Az Egyesült Államok legsúlyosabb aszálya az utóbbi 50 évben, valamint az egekbe szökő kukorica- és élelmiszerárak ismét felhívták a figyelmet a bioüzemanyagok ésszerűtlenségére. Az igazság azonban az, hogy az etanol és a biodízel – még az aszály nélkül is – mindig is túlságosan drága volt, így nem jelenthet megoldást a CO2-kibocsátás csökkentésére sem. Itt a remek (politikai) alkalom, hogy megszüntessék a bioüzemanyagok kötelező használatát.

Repce. Forrás: Agrobusiness.hu (http://agribusiness.hu/product/10061/)

Mennyi? 30

Nemrég német tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az EU-n belül a repce alapú biodízel-termelés sokkal kevesebb CO2 kibocsátás-megtakarítással jár, mint ahogy azt a Bizottság előírta (35% helyett 30%). (A tanulmány amúgy is érdekes, jó betekintést nyújt abba, a gyártás mely fázisaiból ered a széndioxid-kibocsátás a bioüzemanyagok esetében. Például ki gondolta volna, hogy a teljes életciklus során a legnagyobb kibocsátás-forrást a műtrágyák használata jelenti? A földhasználat megváltozásából eredő többlet-kibocsátással nem számolnak – azzal együtt még rosszabb lenne a mérleg.)

Ez egy tipikus EU-s szappanopera újabb fejezete: Először megszülettek az előírások a bioüzemanyagok kötelező felhasználásáról. Aztán, mivel egyre többen kérdőjelezték meg a bioüzemanyagok előállításának környezeti fenntarthatóságát, az EU újabb előírásban szabályozta, hogy a bioüzemanyagoknak mekkora CO2-csökkentéssel kell járniuk. Most viszont megdőlni látszanak még ezek az előírásokra vonatkozó előírások is, mert az új tanulmányok az előírtnál alacsonyabb megtakarítást mutattak ki. De aggodalomra semmi ok: előbb-utóbb úgyis kiadják az előírásokról szóló előírásokra vonatkozó újabb előírásokat. Legalább is ez várható a szokásos EU-s logikában. Ahelyett, hogy megszabadulnának az egész ártalmas rendszertől.

De vajon sok vagy kevés a 30%, esetleg a 35%? Van-e értelme a bioüzemanyagoknak? Önmagukban ezek a számok semmitmondóak. Végső soron az számít, hogy milyen áron érik el a széndioxid-kibocsátás csökkentését. Ebből a szempontból azonban teljesen lényegtelen, hogy valójában 30%, 35% vagy akár 40%-ról van-e szó. A bioüzemanyagok magas költségei miatt ez semmiképp sem éri meg, és – mint ahogy azt az alábbiakban bemutatom – sohasem érte meg az elmúlt 5 évben.

A bio jóval drágább

Azt gondolhatnánk, hogy amint az olajár az utóbbi évek során emelkedett, a bioüzemanyagok egyre inkább gazdaságossá váltak. Pedig a valóság messze nem ezt tükrözi. A bioüzemanyagok tartósan sokkal drágábbak az olajtermékeknél. Az alábbi diagram a nyugat-európai bioüzemanyag-árakat a fosszilis energiahordozók áraival hasonlítja össze. A bioetanol és a biodízel átlagosan egyaránt több mint 75%-kal kerül többe a benzinnél és a gázolajnál, azonos energiatartalomra vonatkoztatva. Alig volt olyan hónap, amikor a bioüzemanyagok kevesebb, mint másfélszer annyiba kerültek, mint az olajtermékek (2008  végén 400% felé ugrik a mutató, ez a jobb áttekinthetőség miatt le van vágva az ábráról). A mostani aszály mindeddig nem okozott érzékelhető különbséget az árösszehasonlításban.

Az olajárak még számottevően emelkedhetnek, mielőtt gazdaságossá válnának a bioüzemanyagok. A bioüzemanyagok jelenlegi árszínvonalát feltételezve, 175 USD/hordós olajár kell ahhoz, hogy a biodízel ára megegyezzen a dízellel, és valamivel több, mint 200 USD/hordós ár, hogy az etanol annyiba kerüljön, mint a benzin. (Azt feltételeztem, hogy dollár/hordóban számolva a jelenlegi szinten marad a benzin-olajár, valamint és a gázolaj-olajár közti árkülönbözet – amelyet a szakzsargon crack spread-nek nevez –, ám ezek nagyságrendekkel kisebbek az olajáraknál, így nincs komoly befolyásuk a számításokra.) Ez a hüvelykujjszabály alapú elemzés azért is leegyszerűsítő, mert azon a feltételezésen alapszik, hogy a bioüzemanyagok az olajár emelkedésének ellenére sem drágulnak. Valójában azonban az áruk jelentős mértékben függ az olajártól (a műtrágyák ára, az aratáskor és pl. a desztilláció során használt energia ára, stb.)

A megújulóenergia-termelés célja a széndioxid-kibocsátás csökkentése kell, hogy legyen. Azonban, ha a bioüzemanyagok fenti ábrán látható magasabb árát lefordítjuk CO2-elhárítási költségre (tehát, hogy mekkora CO2 ár kompenzálná a magasabb költséget), az alábbit kapjuk:

Forrás: saját számítások, a Platts-től származó rotterdami nagykereskedelmi üzemanyagárak alapján. Az energia-tartalom forrása az Európai Bizottság direkítvája. A CO2 megtakarítási adatok a Bizottság direktívájából (etanol) és a Jena-i Egyetem kutatásából (biodízel) származnak.

 

Az elmúlt években az átlagos szén-dioxid elhárítási költsége etanollal 300 EUR/t, biodízellel 400 EUR/t. Ha ezeket a horribilis költségeket összehasonlítjuk a jelenlegi 8 euró/tonnás piaci CO2 árral, vagy a jó pár 50 euró/tonna alatt elérhető egyéb elhárítási lehetőséggel, a bioüzemanyag még mindig extrém mód drága módja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének.

 

A blog rendszeres olvasói számára ezek a mondatok ismerősen csenghetnek. Nem véletlenül: majdnem szó szerint megismétlem azt, amit pár hónapja a napenergiáról írtam. A bioüzemanyagok és a napelemek között azonban van egy fontos különbség: míg az első generációs bioüzemanyag előállításnak (alkohol lepárlás, illetve növényi olaj sajtolása) technológiája érett, addig a napelem-technológia rohamosan fejlődik. Ezért lényegében semmi esély arra, hogy a CO2 elhárítás költsége megfizethető szintre csökkenjen az első generációs bioüzemanyagok európai vagy USA-beli előállításával, melynek során értékes élelmiszer-alapanyagokat használnak fel.

A második generációs bioüzemanyagokból (amelyek mezőgazdasági hulladékokat és nem-élelmiszer nyersanyagokat használnának üzemanyagok előállítására) még lehet egy más sztori, de ezek  piaci megjelenése a következő években nem várható. (A használt olaj felhasználása megint más sztori - az EU-s szabályozásban ez duplán elszámolható a bekeverési kötelezettség terhére, ezért nagy biznisz.)

Persze az EU-s és az amerikai politika kimondott vagy kimondatlan szándéka az is, hogy a bioüzemanyag programmal a mezőgazdaságot, a „gazdákat” támogassák. A kötelező bioüzemanyag-használatból keletkező járadék az értékláncban ott fog lecsapódni, ahol szűk keresztmetszetek vannak. Etanol-lepárlót, biodízel üzemet – kis túlzással – bárki építhet, épített is boldog-boldogtalan Európában és Amerikában is, ez tehát egyre kevésbé szűk keresztmetszet. A szűk keresztmetszet a kukorica, vagy egyéb mezőgazdasági termék termeléséhez szükséges földterület – a járadékot végső soron a föld tulajdonosa zsebelheti be. Tévhit, hogy ez széles, a mezőgazdaságban dolgozó rétegek megélhetését segítené, mindenhol kevés nagybirtokos profitál a bioüzemanyag-bizniszből. 

 

Az a szándék, hogy a gazdákat támogassuk, engem kicsit a lottóra emlékeztet (vagy a mostanában Magyarországon közkeletűvé vált kifejezéssel „fordított Robin-Hood adóra”): sokaktól beszedünk aránylag kis összegeket, és azt kevés véletlenszerűen kiválasztott kapja. Mert a kiválasztás igenis véletlenszerű: Miért nem mondjuk a buszsofőrök kapják? Vagy a kukások? Vagy éppen az energia-közgazdászok?

 

A politika-vezérelt bioüzemanyag-bekeverésnek tehát egyszerűen véget kéne vetni. A probléma csak az, hogy minél tovább marad fenn a jelenlegi rendszer, annál inkább bebetonozódik, és biztos vagyok benne, hogy ennek a leépítésében sem lesz hatékonyabb az EU, mint a (hasonlóan pazarló és irracionális) Közös Agrárpolitika esetén.

 

Tévhit, hogy az USA-ban megéri

 

Az amerikai bioüzemanyag-politika irracionalitása és költségessége érdemben nem különbözik az európaitól. Sokat írtak mostanában arról, hogy az etanol olcsóbb lett mint a benzin: „Etanol, az idén legjobban teljesítő energiatermék, olcsóbb a benzinnél, ami arra ösztönzi a finomítókat, hogy továbbra is használják, még akkor is, ha Barack Obama adminisztrációja eltörölné a kötelezettségüket.” – írja a Bloomberg. Ez csak akkor igaz, ha egy liter etanolt hasonlítunk egy liter benzinnel. Viszont egy liter etanol energiatartalma kb. harmadával kisebb a benzinénél. Ha ezt az „aprócska” különbséget figyelembe vesszük, akkor az etanol az USA-ban is jóval drágább a benzinnél, jelenleg mintegy 30%-kal. Egy gallon benzint helyettesítő etanol 1,2 dollárral kerül többe – ez az amerikai üzemanyagárakhoz képest rengeteg (a különbség kb. 70 Ft/l). 

 

Forrás:  Bloomberg, EIA. Legközelebbi lejáratú futures árak, RBOB Gasoline, NY Harbor és Fuel grade ethanol, amellyel a Chicago Board of Trade-en kereskednek.

 

És igazából itt sem az abszolút szám, hanem a CO2 csökkentés költsége számít. Ebben pedig az amerikai számok sem túl jók (az összehasonlíthatóság kedvéért továbbra is euró/tonnás költségeket adok meg). Jelenleg az USA-ban az etanollal a CO2 kibocsátás-csökkentés költsége 150 euró/tonna körül van (ez 180 dollár tonnánként).

 

Forrás:  Saját számítások, Bloomberg, EIA. Legközelebbi lejáratú futures árak, RBOB Gasoline, NY Harbor és Fuel grade ethanol, amellyel a Chicago Board of Trade-en kereskednek. A CO2 megtakarítási adatok forrása az US DOE.

Azok, akik azt állítják, hogy az etanolt továbbra is bekevernék az Egyesült Államokban, ha megszűnne a kötelezettség, azt sugallják, hogy a fogyasztókat egyszerűen meg lehet téveszteni. Ha több etanolt adunk a benzinhez, akkor a költség valóban csökken, minthogy az etanol literje olcsóbb, de mivel kevesebb benne az energia, többet is kell tankolnunk 100 km megtételéhez. Ha a többlet etanol-bekeveréssel az árakat nem (vagy nem olyan mértékben) csökkentik, az a fogyasztók megtévesztése. Nem hiszem, hogy ezt a trükköt és a vele járó fogyasztói pereket az üzemanyag-kereskedők vállalnák. (Az etanolt valószínűleg továbbra is használnák oktánszám-növelőnek, de ez jóval kisebb mennyiséget jelent, és nem feltétlenül közvetlen bekeveréssel, hanem az etanol-származék ETBE használatával.)

 

Az Egyesült Államok legsúlyosabb aszálya az utóbbi 50 évben, valamint az egekbe szökő kukorica- és élelmiszerárak ismét felhívták a figyelmet a bioüzemanyagok ésszerűtlenségére. Az igazság azonban az, hogy az etanol és a biodízel – még az aszály nélkül is – mindig is túlságosan drága volt, ahogy az eddigiekben bemutattam. Ez egyáltalán nem újdonság: öt éve azt mondtam, hogy a „bioüzemanyag irracionálisan drága klímafegyver”. Ez azóta sem változott, közben viszont a fogyasztók rengeteg pénzt dobtak ki bioüzemanyagokra feleslegesen. Itt lenne az ideje a szesztilalomnak. A dolog szépsége az, hogy be se kéne tiltani, elég lenne a kötelezően előírt felhasználást megszüntetni Európában és az Egyesült Államokban, és senki sem használna többé első generációs bioüzemanyagokat.