milyen sebességgel és milyen áron valósítható meg. Sokan nem is értik, hogy miért nem zárjuk be azonnal a szénerőműveket, ha már ma versenyképes a megújuló energia a legtöbb költségösszehasonlításban. Azt gondoljuk ugyanis, hogy a megoldás a szolgáltatóknál, termelőknél van. Őket kell megfelelő szabályozással és ösztönzőkkel rákényszeríteni a változtatásra, a zöldebb megoldásokra. Nekünk pedig nem nagyon kell változtatni az életszínvonalunkon, energiaigényünkön, hiszen az a jövőben biztosítható lesz tiszta energiával és kevesebb hulladéktermeléssel, ha a szennyezők orrára elég nagyot és elég gyakran koppintunk. Jobb esetben a tisztább megoldásért hajlandóak vagyunk valamivel többet fizetni. De amikor Greta Thunberget idézzük, nem az jut eszünkbe, hogy akkor mostantól vonattal vagy vitorlással megyünk majd nyaralni, nem eszünk több marhahúst vagy, hogy biciklire pattanunk reggelente. Tisztelet a kivételnek.

A zöld energiaforrások karbon lábnyoma definíció szerint kisebb, azonban terjedésük, a kiforratlan technológia miatt egy sor, más típusú kihívást generál. Ezek egy része előrelátható (például decentralizált rendszerek integrálása, hálózati kihívások, napközbeni és szezonális ingadozások), egy része viszont kevésbé (pl. elterjedés várható sebessége és/vagy földrajzi koncentráltsága, korábban sosem tapasztalt mértékű megújuló arány ellátásbiztonsági kockázatai). Plusz néha az előrelátható kihívást is csak azonosítani tudjuk, megoldani pedig korántsem egyszerű (pl. energiatárolás ipari méretekben, hosszabb időre).

Nem az a baj, hogy nem látjuk teljes bizonyossággal a megújuló energiák terjedésével kapcsolatos kihívásokat, hiszen senki nem látja előre a jövőt. Az a baj, hogy a megújuló energiára való átállást egy alapvetően sima, nagyobb extra beruházásigény nélküli, döccenők és megtorpanások nélküli folyamatként képzeljük el, amiből mi semmit sem fogunk érezni a mindennapi életben. Pedig rövid távon is érezhető hatása csak a kisebb energiafogyasztásnak lenne. A környezeti károk beárazása a termékekbe, szolgáltatásokba jelentős relatív árváltozásokhoz vezetne, ami komoly változásokat hozna életünkbe: a közlekedési, utazási szokások, étrendi kérdések, alapjogosultságok átgondolására is szükség lesz. Azzal is kevésbé vagyunk tisztában, hogy a fosszilis alapú termékek, szolgáltatások a gazdaság jelentős részét adják jelenleg (mind a fejlett, mind a fejlődő országokban), az átállás ezért elkerülhetetlenül vállalati szegmensek, akár egész iparágak megszűnésével járhat, ami rugalmasságot és alkalmazkodóképességet feltételez a munkaerőpiacon. Ezért kerül az állam kulcsszerepbe: az adózási és támogatási politika határozhatja meg, hogy kik lesznek a nyertesek és kik a vesztesek. 

Nincs kimondva, hogy a hosszú távú megoldás is igazából a kisebb (egy főre eső) energiafogyasztás lenne. Egyelőre még a nagyobb energiahatékonyságban bízunk elsősorban. De vajon készen állunk-e állampolgárként is lemondásokra? Vagy ezt csak a fejlődő országoktól várjuk el? Tudjuk, hogy mennyivel magasabb adókat és árakat lennénk hajlandók fizetni a fenntarthatóbb gazdasági modell érdekében?

Amíg a világ „fekete és fehér” - szennyező vagy tiszta, átmenetek nélkül -, addig nem tudunk arról értelmesen beszélgetni, hogyan lehetne a leghatékonyabban csökkenteni a CO2 kibocsátást. Tabu arról beszélni, hogy ahol szénerőművek biztosítják az áramot döntő részben, ott kezdetben nem feltétlenül az elektromos autókat kellene kiemelten támogatni. Ha télen szeretnénk fűteni a nyáron sütő Nappal, akkor számolnunk kellene az energiatárolás költségével is az összehasonlító elemzésekben, számításokban. Ha tényleg komolyan gondoljuk a CO2 kibocsátás-csökkentést, akkor ne húzzuk ki a már meglévő atomerőműveket az alternatívák közül, különösen, ha idő előtti felszámolásuk költsége és a felszámolás kibocsátása is jelentős tétel lehet.

Azt gondolom, hogy az átmenet csak úgy lesz fenntartható, ha a kihívásokról is beszélünk, nemcsak a célokról. Értelmes vitá(k)ra van szükség a célokhoz leghatékonyabban vezető utakról és azok következményeiről.

A „hogyan” ugyanolyan fontos, mint a „hová”.

A bejegyzés trackback címe:

https://gurulohordo.blog.hu/api/trackback/id/tr7615288336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólás:

Magunkról

Energiáról, gazdaságról és minden egyébről.

 

A posztok szerzői a MOL-csoport dolgozói, írásaik a magánvéleményüket és nem feltétlenül a MOL-csoport hivatalos álláspontját képviselik.

Email-címünk: gurulohordo[kukac]gmail.com

 

Katt ide friss és ropogós guruló linkekért

 

Hírlevél

Our English blog has moved!

United-Kingdom-flag-24.png Visit Barrelperday.com!

 

Portfólió

Portfolio Blogger