Jóslatok 2013-ra, amik nem jönnek be…Vagy mégis?
Bejegyzés alcíme...

Bélszín reggelire, Euró-népszavazás Németországban, Kína zölddé vagy ellenségessé válik, a következő nagy dobás a Google után, Magyarország végre megüti a főnyereményt.

Szőke Diána, Vargha Péter Simon és Zsoldos István írása 

Az év vége az előrejelzések szezonja, amelyek gyakran spekulatívak és nem teljesen komolyak. A következőkben néhány „fekete hattyú” jellegű spekulációt mutatunk be 2013-ra (és egy kicsit távolabbra). Nem nagy az esély, hogy épp ezek következzenek be, de ha valamelyik mégis bekövetkezne, annak nagyon nagy jelentősége lenne – és sokszor elfelejtjük, hogy ha kis eséllyel is, de hasonló dolgok elvileg lehetségesek.

A „fekete hattyúk” olyan előre nem látható események, amelyeknek extrém hatásaik vannak, de amelyekre általában utólag valami leegyszerűsítő magyarázatot szokás találni, és visszafelé nézve majdhogynem elkerülhetetlennek tűnnek. A kifejezést és az egész hozzá kapcsolódó elméletet Nassim Taleb találta ki és mutatta be „Fekete Hattyú” című könyvében, ami 2007 után lett bestseller. Ld. pl. a Wikipedián.

A fekete hattyú

Az alábbiakban „jó” és „rossz” szcenáriókat vegyesen mutatunk be: az, hogy mi a pozitív és mi a negatív, függ az időtávtól és attól is, hogy kinek a szempontjából vizsgáljuk az eseményeket.

A következő hipotetikus „fekete hattyú” események köré viszonylag részletes sztorit is kitaláltunk, amitől (mint azt a viselkedési közgazdaságtanból tudjuk, és ahogy Taleb is leírja) az események sokkal hihetőbben hangzanak, annak ellenére, hogy elméletben kevésbé valószínű, hogy pontosan ilyen módon következzenek be.

A poszt végén szavazhatsz is, hogy melyik eseményeket tartod a legvalószínűbbnek. Sőt, hogy egy kicsit megcsavarjuk a dolgot, arról is lehet szavazni, hogy a többi szavazó szerinted mit tart majd a legvalószínűbbnek. Mi a saját szavazatainkat egy lezárt borítékba helyezzük, és össze fogjuk hasonlítani a végeredménnyel. 

Az új kínai vezetés környezetvédővé válik és szuper-akkumulátorokat fejlesztet ki egy pályázaton

Az erős téli szmog idején tüdőproblémás újszülöttek képei öntik el a Sina Weibo nevű mikroblog oldalt. Az új vezetés fél attól, hogy elveszti a politikai vezető szerepét és ezért maga is környezetvédővé válik. Le Keqiang miniszterelnök diszkréten nyilvánosságra hozza, hogy az ő apja is asztmában szenvedett. Azt nyilatkozza, hogy „A Népköztársaság komolyan veszi ezt az ügyet. A szén felhasználását az erőművekben 10 év alatt abba fogjuk hagyni, és felváltjuk földgázzal.” Egy szuperakkumulátorok kifejlesztésére kiírt 88 millió jüanos pályázatot váratlanul három indiai IT geek nyer meg, minimális kémiai előképzettséggel. Kína megpróbálja az akkumulátor technológiát magának megtartani, de egy ironikus fordulattal egy államilag is segített amerikai magáncég visszafejti a prototípust.

china-polluted-chinese-city-smog[1].jpgForrás: http://www.china-mike.com

Következmények: A piaci alapú gázárak megugranak. Az autókban is használható szuperakkumulátor hírére az olajár 40 dollár alá esik, amely Szaúd-Arábiában forradalomhoz vezet. A Kínán  kívüli  áramtermelők először szenet használnak a magasabb áramkereslet kielégítésére – a gáz hirtelen túl drága, a nukleáris túl lassú, a megújulók túl megbízhatatlanok. A szénkereslet tehát kezdetben részben csak áttevődik Kínából a többi ország felé, de hosszabb távon csökken. Az átmenet nagy széndioxid-kibocsátás csökkenést eredményez.

Az OPEC felbomlik a nem-konvencionális termelés terjedése miatt

Az USA egyre növekvő nem-konvencionális olajtermelése (és pár Észak-Amerikán kívüli találat) miatt az olajár visszaesik. Az OPEC országok egyre nehezebben tudják fenntartani közkiadásaikat. A termelési kvóták csökkentéséről határoznak, de ezeket senki nem tartja be, hogy a többletbevételből kordában tudják tartani a növekvő társadalmi feszültségeket. Szaúd-Arábia végül megelégeli a dolgot (meg neki is egyre inkább kell a pénz), ezért a piacot elárasztja olajjal (hasonlóan ahhoz, ahogy azt a 80-as években tette).

US-Embassy-demonstration[1].jpgForrás: http://www.ethicaloil.org

Következmények: Az olajárak több évre hordónként 50 dollár alá csökkennek. Ez megállítja a beruházásokat, melyek az olaj helyettesítésére és hatékonyabb felhasználására irányulnak. További évtizedekre az olaj marad messze a legfontosabb energia-forrás. Az olaj-exportáló országok rendszere instabillá válik, ami nagy olajár-kilengéseket okoz.

 Szélsőséges időjárás elpusztítja a világ gabonatermésének felét, a kormányok először húsevésre, majd vegetáriánusságra buzdítják a lakosságot

Az „Eső nélküli év” az északi féltekén és az özönvízszerű áradások a trópusokon elpusztítják a világ gabonatermésének felét. A közvélemény a klímaváltozást okolja. Több nagy exportőr, például Argentína, Franciaország és Oroszország megtiltja az exportot. Az OECD stratégiai gabonatartalékok felállítását javasolja a semleges Antarktiszon. Franciaország az EU agrártámogatásainak növelését kezdeményezi. Több fejlődő országnak éhínséggel, lázadásokkal és forradalmakkal kell szembenéznie.

Steak-Egg-Cheese-McDonalds-Breakfast[1].jpgForrás: http://grubgrade.com

Következmények: Az állati takarmányt széles körben átkonvertálják emberi fogyasztásra, ami a levágott állatok átmeneti többletkínálatát okozza. Texasban kitalálják a „Borjúszeletet reggelire is” reklámszlogent, de később a kormányok megpróbálják a vegetáriánusság felé terelni a lakosságot, mivel a hús előállítása több kalóriát igényel. A húshelyettesítők kutatása felgyorsul. Kalifornia tofu-támogatást és húsadókat vezet be. Bangladesben katonai rezsim van, amely fő feladata az élelmiszer fejadagok elosztása.

Kaszparov lesz Oroszország elnöke

Meggyilkolnak egy újságírót, aki a rezsim vezetőinek offshore számlái után kutakodott. Ez az interneten keresztül szervezett hatalmas tömegmegmozdulásokhoz vezet, amely vérontásba torkollik. Ezt látva több fontos vezető átáll, többek között Medvegyev miniszterelnök és Alekszej Miller, a Gazprom vezetője is. A kiírt előrehozott választásokat az egységes ellenzék nyeri meg, Kaszparovot választják elnökké. Az energiapiacokat liberalizálják és az éles verseny aláássa a Gazprom helyzetét. Végül a vállalat enged a nyomásnak és beleegyezik, hogy egész Európának a nyugati tőzsdei árakon adja a földgázt. Ez része az EU és Oroszország között megkötött Társulási Szerződésnek is.

Kasparov_person_of_the_year.jpgForrás: peaceloveapplepie.com

Következmények: Az orosz energiaszektor és a teljes gazdaság megnyitása hatalmas külföldi tőkeberuházásokkal jár, az oligopóliumok hatalma csökken, így megugrik a növekedés is. Az olaj- és gázkínálat bővülése árcsökkenést idéz elő. Ugyanakkor az orosz gázra támaszkodás vonzóbb alternatívává válik Európa számára, növelve a keresletet.

Az Euróról szóló népszavazás Németországban az Eurozóna széteséséhez vezet

A Szabaddemokrata Párt Németországban elkeseredett az őszi választások előtt, és zászlajára tűzi, hogy a parlamentbe kerülése esetén harcolni fog, hogy legyen népszavazás az Euró jövőjéről. Angela Merkel először ellenáll az ötletnek, és populistának bélyegzi a kezdeményezést, de érzi a közhangulat nyomását és megváltoztatja a véleményét. „Ha visszakerülünk a kormányba, azt akarjuk, hogy az embereknek legyen lehetősége beleszólni ebbe. Nem arról van szó, hogy elleneznénk az Eurót, de nyílt vitának kell lenni erről, és egyszer és mindenkorra le kell zárnunk ezt az ügyet” - nyilatkozza.

anti-euro-camp-frankfurt-germany[1].jpg

Forrás: http://antieuroprotest.wordpress.com

Következmények: Az euró ára pillanatok alatt összeomlik, és a deviza valószínűleg de facto megszűnik létezni egy pár hónapon belül. A piacok azt sejtenék, hogy a németek ténylegesen az új Deutschemark-ra szavaznának, és senki sem venne olasz vagy spanyol államkötvényeket ezután. Semmilyen hivatalos cáfolat vagy visszavonás nem lenne képes megnyugtatni a piacokat. Erre csak egy azonnali fiskális unió lenne képes, ez viszont politikailag továbbra is lehetetlen marad.

„Perzsa Tavasz” Iránban

Az izraeli választások hajrájában Netanjahu miniszterelnök hitelesen fenyegeti Iránt azzal, hogy „minden szükséges katonai eszközt” be fog vetni ellene. Az iráni vezetés, attól félve, hogy Izrael megtámadja nukleáris üzemeit, beváltja ígéretét és lezárja a Hormuzi-szorost. Ez azonban visszafelé sül el: az embargó nyomása, és az olajbevételek teljes elapadása az élelmiszerárakat az egekbe nyomja. A tiltakozáshullám a vidéki területeken kezdődik a Novrúz (az iráni újév) alatt márciusban, és gyorsan tovább terjed a nagyobb városokra. A rezsimet egy az „Arab Tavasz” által inspirált, de szekuláris forradalom dönti meg.

capt.photo_1244860564233-1-0[1].jpgForrás: http://www.radosh.net

Következmények: A szekuláris vezetés diplomáciai nyitásba kezd, a szankciókat eltörlik és az olajtermelés gyorsan eléri az embargó előtti szintet. A nemzetközi energiaügynökség a 2035-ös olajtermelési előrejelzését a háromszorosára emeli. A bőséges iráni gáztermelés lehetősége elindítja a spekulációt az Európába vezető „Nagyobb Nabucco” gázvezetékről. Kína cseppfolyós földgáz (LNG) terminálokba fektet Irán déli tengerpartján.

Az USA-Kína kereskedelmi háború kötvényproblémákhoz vezet

A kínai recessziót a vezetés egy nagy valuta-leértékeléssel próbálja orvosolni. Az amerikai kormány árfolyam-manipulátornak bélyegzi Kínát. A két ország eszkalálódó kereskedelmi háborúba bonyolódik, amibe nem sokkal később Japán is beszáll, miután a kínai haditengerészet partra száll a vitatott Szenkaku / Diaoju szigeteken. Kína elkezdi eladni az amerikai államkötvényeit a „Semmilyen ár nem túl alacsony” hadművelet keretében.

sad_guy_5[1].pngForrás: http://bigpicture.typepad.com

Következmények: Az amerikai kongresszus elfogadja az „Ellenséges Államok Kötvénytulajdonosi törvényét”, amely semmisnek minősíti a kijelölt ellenséges államok felé az amerikai kincstár tartozását. Az ezt követő bizonytalanság a gazdag országok kötvényárfolyamainak meredek zuhanásához vezet, különösen azután, hogy kiszivárog, Olaszország hasonló törvénykezésre készül, csak az „ellenséges államok” egy szélesebb definíciójával, amely potenciálisan esetleg Németországot is magába foglalhatná. Az IMF közbelép, hogy egy nemzetközi „kötvénymoratóriumot” tárgyaljon, de addig is a legtöbb fejlett ország kikényszerített megtakarításokra és pénznyomásra támaszkodik az államaik (re)finanszírozásához. Egy magánvacsorán Obama elnök az aranypénzrendszerre való visszatérésre utaló megjegyzéseket tesz egy hangfelvétel tanúsága szerint.

A Quine (az új Google) aggyal irányított audiovizuális eszközt fejleszt ki

Egy kis amerikai startup, a Quine, amelyet egy agykutatással foglalkozó diák és egy számítógépes játék-geek alapít, kifejleszt egy virtuális audiovizuális kommunikációs eszközt, amely közvetlenül az agyhoz kapcsolódik. Az első alkalmazás egy sikeres 3D-s játék, de egy újabb alkalmazás forradalmasítja a kommunikációt azzal, hogy a személyes beszélgetés közel tökéletes illúzióját kelti.

emotiv_interface[1].jpgForrás: http://nextbigfuture.com

Következmények: A rendszer elterjedése a személyszállítási igény jelentős csökkenéséhez vezet néhány éven belül, csökkentve a szektor energiakeresletét. A munkaerőpiacon komoly változások következnek be: általánossá válik az otthoni és távoli munkavégzés. Az oktatás is átalakul: a nemzeti rendszerek helyett nagy nemzetközi hálózatok terjednek el.

Hatalmas nem-konvencionális olaj-találat Magyarországon

A nem-konvencionális olajtermelési technológia (hidraulikus repesztés és horizontális fúrás), amely megváltoztatta az amerikai energiaipar képét, kisebb módosításokkal sikerre vezet Magyarországon is, a Józsefvárosban. Az olajtalálat olyan hatalmas, hogy a politikusok meghirdetik a „Magyar Energia-függetlenség 2020” programot, a Barátság olajvezetéket pedig alkalmassá teszik, hogy az ellenkező irányba, Ukrajna felé szállíthasson olajat. A kormány felajánlja, hogy az IMF-nek ad kölcsön és 2/3-ával növeli a nyugdíjakat.

nyocker_olajkut.pngOlajkutak a Nyóckerben. Forrás: Nyócker - a film (Youtube)

Következmények: Magyarország végre szert tesz arra a „talált pénzre”, amelyet kétségbeesetten keresett az elmúlt pár évben, ez egy csapásra megoldja az államháztartás gondjait, felvirágzik a helyi gazdaság és a foglalkoztatás. Sajnos ünneprontónak kell lennünk: az olaj-találat nem vezet jelentős üzemanyagár-csökkenéshez: az árakat ugyanis a globális olajpiac (és az állam jövedéki adója) határozza meg. Kivéve persze, ha a politika beavatkozik, hogy a „talált pénzt” a benzin-fogyasztás támogatására fordítsa és korlátozza az olajexportot...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gurulohordo.blog.hu/api/trackback/id/tr324967108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Elérhetőségeink

Magunkról

Energiáról, gazdaságról és minden egyébről.

A posztok szerzői a MOL-csoport dolgozói, írásaik a magánvéleményüket és nem feltétlenül a MOL-csoport hivatalos álláspontját képviselik.

Hírlevél

Our English blog has moved!

United-Kingdom-flag-24.png Visit Barrelperday.com!

 

Címkék

2021 (4) 2022 (4) ACEA (3) Afrika (3) áram (24) atom (10) autó (13) benzin (4) budget (3) car (4) China (6) climate change (17) CO2 (50) coal (3) cseppfolyós földgáz (LNG) (11) demográfia (6) dízel (5) electricity (4) elektromos autó (11) élet (23) élettartam (5) energia (5) energiahatékonyság (8) energiaválság (4) english (73) EU (47) Euro (4) euro (3) Euróövezet (3) Európa (9) Eurozóna (8) Eurozone (4) EV (3) fenntarthatóság (3) finance (3) finomítás (4) földgáz (6) gas (23) gasztro (4) gáz (51) gázár (4) gazdaság (10) Gazprom (19) GDP (3) geopolitika (10) Görögország (5) green (3) háború (6) heavy (3) heti olvasnivaló (129) Hungary (5) IEA (9) import (5) infláció (5) Irán (7) Iran (4) Japán (3) Japan (3) jövő (3) kérdőív (10) kereskedelem (3) kereslet (5) készletek (3) Kína (19) kitekintés (4) kivándorlás (3) klímaváltozás (24) költségvetés (5) környezetvédelem (22) Koronavírus (6) koronavírus (4) Közel-Kelet (3) közlekedés (10) KSH (6) life (3) light (6) LNG (20) magyar (139) Magyarország (16) megújulók (19) MidEast (8) munkaerőpiac (5) napelem (5) off-topic (33) oil (23) olaj (57) olajár (24) OPEC (8) OPEC+ (4) Oroszország (37) összefoglaló (3) palagáz (10) palaolaj (3) pénzügyek (17) petrolkémia (3) politika (10) poll (3) portfolioblogger (333) prices (4) renewables (11) Russia (4) Saudi Arabia (4) shale gas (3) szankciók (4) Szaúd-Arábia (7) szén (6) széndioxid (6) szolgálati (10) társadalmi problémák (3) tech (9) Tesla (3) transport (3) Ukrajna (12) USA (29) utazás (5) üzemanyag (10) várakozások (5) vásárlóerő-paritás (3) Venezuela (5) video (4) Összes címke
süti beállítások módosítása