Az utóbbi évtizedben a globalizációs folyamatok enyhe visszafordulását tapasztaltuk, amire ráerősítettek az utóbbi két év fejleményei (koronavírus, orosz-ukrán háború) is. Azonban a rendszer tehetetlensége és a gazdasági racionalitás miatt a termelés csak bizonyos feltételek mellett telepíthető át, ami korlátot szab a deglobalizációs folyamatoknak. Az ellátásbiztonságon felül egyre fontosabb szempont a stratégiai autonómia is, amihez elengedhetetlen a nagyobb önellátás a high-tech szektorokban.

A második világháborút követően a szabadkereskedelem a globális világrend egyik alaptételévé vált. Az uralkodó közgazdasági és politikai konszenzus szerint az alacsonyabb kereskedelmi költségekkel minden szereplő jobban járt. A hidegháború lezárását követően ez a hozzáállás még globálisabbá vált, hiszen a volt KGST országok és Kína is becsatlakoztak a nemzetközi körforgásba.

A kereskedelmi dinamikák alapján a globalizáció 2008-ban érhette el csúcspontját, mivel a gazdasági válság óta a globális export és import összegének GDP aránya csökkenőben van, ami azt jelenti, hogy a kereskedelem nem bővül olyan ütemben, mint a globális gazdaság. A trendfordulóban jelentős szerepet játszott Kína iparpolitikája, amikor az önálló fejlődés, önellátó gazdaság útjára lépett és exportvolumene a GDP arányában kifejezve 31%-ről 17%-ra esett 2008 és 2019 közt. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államokban is protekcionizmus váltotta fel a kereskedelmi liberalizációt Donald Trump elnöksége alatt. Az Egyesült Államok gyakorlatilag valamennyi kereskedelmi egyezményét újratárgyalta, ebben az időszakban kezdődött a kereskedelmi háború is az USA és Kína között. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok alakulása végül oda vezetett, hogy 2019-ben a kereskedelem volumene még csökkent is, miközben a világgazdaság stabilan nőtt.

A két világháború előtti periódus után újra deglobalizációs trendeket tapasztalhatunk
Forrás: Világbank adatok Irwin (2020) számítása alapján

Az utóbbi évek eseményei egyértelműen rámutattak a globalizáció árnyoldalára is. A koronavírus-járvány kezdeti szakaszában számos termelő ország exporttilalmakat vezetett be, aminek következményeként több európai országban hiány lépett fel orvosi eszközökben és maszkokban. Az orosz-ukrán háború pedig Európa nagyfokú és koncentrált energiaimport kitettségére mutatott rá.

A járvány és a háború várhatóan át fogja rendezni a globális ellátási láncokat, főleg olyan cégek és iparágak esetében, amelyeknek instabilabb hátterű országok a beszállítói, de ez önmagában nem jelenti a globalizáció végét. Ugyanakkor a növekvő geopolitikai kockázatok megemelik a kockázati prémiumot, hogy fedezze a jövőbeli termelési kockázatokat. Ha ez a kockázat túl magas, akkor a termelés hazatelepítésére is sor kerülhet. Azonban a jelenlegi gazdasági rendszerben nagy a tehetetlenség, ami korlátot szab a deglobalizációs folyamatoknak. A termelés hazavitele költséges, illetve a termelés költsége is magasabb a fejlett gazdaságokban. A nagy fix költségű, komplex ellátási láncokkal rendelkező szektorokban a legkevésbé valószínű a relokáció.

Az ellátásbiztonságon felül a másik fontos kérdés a „stratégiai autonómia”. Az ipari és technológiai kapacitások és know-how-k az EU nemzetközi versenyképességének kulcselemei, illetve kritikus fontosságúak a klímacélok teljesítésében is. A technológiai függetlenség a high-tech iparágakban egyre dominánsabb eleme az európai stratégiai függetlenségnek, mivel jelenleg az EU vállalatai lemaradásban vannak ezen a területen a kínai és amerikai versenytársaikkal szemben.

***

Gyakori hiba, hogy a rövid távon tapasztalt trendeket örök érvényűként fogadjuk el. Ez hiba volt a kereskedelmi liberalizáció időszakában is, de ugyanúgy hiba lenne megállíthatatlannak hinni a deglobalizációt a jelen helyzetben is. Számos iparágban olyan rugalmatlanságok vannak, amik lehetetlenné teszik a hazatelepülést parancsszóra, de az is kérdéses, hogy a fogyasztók el tudnának-e fogadni még egy inflációs hullámot a mostani után, köszönhetően a deglobalizáció okozta növekvő költségeknek.

A jelenlegi gazdasági helyzetben nagy a kísértés a nagyobb önellátásra való törekvésre, de igazából nem tudjuk, hogy a következő válságot mi fogja okozni. Nincs garancia arra, hogy a bezárkózástól, a befelé fordulástól ellenállóbbak leszünk vagy jobban fel tudunk készülni egy most még ismeretlen, következő kihívásra. A diverzifikáció, a több lábon állás és a nemzetközi szolidaritás, együttműködés sokkal inkább alkalmasak a jövőbeni kockázatok minimalizálására.