Segítünk: ez a termék volt az, amely azelőtt 10 évig ugyanannyiba került. Avagy utolsókból lesznek az elsők. Az infláció ezen kívül érdeklődés hiányában elmaradt. Mi drágult legjobban a válság óta, update #2.
Év elején rendszeresen megnézzük a KSH által figyelt termékek árát, mi hogyan változott a válság óta és az utóbbi évben.
Bár, ahogy elnézzük, most legalábbis kevésbé „szexi” ez a téma – kit érdekel az infláció, ha nincs? – bár helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy amíg nincs. (Már persze a kiszámítható sikerjelentéseken kívül.)
Elegük lett. Kép: mno.hu
Deflációóó
2014 decemberében az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 0,9%-kal csökkentek az árak. Most tehát kb. ott van az árszínvonal (ill. minimálisan az alatt), ahol két éve, mikor az első ilyen posztot írtuk! Gondolta volna a fene;) Szóval itt akár abba is hagyhatnánk.
Ezt írtuk az árakról egy éve:
A cigi és a pia (konkrétan az asztali bor) drágult kiugróan az elmúlt évben.
Még mindig a Magyar Nemzet az abszolút nulla pont: 11 éve fillérre ugyanannyiba kerül. És nem csak a szabályozott termékek ára tudott csökkenni.
A teljes poszt: Mi drágult legjobban a válság óta? (update)
De azért lássuk röviden a részleteket, az egyes termékek árát, akad azért érdekesség (táblázat a poszt végén).
Tavaly alig volt olyan termék, aminek jelentősen nőtt az ára, a KSH által közölt termékek közül összesen 6 drágult 5%-nál többel, míg 20-nál több terméké csökkent 5%-nál nagyobb mértékben. Ez utóbbiak nagy része megint csak nem a szabályozott termékek közül került ki. Egy részük a jobb termés, másik részük inkább a nemzetközi árcsökkenések miatt (a szabályozott energiaár-csökkentések mostanra nagyjából lecsengtek).
Harmadával lett olcsóbb a krumpli, negyedével a hagyma (ezek ára 2013-ban még jelentősen nőtt) és a cukor.
Több mint 10%-kal esett (azóta még tovább) az üzemanyagok ára (az olajár-zuhanásról többször írtunk, lásd: Zuhanó hordók: kiborult az olajbili és Tovább zuhannak az olajárak: ezekre érdemes figyelni).
A kivétel, ami erősíti a szabályt: Magyar Nemzet
Két éve is már kiemeltük a Magyar Nemzet árát: „ők már 2002 szeptembere óta, idestova 10 éve nem emeltek árat, 145 forintba kerül a lap. Lám, lám, nem kell itt mindenhol árat emelni…” – írtuk akkor.
De kell. Azóta a „megváltozott tartalomfogyasztási szokások” (avagy a „kedvezőtlen körülmények” miatt), kénytelenek voltak. 34%-kal, 195 forintra emelték a lap árát. Így a megfigyelt termékek közül a Magyar Nemzet ára nőtt legjobban tavaly. (Azóta pedig leépítéseket is bejelentettek.) Sic transit gloria mundi.
Csere a dobogón, és még pár érdekesség
Egy iskolai ebéd átlagosan 334 forintba kerül a KSH szerint, ami azért elég kevésnek hangzik. (A kórházi ebédekkel foglalkozó blog után ennek iskolai verziójára is lenne valószínűleg alapanyag…).
Iskolai ebéd 334 forintért. Kép: erdely.ma
Egy önkormányzati összkomfortos lakás bérleti díja havi 360 ft/m2, azaz egy 50 négyzetméteres lakásé 18000 forint. Hol élnek ezek? Az ötödik kerületben?! (Egyébként nem: ez egy országos átlag, vidéken jóval alacsonyabbak a bérleti díjak, a megmaradt önkormányzati lakások eleve általánosságban rosszabb minőségűek, és ugye kedvezményesen bérlik őket.)
Tavaly és tavalyelőtt is azt írtuk, hogy 2008 óta a sertészsír drágult legjobban. Idén azonban letaszította a trónról a Symphonia cigaretta és a Népszabadság is (a sertészsír ára ugyanis csökkent tavaly, ez utóbbiaké pedig nőtt). Ezek ára nagyjából kétszeresére nőtt 2008 eleje óta, míg az átlagos drágulás 24% körül volt.
Év közben többször nagy sírásrívás volt, hogy az aszályok miatt rekord drága lehet a kávé. Na, ebből nem lett semmi. Legalábbis a KSH által megfigyelt kávé ára egyáltalán nem változott 2013 végéhez képest.
Továbbra is az LCD/LED-tévé lesz egyre olcsóbb (ahogy fejlődik a technológia, és visszaesett a kereslet a válság után). 2008 óta felére esett az ára. Ahogy a Trainspotting elején mondta Renton: Choose a fucking big television!
Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!
Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!
Egyes termékek ára és árváltozása. Forrás: KSH
Árváltozás 2013 dec. óta | Árváltozás 2008 jan. óta | Termékár, ft., 2014 dec. | |
Magyar Nemzet, 1 db | 34% | 34% | 195 |
Citrom, kg | 15% | 7% | 554 |
Symphonia cigaretta, 19 db, csomag | 9% | 111% | 930 |
Szabványm.levél belföldre, db | 5% | 64% | 115 |
Tojás, 10 db | 4% | 24% | 383 |
Önkorm.összkomf. lakás bérl. díj, m² | 3% | 49% | 360 |
Iskolai ebéd, adag | 2% | 36% | 334 |
Párizsi, kg | 1% | 50% | 1,290 |
Pasztőrözött tej, 2,8,%, liter | 0% | 12% | 246 |
Népszabadság, 1 db | 0% | 95% | 230 |
Férfi hajvágás, fő | 0% | 53% | 1,740 |
Teljesárú menetjegy, autóbusz, 20 km | 0% | 23% | 370 |
Ásványvíz, 1,5 l, szénsavas, palack | 0% | -10% | 100 |
Őrölt kávé 250 g, csomag | 0% | 29% | 621 |
Vonaljegy, db | 0% | 50% | 305 |
Rövidkaraj, kg | -1% | 29% | 1,430 |
Bontott csirke, kg | -1% | 20% | 805 |
FOGYASZTÓI ÁRAK ÁTLAGOSAN | -1% | 24% | |
Gépsonka, kg | -2% | 26% | 2,150 |
Világos sör,0,5 l, palack | -3% | 35% | 187 |
Fehér kenyér, kg | -3% | 11% | 269 |
Sertéscomb, kg | -4% | 33% | 1,310 |
Zsemle, 1 db | -5% | -10% | 19 |
Félbarna kenyér, kg | -5% | -7% | 227 |
Étolaj, napraforgó, liter | -5% | 0% | 423 |
Villamos energia, vezérelt, 10kWh | -6% | 2% | 233 |
Narancs, kg | -6% | 21% | 331 |
Villamos energia, általános, 10kWh | -6% | -5% | 366 |
LCD televízió (76-82 cm), db | -6% | -53% | 78,530 |
Minőségi sör, 0,5 l, palack | -6% | 17% | 217 |
Vezetékes gáz , 1 m3 | -6% | 40% | 101 |
Ált. havibérlet, db | -7% | 41% | 7,930 |
Sertészsír, 500 g | -9% | 94% | 378 |
Autóbenzin, liter | -11% | 25% | 364 |
Vörös asztali bor, 2 l, palack | -11% | 29% | 596 |
Gázolaj, liter | -11% | 28% | 381 |
Alma, kg | -13% | -32% | 185 |
Kristálycukor, kg | -22% | -9% | 195 |
Vöröshagyma, kg | -25% | -15% | 134 |
Burgonya, kg | -31% | -9% | 115 |
A vastagon kiemeltek a 2008 óta leginkább vagy legkevésbé dráguló termékek.
A felsorolás nem teljes körű, az áttekinthetőség miatt válogatni kellett a termékek közül. A 2010-es évtől az adatok a KSH honlapján megtalálhatók. [Update: javítottuk az oszlopcímeket, fel voltak cserélve.]
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.