Pénzgondok a Gazpromnál. Túl sok van.

Blogunkba időnként meghívunk külső szerzőket is. Az alábbi poszt Deák András György, a Magyar Külügyi Intézet külső munkatársának írása.

A változásoknak csak egy szelete látszik „Európából nézve”, másik részük viszont jóval kevesebb visszhangot kap. Az európai nehézségek ellenére a Gazprom rekord profitokat ér el, köszönhetően annak, hogy a szomszédainak drágábban tudja eladni a gázt. Termelési bázisát is könnyedén megújította az elmúlt években. Viszont ha nem költi el a többletbevételek egy jó részét, akkor azt az állam veszi el. Ezért a cég előre menekül.

Alekszej Miller, a Gazprom vezére. Háttérben Putyin. Forrás: novinite.com

Változnak az idők, változik a Gazprom is

A Gazprom hagyományosan mindig is érzékeny volt a keresletbiztonságára (igen, ilyen is van, a szállító is szeretne biztonságot). Ennek ellenére a 2012-es év folyamán minden korábbinál nagyobb mértékben tett engedményeket európai vásárlói számára. Ez a folyamat ugyan közvetlenül a 2008-as válság kirobbanása után kezdődött, de mostanra vált trendszerűvé és fogta át a teljes európai exportportfoliót, beleértve ebbe a kelet-közép-európai országokat is.

Visszatekintve a változtatások a szerződéses struktúra majdnem minden elemét érintették: a természetes apadáson túlmenően majdnem bizonyosan 10% felett csökkent a Gazprom teljes, a 2030-as évek végéig lekötött szerződéses volumene, nőtt a spot-árazás és csökkent az olaj-indexálás súlya, továbbá az utóbbin belül is árengedményeket adott a cég. A kettő együtt mintegy 15-20%-os átlagos árcsökkentést jelent ahhoz az esethez képest, ha maradtak volna a válság előtti olajindexek.

Csökkent a jellemző szerződéses futamidő is: míg 2006-ben még 20-25 éves szerződésekben újította meg a portfolióját, ma már az orosz cég is jellemzően tíz éves, vagy annál rövidebb futamidejű, nagyobb ügyfelek esetén kiegészítő jelleggel két-három éves szerződéseket is hajlandó kötni. A Gazprom minden kétséget kizáróan rugalmasabb viselkedést folytat ma Európában, mint pár évvel ezelőtt.

Attól függetlenül, hogy, mint orosz gázimportőrök, mi akár örvendezhetnénk is ezeken fejleményeken, nagyon eltérő ezen stratégia megítélése és a motívumaira, illetve jövőjére adott magyarázatok. Kétségtelen, hogy a Gazprom, az algériai Sonatrach-hoz hasonlóan a válság után lassan reagált a gyorsan változó gázpiaci helyzetre, főleg az európai vezetékes és pár LNG-exportőrhöz képest. A Gazprom árai magasak, szerződéses kötöttségei túlzottnak tűntek az európai realitások fényében és ez hosszabb távon óhatatlanul is piacvesztéssel fenyegette/fenyegeti a céget. Ebben az értelmezésben ezek a lépések exportpiaci kényszerek, a Gazpromnak nincs választása.

Ettől függetlenül sokan a Gazprom folytatta „kis lépések” politikáját bölcsebbnek, számszerűen bevétel-maximalizálóbbnak tartják, mint az európai cégek, pl. a Statoil radikálisabb váltását és korai árengedményeit. Mások a belső infrastrukturális kényszerekkel és a szűk termelési, még inkább a még szűkebb szállítási kapacitásokkal magyarázzák a magasabb árszegmens elfoglalását. Vannak, akik a cég sodródását és a stratégia hiányát emelik ki fő okként, főleg a Gazprom és exportőr-cége, a Gazpromexport közötti kétségtelen ellentétekre utalva. Végül nagyon életszerűek azok a magyarázatok, miszerint a Gazprom soha nem látott bevételeket realizál Európában, így bőven belefér egy kis árengedmény: saját adatai szerint a nettó (közvetlen adóktól és vámoktól tisztított) árszintje a volt Szovjetunión túli exportpiacain így is 2,3-szorosára növekedett 2005 és 2011 között. Hogy aztán ez csak egy korrekció, vagy egy új marketingstratégia első lépése, ezt majd meglátjuk.

A gáz egyre kevésbé politikai eszköz a „közeli külföld” esetében is…

Van azonban egy olyan strukturális folyamat, amely talán sem jelentőségében, sem következményeiben nem lebecsülendő az exportstratégia változásakor. Ha megnézzük a Gazprom teljes kereskedelmi portfolióját, több ponton a fent leírtakkal ellentétes folyamat bontakozik ki. Itt 2006 óta mind a közvetlenül vagy közvetve az olajhoz kötött árazás, mind a szerződések átlagos futamideje nőtt. A Gazprom szerződéses struktúrája ma olajindexáltabb és kötöttebb, mint hét éve. Ezért a másik két piaci szegmens, a belső orosz ipari árszabályozás és a FÁK-piac volt a felelős.

2007-ben az orosz kormány szakított az addigi önkényes, belső ármegállapítási gyakorlatával és alapelvként fogadta el, hogy az ipari áraknak a net-back exportárakhoz kell közelítenie (vagyis a szállítási költségekkel és exportvámmal csökkentette elérhető exportárakhoz). Ez persze a gyakorlatban csak egy irányelvet jelent a hatósági árindexálás számára, amelyhez azonban eddig a kormány tartotta magát. Ma már az orosz belső ipari piac nyereséges, kiiktatva a korábbi keresztfinanszírozást a rendszerből. Ezzel párhuzamosan a Gazprom jellemzően öt éves szerződések keretében le tudta szerződni ipari kínálatának legjavát. Hasonlóképp 2006-ig a FÁK-térségben jellemzően éves szerződéseken döntöttek a volumenről és az árakról, gyakran politikai szinten, önkényesen, messze az európai árszint alatt. Három évvel később, 2009-ben már a Gazprom összes régiós szerződése olajindexált volt, legalább öt éves időtávon rögzítve a legfontosabb paramétereket. Nem mellékesen az árszabályozási és politikai kockázatok csökkenése a bevételek meredek növekedésével járt együtt: 2005-ben az átlagos belső árszint (lakossági és ipari), illetve a posztszovjet-árak az európai exportárak 25 és 35%-ára rúgtak, 2011-ben már ugyanezek a számok: 30 és 85%.

Átrendeződő bevételek. *Nettó bevétel (nem tartalmazza a bányajáradékot, ÁFÁ-t és a vámot). Forrás: Gazprom

…ami megnöveli a Gazprom mozgásterét

Így korrektebb azt mondani, hogy a Gazprom egy pacifikált hátországgal, jóval alacsonyabb politikai és árszabályozási ballasztokkal nézhetett szembe a válság utáni világpiaci turbulenciákkal. Az előbbiek miatt több piaci kockázatot tudott, az utóbbiak miatt többet is kellett vállalnia. Nem kell sok empátia ahhoz, hogy több kurázsit, rugalmasságot feltételezzünk a Gazprom-menedzsmentről egy olyan helyzetben, amikor a bevételi oldal majdnem feléről nem a kijevi, minszki és moszkvai elnöki palotákban és kormányüléseken döntenek évről évre vagy akár hónapról hónapra, hanem azok algoritmusok alapján, évekre előre, nemzetközi ártrendek mentén mozognak. Amikor nem (vagy nem azért) kell külföldi bankszámlákra rejteni az európai exportpiaci bevételt, hogy otthon nehogy ezzel keresztfinanszírozzák a belföldi piacot. Így bizonyos értelemben az európai fogyasztó vált az ukrán, belorusz vagy orosz társai sanyarú sorsának egyik haszonélvezőjévé.

A Jamal-mező sokáig megoldotta a kitermelési problémákat   

Ha visszakeressük, milyen kihívásoktól volt hangos a sajtó a múlt évtized közepén, könnyedén belátható, hogy a cég viszonylag könnyedén vette az akkor stratégiainak vélt akadályokat. Akkor mindenki a meglévő mezők kimerülését tartotta a legnagyobb kihívásnak, és hogy vajon a Gazprom mennyire tud új mezőket termelésbe vonni. Mára a cég megújította a termelési bázisát – a Jamal félszigetről nemsokára évi 150 milliárd köbmétert (a teljes európai export) tudnak termelni és a volumen megduplázásának fajlagos költsége jóval kisebb. Eszeveszett iramban (és költséggel) újítja meg és bővíti vezetékrendszerét, sőt, jelen pillanatban erős a gyanú, hogy cégen belül a gázágazat bevételeiből finanszírozza olaj- és vegyipari fejlesztéseit.

Mega-projekt. (A sáv a lehetséges szélsőértékeket mutatja). Forrás: Gazprom

A forrásokra az állam is szemet vetett

Természetesen a szabályozó, jelen esetben az orosz állam is igényt tart az így képződött többletbevételekre. Azonban ezeket a járadékokat már nem az árszabályozáson, hanem az adórendszeren keresztül próbálja kivonni. Hiszen adva van egy szigorú pénzügyminiszter és mohó főnökei, akik az olajipari járadékok levadászása után jelenleg éppen a többi bányászati szektor pénzügyeit veszik górcső alá. Jelenleg az orosz költségvetés a világcsúcsot jelentő éves átlagos olajár ellenére nullszaldós, a válság előtti évekre jellemző érdemi tartalékképzés leállt. Nem véletlenül, az orosz minisztériumi fiókokban egy sor javaslat hever a belső gázárszint befagyasztásáról és a gáz-royalty növeléséről, amit a Gazprom menedzsmentje a fiskális realitásból kifolyólag egyre kevésbé tud visszaverni. Az adóemelés Damoklész-kardjaként függ a Gazprom felett és már jócskán felhorzsolta a nyakán a bőrt.

Így a Gazprom előre menekül

Márpedig, mint minden szervezet, amelyik meg akarja védeni a költségvetését, politikailag is vonzó, üzletileg is életképesnek tűnő célokat kell, hogy felmutasson. Ha a Gazprom nem tud nagy és költséges projekteket felmutatni, akkor a költségvetés az árrobbanás során keletkező forrásokat egyszerűen elvonja, valószínűleg magasabb adók formájában. Ebben az esetben pedig a menedzsment nemcsak fanyar képpel nézheti a tévén az újabb atom-tengeralattjárók és csecsenföldi síparadicsomok átadását, de ha majd rosszabbra fordul a cég sorsa, még nekik kell majd kilincselni adókönnyítésekért a kormánynál. A költségvetési alkukban az adóemelés elkerülésének legbiztosabb módja egy-egy újabb projekt.

Éppen ezért ha csak projektszinten nézzük a Gazprom befektetéseit, sokukra azt lehetne mondani, hogy őrültség. Például sokan ma sem hisznek a Déli Áramlat megépítésében, hiszen hatalmas összegeket költenek el azért, hogy drágábban szállíthassák a gázt. Azonban egy tágabb értelmezési keretben és hideg, elemzői számítással inkább valószínű, hogy a projekt, ha a Gazpromon múlik, megépül, és még azt sem lehetne feltétlenül állítani, hogy a cég szempontjából ésszerűtlen. Végül is nagyon úgy tűnik, az orosz politikai elit támogatja, tehát a forrásokat is biztosította számára.

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!