Az amerikai vegyipar inkább műanyag formában exportálna gázt, a zöldek sehogy sem, a külügyi lobbi pedig az oroszok elleni taktikai fegyvert lát a gázexportban. A meccs még nem lefutott.

Bácsi-Nagy András írása. András nemrég csatlakozott a MOL-csoporthoz, korábban Magyarország washingtoni nagykövetségén dolgozott.

Ahogy az angol mondja: kő alatt kellett laknia annak, aki még nem hallott az amerikai palagáz-forradalomról, ami alapjában – és a szemünk előtt – változtatja meg a világ földgáz- és az Egyesült Államok energiatérképét. Ez jelenleg az energiavilág egyik legnagyobb sztorija, amit talán csak az amerikai palaolaj-forradalom köröz le. Elég csak arra gondolni, hogy az USA által fel nem vett külföldi földgázexport-volumenek most máshol kénytelenek gazdára találni, azaz a globális kínálatot növelik.

Van bőven miből exportálni. Adatforrás: BP

USA gázexport: sokan vevők lennének rá

Az utóbbi évek egyik slágere a felesleges amerikai földgáz cseppfolyósított formában (LNG) történő exportjának lehetősége volt. Egyes országok képviselői optimistán nyilatkoznak az amerikai gáz közeli fogadásának lehetőségéről. Ez az optimizmus az ázsiai országok, pl. Japán és Dél-Korea esetében talán indokolt is, hiszen régiójukban a gázárak annyira magasak, hogy ott az amerikai gáz még a cseppfolyósítás, szállítás, és visszagázosítás költségének, valamint a kereskedők marzsának beszámítását követően is versenyképes lehet.

De vajon ez-e a helyzet Európában is, ahol az árak az amerikai és az ázsiai tarifák közötti zónában mozognak, s ahol az amerikai gáz árának akár egy-két dolláros emelkedése már megváltoztathatja a képletet? Fogad-e majd a lengyelországi Swinoujscie épülő, és a horvátországi Krk-sziget még csak tervbe vett LNG-kikötője amerikai gázt?

Az akadályok nem csak gazdaságiak, hanem – egyelőre – politikai és jogi természetűek is. Az érvényes törvények értelmében ugyanis az Egyesült Államokból földgáz (s tegyük hozzá: kőolaj is) csak külön engedéllyel vihető ki. Az engedély iránti kérelem elbírálásánál az energia-minisztérium (DOE) az export közérdekkel való összeegyeztethetőségét vizsgálja – de a törvény alapállása az importőrnek kedvez, azaz komoly ellenvélemény hiányában feltételezi ezen érdek fennállását. Az Amerikával szabadkereskedelmi megállapodást (free trade agreement – FTA) kötött országok nagy részébe (pl. Dél-Korea) történő export esetén ráadásul az exportengedélyt automatikusan és haladéktalanul meg kell adni.

Obama új energia-minisztere, Ernest Moniz, és az EPA vezetője, Gina McCarthy. Forrás: latimes.com

A közérdek fennállását a minisztérium több szempontból, a saját maga által felállított (azaz nem törvényben előírt) gazdasági-politikai kritérium-rendszer szerint vizsgálja, többek között mérlegelve az amerikai földgáz-ellátás és energiabiztonság helyzetét, az export makrogazdasági, környezeti és geopolitikai hatásait.

Lobbiharcok a háttérben

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Mivel a gázexport lehetősége eddig csupán teoretikus volt, a minisztérium nem kényszerült e kényes kérdésben precedens-értékű döntéseket hozni. A gáztermelés felfutása ugyanakkor a bürokratákat is politikai nyomás alá helyezte. Egyrészről a külföldi (főleg ázsiai) kormányok és cégek – és a leendő amerikai exportőrök ­– delegációi egymásnak adják a kilincset a tárcánál az export engedélyezésének felgyorsítása mellett lobbizva. Másrészt viszont az olcsó gáz hatására versenyképességüket visszanyert amerikai vállalatok – élükön a Dow vegyipari mamutcéggel –, valamint a zöld szervezetek ellenzik a teljes körű export-nyitást. (Érveik annak ellenére találnak nyitott fülekre egyes politikusoknál, hogy egyelőre elmaradt a termelés beharangozott „on-shoringja”.) A végeredmény bizonyára egy olyan kompromisszum lesz, ami engedi ugyan az LNG-exportot, s így ösztönzi a további palagáz-fúrásokat, de az amerikai piac védelmében limitálja az exportálható mennyiséget. (Erre utal az is, hogy Obama elnök – több okból – támogatásáról látszik biztosítani a gázexportot.)

A DOE a döntések előkészítésére megbízta saját kutatóműhelyét, az EIA-t, valamint egy konzultáns céget (NERA) az LNG-export  makro- és világgazdasági hatásainak elemzésével. Mindkét tanulmány arra jutott: az export valamennyire ugyan drágítani fogja a hazai (amerikai) gázárakat, de – a NERA szerint – a gazdaság egészét nézve a kedvező gazdasági hatások ellensúlyozzák a hátrányokat. (Persze a háztartási fogyasztókat nem vigasztalja, hogy a GDP papíron nő, ha havi gázszámlájuk magasabb.)

A tanulmányokat január végéig bárki kommentálhatta, és a beérkezett nyilatkozatok jól mutatják a kérdés polarizáltságát. A legfontosabb törésvonal nem a piacbarát republikánusok és az állami beavatkozást igenlő demokraták között húzódik, hanem az LNG-exporttól versenyképességüket féltő vegyipari cégek, valamint az energiacégek és a két csoport politikus támogatói között.

Az érvek között az egyik (pró) oldalon a munkahely-teremtést, a kereskedelmi mérleg hiányának és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését, valamint a komparatív előny gyors kihasználásának szükségét, a másikon (kontra) a versenyképesség és a munkahelyek elvesztését, az energiafüggetlenségi álmok feladását, a háztartások érdekeinek semmibe vételét, valamint a palagáz-kitermelés veszélyeit találjuk.

Taktikai fegyver az oroszokkal szemben?

Szól még legalább két fontos politikai érv is az export mellett: a morális (exportáljunk, mert szövetségeseinket segíteni helyes), illetve az ezzel összefüggő geopolitikai (az export növeli szövetségeseink biztonságát, amennyiben lazítja függésüket az orosz gáztól). Ezzel érvel többek között Mike Turner ohiói képviselő is „Expedited LNG for American Allies Act” című törvény-javaslatában, amelynek célja, hogy az FTA-országokkal azonos szintre hozza a NATO-szövetségeseket és Japánt az amerikai LNG-export tekintetében. (Azaz az engedély esetükben is automatikus lenne.)

Bár a javaslat elfogadásának esélye csekély, és a támogatók esetében a lóláb is kilóg (többnyire olyan államokból érkeznek, ahol az energia-cégek lobbiereje nagy), a gesztus értékelendő. Az orosz medvétől történelmi okokból joggal tartó országokban természetes, de ellátás-biztonsági okokból még ésszerű is örülni annak, ha a Kongresszusban így gondolkozik egy-két képviselő. De nézzük a realitásokat.

Nagy a tülekedés az engedélyekért

A DOE előtt a mai állás szerint 18 exportengedély-kérelem fekszik, összesen évi 295 Mrd m3 (!) gáz exportjára; eddig csak kettőt (max. 36 Mrd m3) hagytak jóvá – feltételesen. (Összehasonlításul: az Egyesült Államok éves termelése 834, fogyasztása 710 Mrd m3; Magyarország fogyasztása kb. 10 Mrd m3. A Nabucco-vezeték 31 Mrd m3-t szállítana teljes kapacitáson – ha megépül.)

Sokan exportálnának gázt. Forrás: ferc.gov

Nem nehéz megjósolni, hogy nem minden projekt fut majd be. A beruházási költségek nagysága (milliárd dolláros nagyságrendről beszélünk ), a megtérülés hossza (kb. 20 év) és a finanszírozás nehézségei miatt a piac maga fogja kiszűrni a nem életképeseket. A kilenc leginkább esélyesnek tartott terminál közül mindenesetre csak kettő van a nyugati parton; a Mexikói-öböl mentén és a keleti parton lévő terminálokból viszont csak a Panama-csatorna 2015-re befejezni tervezett kiszélesítése után lehet gazdaságosan Ázsiába szállítani.

Az első, már jóváhagyott export-engedéllyel rendelkező cégek termináljainak megépítése beletelhet egy pár évbe, a következő generációé pedig ennél is többe – addig pedig a piac keresleti-kínálati viszonyai is sokat változhatnak. Az amerikai gázár is emelkedett már, s további emelkedést jósolnak; de más eredetű új LNG is megjelenhet a piacon, pl. Nyugat-Afrikából. A DOE pedig nem sieti el a jóváhagyásokat.

Az olajár változása sem közömbös, hiszen részben alakulásától is függ a gáz iránti kereslet. Minél magasabb az olaj világpiaci ára, annál vonzóbb alternatíva a földgáz. Ezért aztán megjósolni ma még nehéz, milyen feltételekkel kerül majd a világpiacra az amerikai földgáz – arról nem is szólva, hogy eléri-e, s ha igen, milyen mennyiségben a közép-európai partokat. De a tény, hogy a kérdés egyáltalán felmerülhet, jelzi, mennyire gyorsan változhat a világ – és mennyire nehéz előre látni még a szakértőknek is (vagy pont nekik?) azokat a „fekete hattyúkat”, amik meghatározzák a történelem irányát, benne hazánkét.

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!