Mi is készülődünk az ünnepekre! Az elkövetkező napokban a karácsony közgazdaságtanához kapcsolodó rövid szösszeneteket osztunk meg veletek, amíg a készlet tart. Fogadjátok szeretettel karácsonyi Szaloncukrok sorozatunkat!!!

Az “igazi” keményvonalas közgazdászok azért nem szeretik a karácsonyt, mert egy erőforrás (újra)elosztási problémát látnak az ünnepben és meglehetősen biztosak abban, hogy az ajándékozás egy nem túl hatékony módja a fogyasztói – és végső soron a társadalmi – hasznosság emelésének. Amikor ugyanis ajándékot adunk, megpróbáljuk kitalálni, hogy minek is örülne a másik. A közgazdasági érvelés szerint azonban nagyon kicsi a valószínűsége, hogy teljesen el tudjuk találni, hogy minek is örült volna igazán a hozzánk közel álló személy (természetesen az adott értékhatár korlátja mellett). Annak mértékét, amennyivel kevesebb lett az ő öröme (hasznossága) emiatt, a közgazdászok holtteher-veszteségnek hívják.

Mielőtt a fejünkhöz kapnánk, hogy ekkora marhaságot ki hallott már, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezzel a gondolatmenettel American Economic Review cikket lehetett villantani a 90-es évek elején. Joel Waldfogel először 86 diákot kérdezett meg, hogy szerintük mennyibe is került ténylegesen az ajándék, amit kaptak karácsonyra és mennyit fizettek volna ők az ajándékért. A megkérdezettek 438.2 dollárra becsülték az ajándékok kereskedelmi értékét, azonban ők igazából csak 313.4 dollárt fizettek volna érte. Két hónappal később 58 diák vett részt egy hasonló tartalmú, de némileg eltérő felmérésben. A válaszolók úgy becsülték, hogy az ajándékaik 508.9 dollárba kerültek, de ők már 462.1 dollár készpénzzel boldogok lettek volna. Waldfogel híres következtetése az volt, hogy az ajándékozás során a karácsonyi ajándékok értéke azonnal csökken 10%-33%-kal. Ha tehát elégedetlenek vagyunk a kormányzat újraelosztó hatékonyságával, akkor legyünk elégedetlenek a karácsonyi ajándékmizériával is.

Tényleg számít, hogy nem azt kaptam, amit akartam? Például abban az esetben, ha azt tesszük fel, hogy emberek 90%-ban elégedetlenek az ajándékaikkal, akkor csak az USA-ban kb. 4 milliárd dollárt dobhatnak ki az emberek a karácsony miatt az ablakon. A következtetés is adódik. Ha mindenki odaadná kiszemeltjének a rászánt pénzösszeget (a meglepetés ajándék helyett), mindenki jobban járna, ráadásul nemcsak egyéni, hanem társadalmi szinten is.

Hiába a tudományos megközelítés, a nívós publikáció és a sok hivatkozás, érezzük mindannyian, hogy ebből azért nem lesz Nobel-díj. A Chicago’s Booth School of Business rendszeresen végez ismert közgazdászok körében kérdőíves felméréseket. 2013 decemberében arra kérdezett rá, hogy tényleg hatékonyabb lenne-e szerintük készpénzt adni karácsonykor. Csak a közgazdászok 17%-a értett egyet az állítással, 54% egyértelműen elutasította, a maradék bizonytalan volt. A később Nobel-díjas Angus Deaton egyike volt az elutasítóknak. Szerinte pont az ajándék és az ajándékozás ilyenfajta nagyon szigorú, közgazdasági definíciója miatt van rossz reputációja a közgazdaságtannak a mindennapokban.

Három fő ellenérvet is tudunk mondani, amit figyelmen kívül hagy a fenti érvelés és ami miatt mégiscsak érdemes belevetni magunkat a karácsonyi forgatagba. Az első szinte triviális. A fenti közgazdasági modell racionális, teljesen informált egyéneket tételez fel. Mi van akkor, ha magunk se tudjuk, minek örülnénk, vagyis ha nem is vagyunk tisztában a preferenciáinkkal annyira, mint azt gondoljuk. Néha egy váratlan ajándék nagyobb örömet okoz, mintha mi magunk költöttük volna el az összeget. Persze itt nem arra gondolunk, amikor a várva várt videójáték helyett, gyermekünk a „Hogyan teljesíts jobban a Pisa-teszten” példatárat kapja (bár nagyon hosszú távon még akár hálás is lehet ezért). Inkább amikor ejtőernyős ugrásra buzdítjuk társunkat, aki nem is sejtette, hogy mennyire fel tudja ez dobni az ő életét. Egy másik ellenérv, ha az ajándékozó lehetőségei szélesebbek az ajándékválasztásban, mint az ajándékozotté. Például mert sokat utazik vagy olyan dolgozói kedvezményekhez jut hozzá, ami miatt hozzáférése van olyan ajándékokhoz, amihez a kiszemeltnek nincs. Nem utolsósorban pedig van egy sor ajándék, aminek nagyon örül a megajándékozott, de ő maga biztosan nem vette volna meg magának akkor sem, ha megkapja az ellenértékét pénzben. Karácsony az édességek élvezésének lelkiismeretfurdalás nélküli időszaka.

Kicsit elrugaszkodva a gondolatmenettől és a kevésbé számszerűsíthető dolgokat is figyelembe véve, pedig tényleg marhaságnak tekinthetjük a fenti érvelést. Az alternatív közgazdasági érvelés szerint az ajándékozáskor úgynevezett „szentimentális” értéket adunk hozzá a dollárban kifejezett eladási árhoz. Egy ajándék bögre nagyon mást jelent számunkra annak függvényében, hogy promóciós ajándékként kapjuk a drogériában, vagy hogy a kollégánk, a gyermekünk vagy a szerelmünk lep meg minket vele. A szentimentális érték pedig az esetek döntő részében több, mint ellensúlyozni tudja az esetleges holtteher-veszteséget. Mielőtt azonban ostobának tartanánk Waldfogelt a megközelítése miatt (és az AER szerkesztőbizottságát), érdemes figyelembe venni, hogy az eredeti felméréseiben explicite kérték a diákokat arra, hogy tekintsenek el vagy próbáljanak meg eltekinteni az ajándékok szentimentális értékétől!

Mi a tanulság? Semmiképpen se pénzt adjatok karácsonyra, hanem valami olyasmit, ami jól beleliilik a kiszemelt egyén preferenciáiba és minél nagyobb szentimentális értéke van!! Így ha nem is találjátok el teljesen a vágyálmokat, az ajándékozott akkor is értékelni fogja a szándékot!!