A földgáz bőségesebben áll rendelkezésre és olcsóbb az olajnál, sőt talán még a szénnél is olcsóbb lehet. A felhasználása a hő- és az áramtermelésben gyorsan fog terjedni. Az viszont kérdéses, hogy ez a közlekedésben is be fog-e ez következni – lehetséges, hogy ott az olajat az áram, és nem a gáz fogja felváltani. De ha nem így lesz, akkor van esély arra, hogy pár évtized alatt egy „metán gazdaság” jöjjön létre. Bármelyik is következzen be, fontos tanulság, hogy soha nem kell az energia „kifogyásával” szembenéznünk, ha szembe tudunk nézni a drága energiával egy átmeneti ideig. A magas árak erőteljes ösztönzést adnak arra, hogy megtaláljuk az alternatívákat.

Az olcsó gáz következményei igen jelentősek és szerteágazóak lesznek. Nem fogunk tudni mindenről írni, ebben a részben néhány kulcsfontosságú gazdasági és technológiai aspektust vizsgálunk, a következőben pedig a politikaiakat. Mint az előző részben írtuk, a földgáz ma rendkívül olcsó az olajhoz képest, és az USA-ban még a szénhez képest is.

Az olaj és a szén sokkal drágább lett az utóbbi 10 évben, az olaj ára kb. négyszeresére, a széné háromszorosára nőtt. Az utóbbi 10 évben egy energia sokkot éltünk át, a kínálat nem tudott lépést tartani a kereslettel. A feltörekvő piacok tényleg feltörekedtek, és éppen a növekedésüknek egy energia-intenzív szakaszát élték át.  Az összes energiahordozó ára felment, eleinte a gázé is. Aztán persze kiderült, hogy ilyen magas árakon nagyon nagy gázkínálat jelentkezik (ugyanez nem igaz az olajra). Ezek után a gázárak visszaestek az USA-ban kb. a 10 évvel ezelőtti szintre (máshol ennél azért még mindig drágább a gáz). Részben a magas árakra válaszul a gázkitermelési technológiák egy forradalmon mentek keresztül, ahogy azt az előző részben leírtuk.

Biztonsági szelep - de csak azoknak, akik jól tudnak bánni a tőkével

A földgáz tehát egy biztonsági szelepet ad a világgazdaságnak. Amikor úgy tűnt, hogy a növekedés az energiakorlátok falába ütközik, akkor hirtelen megjelent az olcsó gáz, mint menekülési útvonal. De a gázhoz több infrastruktúra-beruházás szükséges, mint az olajhoz vagy a szénhez. A gázt nagyon alacsony hőmérsékletre kell hűteni és erre specializálódott hajókban szállítani, majd utána újra felmelegíteni, vagy a külön erre kiépített csővezetékekben szállítani. Az olaj szállítási költsége tipikusan a termék értékének pár százaléka.  A gáz szállítási költsége több lehet, mint amennyibe a cucc a kitermelés helyén kerül.

Az első következtetés tehát az, hogy a földgáz csak azoknak az országoknak lesz olcsó, amelyek képesek jól menedzselni nagy tőkeberuházásokat. Ezek vagy a kitermeléshez kellenek, vagy a szállításhoz (csővezetékek vagy újragázosító terminálok). Nem szükséges, hogy az adott országban rendelkezésre álljon a tőke, de az elengedhetetlen, hogy olyan környezet legyen az adott országban, hogy a beruházók nagy mennyiségű tőkét hosszú évekre merjenek befektetni. Tehát valószínűleg Argentína nem fogja még egy darabig élvezni az olcsó gáz előnyeit, annak ellenére, hogy vannak hazai kitermelhető tartalékai. A gazdag országok, amelyeknél a fizikai és piaci infrastruktúra legalább egy része már megvan, általában előnnyel indulnak. Sok szegény afrikai még jó pár évig drága olajat fog használni, míg az USA már most élvezi az olcsó gáz előnyeit. Jól működő tőke- és egyéb piacok, egy olyan jogrendszer, amiben bízhatnak a befektetők, a szerződések hatékony betartatása, jó és átlátható szabályozás – ezek a dolgok úgy általában szükségesek ahhoz, hogy egy ország gazdag legyen, de ez különösen igaz a tőke-intenzív projektekre.

A földgáz ki fog váltani más energiahordozókat

Mivel a földgáz sokkal olcsóbb (lesz) mint az olaj, ezért egyre inkább növekedni fog a felhasználása az olaj kárára. Az elektromos áram termelésében az olajat már ma is alig használják a gazdag országokban, kivéve az olyan vészhelyzeteket, mint Japánban a fukushimai atomkatasztrófa után. A földgáz fokozatosan ki fogja szorítani az olajat az áramtermelésből és a háztartási/ipari felhasználásokból még a szegényebb országokban is. Hogy a földgáznak vajon ezt majd sikerül-e a szénnel szemben is eljátszania, az már bonyolultabb kérdés. Most persze éppen ez zajlik az USA-ban: nincs szállítási infrastruktúra a gáz exportjához, és ugyanakkor ott olcsóbb, mint a szén. Ezért a gáz az USA-ban kiszorítja a szenet az áramtermelésből, és az így kiszorított szén egy része az exportpiacokra kerül. Furcsa mód az olcsó amerikai gáz olcsó(bb) szenet eredményez a világ többi részén.

Az ugyanakkor nem világos, hogy a gáz teljesen ki tudja-e szorítani a szenet az externális hatások (a széndioxid kibocsájtás és a helyi levegőszennyezés) megfelelő árazása nélkül. Persze mindenkinek jobb lenne, ha ez sikerülne: kevesebb lenne a széndioxid kibocsájtás, és az olyan helyi szennyezések is, mint a korom, a kéndioxid és a higany, amelyek egy szenes erőműből a környezetbe kerülnek. De a szén is bőségesen rendelkezésre áll, és energia egyenértékben számolva az ára hosszú távon lehet, hogy a gáz alatt lesz.

Mindenesetre az áramtermelésre irányuló gázkereslet gyorsan fog nőni még akkor is, ha a gáz drágább lesz, mint a szén, pontosan az egyéb előnyei miatt. Ahogy Kína gazdagabbá válik, és a vezetése egyre inkább figyelembe veszi a közvélekedést, úgy kevésbé fogja a szennyezett levegőt tolerálni, mint most.

Leválthatja a gáz az olajat a közlekedésben? Elvileg igen, a gyakorlatban már nehezebben

A 10 trillió dolláros kérdés az, hogy a gáz le tudja-e váltani az olajat nemcsak a helyhez kötött energia-felhasználóknál (itt a válasz igen), hanem a közlekedésben is. Elviekben ennek sincs komoly technológiai akadálya. A földgáz (ami jórészt metánból áll) elvileg bármelyik olyan területen felhasználható, ahol jelenleg az olajat használják. De mindig van egy „de”. A földgázt el lehet égetni a jelenlegi motorokban is, de ekkor vagy nagy tartályokra van szükség (a sűrített földgáz vagy CNG esetében) vagy pedig nagyon alacsony hőmérsékletekre az LNG esetében – mindkét megoldás macerás. Ezen hátrányok ellenére ez az átállás már elkezdődött – vajon hol? - az USA-ban. Ezres nagyságrendben kezdenek megjelenni a földgázzal hajtott kamionok, főleg azokon az útvonalakon, ahol előre meghatározott állomások között oda-vissza járnak. És a töltőállomások is elkezdtek kiépülni. De még az USA-ban is a gázos teherautók terjedése lassú folyamat lesz, a létező kamion-állomány legalább egy részét le kell cserélni és ki kell építeni a közúti gázelosztó hálózatot.

Az USA-n kívül ez még tovább fog tartani – először az olcsó gáznak kell megjelennie, utána pedig ott is fel kell építeni az infrastruktúrát, hogy ezt hasznosítani tudja a közlekedés. A személyautók esetében még az USA-ban sincs komoly előrelépés – a szükséges gáztartályok nagy mérete komoly akadály a CNG elterjedésével szemben. És közben az autóipar is arra fogad, hogy ha lesz egy másfajta hajtáslánc a személyautók számára, az az elektromos hajtás lesz, és nem akar egy kitérőt tenni a gáz felé. De persze ez változhat, az akkumulátor és gázárak függvényében.

Metángazdaság

Ha a földgáz árak sokáig nagyon olcsóak maradnak, akkor viszont kifejlődhet egy metánra vagy metanolra épülő gazdaság. És itt is, mint a legtöbb témában, előbb-utóbb előkerül egy Amerikában élő magyar Nobel-díjas: Oláh György a metanol-gazdaság részleteinek kidolgozója.

forrás: origo.hu

 A metánt metanollá (metilalkohollá) lehet alakítani, ami egy magas oktánszámú benzin-helyettesítő termék – versenyautókban és repülőgép modellekben már ma is használják. A metanol használatához az autókat és az üzemanyag hálózatot csak kis mértékben kellene átalakítani, de az anyag hátránya, hogy a szervezetbe kerülve erősen mérgező. Ugyanakkor a metanolt dimetil-éterré lehet továbbalakítani, amely nem mérgező és egy nagyon jó dízel-helyettesítő (tiszta égésű és jobb minőségű, mint a jelenlegi norma).

A földgázt már jelenleg is normál dízel-üzemanyaggá alakítják az ún. „gas-to-liquids” (gázból folyadékot) üzemekben. A Shell nemrég nyitott meg egy ilyen üzemet Katarban. Jelenleg még ezen üzemek felépítése nagyon drága, (a Shell-é kb. 20 milliárd dollárba került), de gyorsan visszahozzák a beruházott összeget, ha a gáz olcsó és az olajtermékek drágák. A Shell üzeme kb. két év alatt vissza fogja hozni az árát, de ehhez az is hozzájárul, hogy a gázt ingyen kapja.

Valószínű, hogy a fent említett technológiák tovább fognak fejlődni, hogy az olcsó metánt jobban tudják hasznosítani. A metán a létező legkisebb szénhidrogén építőelem. Energia, tőke és technológia hozzáadásával bármilyen más, bonyolultabb szénhidrogén előállítható belőle már a ma létező technológiákkal is. Ennek a nagy előnye, hogy tipikusan nincsenek a termékben nem kívánt alkotórészek (mint pl. kén) és nincsenek nehezen felhasználható melléktermékek, mint például a finomításkor a kőolajból visszamaradó nehéz és szennyező fűtőolaj. A metánból nagyjából azt gyárthatunk, amit akarunk. Ez nagy előny egy olyan világban, ahol a szabályozás és a kisebb szennyezésre irányuló preferenciák egyre inkább büntetik a nemkívánatos melléktermékeket. És említettük már, hogy a gáz még olcsó is?

De a metán-gazdaságra való átállás megint csak évtizedes időtávon történik, ha egyáltalán bekövetkezik, mivel teljesen új infrastruktúrákat kell kiépíteni. Azonban ha a gáz tényleg olyan olcsó marad az olajhoz képest, mint ahogy most gondoljuk, akkor előbb-utóbb leváltja majd az olajat, feltéve, hogy más – mint például az áram a közlekedésben – ezt nem teszi meg időközben.

Nem kell félni az elfogyó energiahordozóktól

Befejezésül két általános gazdaságpolitikai tanulságot szeretnénk levonni a fenti történetből. Az első az, hogy a szűkösségek, még az energia szűkösség is, legyőzhetők egy piacgazdaságban. Elképzelhetetlen mennyiségű energiák áramlanak körülöttünk, a kérdés csak az, hogy milyen technológiával csapoljuk meg ezeket. Ha nem olajat használunk, akkor gázt, ha nem fosszilis tüzelőanyagokat, akkor napenergiát vagy geotermikusat vagy bármi mást. Ezek felhasználásnak egyetlen korlátja a technológia és tőke, és ezeket az inputokat a piacgazdaságban lehet a leghatékonyabban előállítani. A második tanulság az, hogy ahhoz, hogy ez a csodálatos alkalmazkodóképesség működjön, az kell, hogy az árakat és piacokat hagyjuk működni. A gazdaságnak és társadalomnak el kell tudnia a viselni a nagy relatív áringadozásokat.  A gazdaságok és társadalmak viszont az utóbbi időben egyre kevésbé képesek erre, és ez igaz még a piacgazdaságok esetében is. Egyéb szempontok miatt is jobb lenne az ilyen irányú képességeket fejleszteni.

Az azonnali politikai ösztön viszont az, hogy a relatív árváltozásokat szabályozással, adókkal, a stratégiai készletek felszabadításával és egyéb eszközökkel tompítsák a kormányok. Ez talán kényelmesebbnek tűnik rövid távon, de pont azokat az ösztönzőket veszi el, amelyek miatt a kínálat (és a kereslet is) alkalmazkodna. Ez hosszabb távon azonban nyilván problémákhoz vezet. Az árszabályozással együtt jár a mennyiségi hiány – csak ebben a kontextusban van egyáltalán értelme „elfogyó” energiahordozókról beszélni. Ha azonban hajlandó egy ország elviselni a drága energiát egy darabig, akkor soha nem kell szembenéznie az „elfogyó” energiával. Engedd, hogy az árak elvégezzék a varázslatos szerepüket, hagyd, hogy alkalmazkodjanak, és utána hagyd, hogy a piacok és az innováció működjön. Ha mindezek a helyén vannak, akkor a többi már csak részletkérdés.