A bolygót nem, de városodat megmentheted, ha Tesla-t veszel

Az elektromos autó nem csodafegyver, csak egy az emissziócsökkentő technológiák közül. A tisztább helyi levegő és a fogyasztói szokások korábban soha nem látott ütemű megváltozása azonban nagyon fontos mérföldkövek a zöld átmenetben, még ha a CO2 kibocsátás mértéke a kitűzött végső célokhoz képest kevésbé jelentős.

A globális szén-dioxid kibocsátásban jelentős szerepet játszik a közlekedés. Az Our World in Data adatai alapján 1990-ben a globális CO2 kibocsátás 20%-ért felelt a szektor, ami 2016-ra 32%-ra nőtt és a kevés szektor egyike, ami abszolút mértékben is nőtt. Ez alapján igazi áttörést hozhat, legalábbis Európában, hogy az Unió legújabb terve szerint 2035-től csak zéró emissziójú személyautót lehetne értékesíteni.

Azonban a dolgot két dolog még árnyalja jelenleg. A globális CO2 kibocsátás jelenleg több mint 35 milliárd tonna, aminek kevesebb, mint 7%-ért felel az Európai Unió. Ennek a 7%-nak kevesebb, mint harmada (2,15%) köthető a közlekedéshez, ami magába foglalja a teherszállítást, hajózást és légiközlekedést is. Ezért az ICCT hatástanulmánya alapján is kevesebb, mint fél százalékkal csökkenne a globális szén-dioxid kibocsátás, ha a személyautókat teljes mértékben alternatív meghajtásúra cserélnénk az EU-ban.

A Nemzetközi Energiaügynökség 2019-ben egy nagyon szemléletes legyezőábrával mutatta be, hogy milyen rögös út vezet a fenntartható fejlődéshez szükséges gazdasági működés kialakításához. A Stated Policies Scenario mutatja azt a CO2 kibocsátási pályát, amit akkor érnénk el, ha a világ összes országa időben teljesítené a riport készítéséig tett vállalásait. Azonban ezek jelenleg sem – és emiatt 2019-ben sem voltak – elegendőek, hogy fenntartható pályára tegyék a szénd-dioxid kibocsátást, ezért az ügynökség készített egy fenntartható fejlődés szcenáriót (Sustainable Development Scenario) is. A lenti ábra alapján sem csodafegyver az elektromos autózás, ami egy csapásra megoldaná a klímaváltozás problémáját. Azonban a grafika másik üzenete, hogy nem is lehet egy csapással ezt a kérdést elintézni, hanem sok kis tényező együttesével tudjuk csak fenntarthatóbb irányba elmozdítani társadalmunkat és gazdaságunkat.

Fenntarthatósághoz szükséges CO2 kibocsátáscsökkentés forrásonként
Forrás: IEA

Összességében megállapítható, hogy a belső égésű motorokkal felszerelt autók nem a nagy, gonosz Halálcsillag, ami sorra pusztítja el a bolygókat, hanem egy a sok rohamosztagos közül. Azonban a bejegyzés téves értelmezése lenne, ha azt mondanánk, hogy minek erőltetni az elektromos autózást, hiszen alig nyerünk vele valamit. Ez az érvelés ott bukik meg, hogy ilyen alapon mondhatnának hasonlót az ipari és mezőgazdasági szereplők vagy a közművek is és akkor a végén mindenki egyhelyben toporogna. Ahhoz, hogy a gazdasági és társadalmi működésünk fenntartható legyen, számos helyen kell szignifikáns változásokat eszközölnie mind a lakosságnak, mind a vállalatoknak. Ezeknek egyenként nagyon kis hatása van, de kumulálva jelentős eredményekhez vezethet.

Az elektromos autózásnak a legfőbb szerepe valószínűleg nem a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében van, hanem a helyi levegő minőségének javításában. Együtt a fűtési rendszerek dekarbonizálásával, ugyanis nemcsak a globális felmelegedés ellen tennénk, hanem jelentősen csökkenthető lenne a levegőszennyezettséggel összefüggő megbetegedések és halálozások száma. Az elektromos autózás abból a szempontból is fontos, hogy mivel talán az egyik olyan terület, ahol a hagyományos gépjárművek helyettesítése talán a legkevesebb kényelmetlenséggel jár, egy jó jelzője lehet annak, hogy a fogyasztók mennyire és milyen gyorsan hajlandók változtatni a megszokásaikon. A jelenlegi autópiaci trendek azonban még nem mutatnak egyértelműen a fenntarthatóság irányába. Bár pozitív fejlemény, hogy az elektromos autók fokozatosan tért nyernek a belső égésű társaikkal szemben, azonban az érme másik oldalán ott van az SUV-k növekvő népszerűsége, ami fenntarthatósági szempontból nem előremutató. Egy elkerülhetetlen átmeneti időszak elején vagyunk; hogy meddig fog tartani, az a mi alkalmazkodási képességünkön is múlik.

*****

Ha tetszett a cikkünk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb elemzéseinkről, akkor kövess minket Facebook-on és/vagy Instagram-on!

A bejegyzés trackback címe:

https://gurulohordo.blog.hu/api/trackback/id/tr1817705640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Elérhetőségeink

Magunkról

Energiáról, gazdaságról és minden egyébről.

A posztok szerzői a MOL-csoport dolgozói, írásaik a magánvéleményüket és nem feltétlenül a MOL-csoport hivatalos álláspontját képviselik.

Hírlevél

Our English blog has moved!

United-Kingdom-flag-24.png Visit Barrelperday.com!

 

Címkék

2021 (4) 2022 (4) ACEA (3) Afrika (3) áram (24) atom (10) autó (13) benzin (4) budget (3) car (4) China (6) climate change (17) CO2 (50) coal (3) cseppfolyós földgáz (LNG) (11) demográfia (6) dízel (5) electricity (4) elektromos autó (11) élet (23) élettartam (5) energia (5) energiahatékonyság (8) energiaválság (4) english (73) EU (47) Euro (4) euro (3) Euróövezet (3) Európa (9) Eurozóna (8) Eurozone (4) EV (3) fenntarthatóság (3) finance (3) finomítás (4) földgáz (6) gas (23) gasztro (4) gáz (51) gázár (4) gazdaság (10) Gazprom (19) GDP (3) geopolitika (10) Görögország (5) green (3) háború (6) heavy (3) heti olvasnivaló (129) Hungary (5) IEA (9) import (5) infláció (5) Iran (4) Irán (7) Japán (3) Japan (3) jövő (3) kérdőív (10) kereskedelem (3) kereslet (5) készletek (3) Kína (19) kitekintés (4) kivándorlás (3) klímaváltozás (24) költségvetés (5) környezetvédelem (22) Koronavírus (6) koronavírus (4) Közel-Kelet (3) közlekedés (10) KSH (6) life (3) light (6) LNG (20) magyar (139) Magyarország (16) megújulók (19) MidEast (8) munkaerőpiac (5) napelem (5) off-topic (33) oil (23) olaj (57) olajár (24) OPEC (8) OPEC+ (4) Oroszország (37) összefoglaló (3) palagáz (10) palaolaj (3) pénzügyek (17) petrolkémia (3) politika (10) poll (3) portfolioblogger (333) prices (4) renewables (11) Russia (4) Saudi Arabia (4) shale gas (3) szankciók (4) Szaúd-Arábia (7) szén (6) széndioxid (6) szolgálati (10) társadalmi problémák (3) tech (9) Tesla (3) transport (3) Ukrajna (12) USA (29) utazás (5) üzemanyag (10) várakozások (5) vásárlóerő-paritás (3) Venezuela (5) video (4) Összes címke
süti beállítások módosítása