A lassú gondolkodást ajánljuk a paksi bővítéssel kapcsolatban is. Még akkor is, ha alaposan gondolkodni energiaigényes dolog, és még kellemetlen testi tüneteket is okoz (a pupillánk kitágul, szívverésünk felgyorsul, és hamar elfáradunk). Erről (is) szól Daniel Kahneman Nobel-díjas közgazdász-pszichológus zseniális könyve, a Gyors és lassú gondolkodás.

Két rövid hír: atomot építeni nehéz 

A napokban két hír is megjelent arról, hogy mennyire nyüglődve megy Nyugat-Európában az atomerőmű-beruházás. Már ahol egyáltalán még szóba kerül.

Az egyik hír szerint az EDF állami garanciát kért a tervezett angliai atomerőmű-projektjéhez, mert túl nagynak tartja a kockázatokat. Annak ellenére, hogy a brit kormány azt vállalta, hogy nem fogja támogatásban részesíteni az iparágat. De hát támogatás nélkül meg nem lesz erőmű – legalábbis most nagyon úgy néz ki.

Az ügy előzménye: Múlt héten a brit Centrica jelentette be, hogy nem érdekli az atomerőmű-fejlesztés, nem hívja le opcióját, hogy beszálljon az EDF reaktor-építésébe. Mi volt a legfontosabb indok, amit felhozott? Az emelkedő költségek. Korábban az E.On, az RWE és az SSE is kiszállt már az angliai buliból. Történik mindez abban a Nagy-Britanniában, ahol a finanszírozási költségek alacsonyak, és ha valamit a szabályozó mond, az úgy is lesz.

Nem stadion, félkész atomerőmű. Forrás: greenpeace.org

A másik hír: ismét halasztást szenved a finnországi Olkiluoto új blokkjának átadása. Most éppen 2016-ra tolták a várható indulást. Ez már a sokadik halasztás: legutóbb még 2014-ről beszéltek (/beszéltünk), eredetileg 2009-ben adták volna át az új blokkot. A beruházásra elköltött pénz közben már jóval több, mint a duplája a tervezettnek. A magasabb költségek és a hatalmas időbeni csúszás miatt a beruházás sohasem fog megtérülni, hacsak valami varázslatos módon az áram ára nem háromszorozódik meg – akkor viszont sok egyéb problémánk is lenne.

És egy könyvajánló: a lassú gondolkodás előnyei

És hogy mi közünk nekünk mindehhez? Nagyon is sok. Az utóbbi időben már mindenki természetesnek veszi itthon, hogy hamarosan indul a tender az új paksi blokk(ok)ra. De miért is? Már részletesen megírtuk itt a blogon, hogy miért nem tartjuk az atomerőmű-építést időszerűnek: nem állnak rendelkezése a pénzügyi források, a technológia nagyon drága és nincs hozzá megfelelő kereslet. De ez a két nemzetközi hír újra eszünkbe juttatta az ügyet.

Ami sokszor fájón hiányzik sok nagy és bonyolult projekt esetében, az , amit Daniel Kahneman, Nobel-díjas (pszichológus-)közgazdász Thinking, fast and slow című zseniális könyvében (magyarul Gyors és lassú gondolkodás címen jelent meg) a „külső nézőpontnak” nevez. Az alapkérdés: Hogyan, mennyi idő és pénz ráfordításával lehet egy projektet véghezvinni – legyen akár egy atomerőmű felépítése, vagy (mint Kahneman alábbi, itt csak nagyon vázlatosan leírt, de fantasztikusan érdekes példájában) egy tananyag kidolgozása? Hogyan lehet kikerülni a „tervezési csapdákat”, azt, hogy a projektek irreálisan optimista tervekkel indulnak?

Thinking, fast and slow. Forrás: wikipedia

Ahogy Kahneman a könyvében leírja, amikor az új tananyag kidolgozására irányuló projektet vezette, nem sokkal az indulás után megkérdezte lelkes közreműködő kollégáit, hogy szerintük hány év alatt tudják majd azt megvalósítani.  A csoporttagok átlagosan két évet saccoltak.

És amikor megkérdezte a csoport egy tapasztalt tagját, aki már sok hasonló projektben vett részt (és aki szintén 2 év körülire saccolta a befejezést), hogy általában meddig szoktak tartani a hasonló tananyag-fejlesztések, a válasz megrázó volt: a projektek 40%-a végül el sem készült, és a leggyorsabb is 7 évig tartott. Ráadásul bevallása szerint ez a csoport az átlagosnál kicsit rosszabb esélyekkel indult.

A belső és a külső nézőpont alapján hozott becslés drasztikusan eltérő eredményt adott (és a külsőnek lett végül igaza). Persze ez így leírva triviálisan hangzik. Amit Kahneman szintén meggyőzően fejt ki a könyvében, hogy mennyire nem triviális mégis ennek a csapdának az elkerülése. Az ember sok helyzetben hajlamos leegyszerűsítő sémák alapján döntést hozni, annak ellenére, hogy a mögöttes gondolkodás sokszor torzít.  

Ugyanez a helyzet (többek között) Magyarország atomerőmű-építési terveivel is: az átlagosnál rosszabb esélyekkel indulunk: a tőkeköltség Magyarországon jóval magasabb, mint Nyugat-Európában, viszont a projektmenedzsment-tudás átlagos szintje alacsonyabb.

Hasonlóan a finn példához, mire megépítenénk, a beruházás nagy valószínűséggel nem érné meg. Jó lenne ebben az esetben a Kahneman által emlegetett „lassú gondolkodásnál” maradni, nem a megérzésekre, hanem alapos elemzésekre hagyatkozni, figyelembe venni mások tapasztalatait. Elsősorban azért, mert egy atomerőmű mindenképp drága mulatság.  Viszont, ahogy könyvében leírja, nem véletlen, hogy agyunk sokszor a rövidebb utat, a gyorsabb, „ösztönös” gondolkodást választja, mert alaposan gondolkodni energiaigényes dolog, és még kellemetlen testi tüneteket is okoz (a pupillánk kitágul, szívverésünk felgyorsul, és hamar elfáradunk).

Szóval gondolkozzunk el azon, hogy hogyan gondolkozzunk. Sokat segít, ha tudjuk, mikor melyik gondolkodást érdemes választani. Kahneman könyvét ajánlom mindenki figyelmébe, kötelező olvasmány.

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebook-on, vagy iratkozz fel hírlevelünkre!