Az EU hosszabb távon képes lenne függetlenedni az orosz gáztól. Azt a vágyát azonban egy ideig mindenképpen fel kell adnia, hogy a gáz sokkal olcsóbb legyen, mint jelenleg...

Zsoldos István, Pogonyi Csaba és Vargha Péter Simon írása

Az előrejelzések készítésekor néha egyértelmű, hogy mi a változás iránya. Ha ma kellene megjósolnunk, hogy Európa mennyi gázt fog Oroszországból importálni 10 év múlva, akkor jelentősen kisebb számot mondanánk, mint egy-két hónapja.

Egy kormányülésen, valahol Európában…

Képzeljük el egy tipikus kormányülést manapság Európában, ahol azt tárgyalják, hogyan reagáljanak Oroszország viselkedésére. A külpolitikai irányultságú kormánytagok szankciókról beszélnek, de azután a gazdasági irányultságú kormánytagok lehűtik őket. Az utóbbiak rámutatnak, hogy az EU egésze függ az orosz gázimporttól, tehát az európai kormányoknak nem szabad túl radikálisnak lenniük, hacsak nem akarják a gázellátást veszélybe sodorni és/vagy a gáz árának emelkedését megszenvedni. Persze, Oroszországnak is kellenek a gázbevételek, de Európa csak úgy tudja megbüntetni, ha közben magának is fáj.

Forrás: Zerohedge

Ez a rövid távú realitás azt jelenti, hogy nagyon erős okok kellenek ahhoz, hogy az EU teljes gazdasági háborúba menjen Oroszországgal – de persze ez nem jelenti azt, hogy ez lehetetlen esemény.Talán érdekesebb az, hogy mi lesz az orosz katonai akciók hosszú távú következménye. Valószínű például, hogy az európai választók csökkenteni akarják majd az orosz energiaszállításoktól való függőségüket, két okból is. Az egyik egyszerűen az, hogy a jövőbeni mozgásterüket növelni szeretnék – az Oroszországgal való jövőbeni összetűzések valószínűsége ma magasabbnak kell, hogy látsszon számukra, mint akár egy hónapja.

A másik ok az, hogy nem akarnak „jutalmazni” egy potenciálisan ellenséges államot a gázbevételekkel. Ellenkezőleg, az európai politikusok, ha rajtuk múlik, egy kevesebb erőforrás felett diszponáló orosz államot szeretnének (különösen ha annak Putyin a vezetője), amely így kevésbé tud másokat fenyegetni. Ugyanakkor egy relatíve erősebb civil társadalmat és nem állami üzleti szektort is szeretnének, mert ezek visszafogják a saját államukat.

 Fékek és ellensúlyok? Forrás: blogs.voanews.com

Mindez persze azt feltételezi, hogy az európai döntéseket hosszú időhorizontot figyelembe véve hozzák. Ez eddig azonban finoman szólva sem mindig tűnt így, különösen a vezető politikusok tekintetében. Ettől függetlenül a fent említett ügyek keresztülmennek majd az alacsonyabb szintű politikai szervezeten, a szakértőkön és a bizottságokon, a kutatóintézeteken és a sajtón és felkeltik majd az ügy iránt érdeklődő választók figyelmét is, amelyek mind alakítják a döntéseket. A demokrácia, amikor jól működik, nem csak a felsőbb vezetés képességeiről szól (persze az sem árt, ha van). A gondolatok önálló életet élnek.

Így lehetne tíz év alatt kiiktatni az orosz gázt

De egyáltalán lehetséges-e, és mennyibe kerülne, hogy Európa csökkentse függőségét az orosz gázimporttól? A Financial Times energia-bloggere, Nick Butler öt módszert javasol, amellyel a függőség csökkenthető. Mi konkrétabbak leszünk, és megmutatjuk, hogy 10 év alatt lehetséges az európai orosz gázimport elhagyása, és még a költségek sem lennének hatalmasak.

Az EU gázfogyasztásának kb. negyedét szerzi be Oroszországtól (ez valamivel több, mint évi 100 milliárd köbméter). Ezért kb. 40 milliárd dollárt fizet. Tételezzük fel, hogy az EU mindkét számot nullára akarja csökkenteni 2025-re. Ezt a gázfogyasztás csökkentésével, a cseppfolyós földgáz (LNG) importjának növelésével és a haza nemkonvencionális gáz termelésével meg is tudná tenni.

1. A gázfogyasztás csökkentése

Az EU gázfogyasztása az áramtermelésben már most is erősen csökken, az olcsó szén miatt (ami részben az olcsó amerikai gáz következménye, ami ott kiszorítja a szenet). Ez a széndioxid-kibocsátás szempontjából ugyan kedvezőtlen folyamat, de rövid távon ad némi rugalmasságot Európának. Jobb módszer lenne a meglévő német atomreaktorok újra üzembe állítása, mint Nick Butler is javasolta. A 10 éves időhorizonton a növekvő nap- és szélenergia felhasználás képes lesz a gáz egy részét kiváltani, és ez a folyamat amúgy is valószínű, ahogy ezek az energiaforrások egyre olcsóbbá vállnak. Tegyük fel, hogy az EU-ban 30%-kal lehet csökkenteni a gázfelhasználást az áramtermelésben és 10%-kal az ipari és lakossági felhasználásban a megújulókkal, hatékonyabb erőművekkel és hőszigeteléssel. Ez egyébként nem túl merész szám.

2. Az LNG-import növelése

Az EU 2012-ben kb. 60 milliárd köbméter gázt importált LNG formában, de az összes import infrastruktúra 180 milliárdot is lehetővé tenne. Az infrastruktúra oldaláról tehát könnyedén 100 milliárd köbméterre lehetne növelni az importot 2025-re. A növekmény egyébként kb. a fele lenne annak, amennyivel várhatóan az USA fogja addigra növelni az LNG exportját (a jelenlegi gyakorlatilag nulla szintről).

Az amerikai export Európa felé profitábilis lenne a jelenlegi európai piaci árakon (még akkor is, ha az amerikai árak valamelyes emelkednek), de lehetséges, hogy Ázsiába magasabb áron el lehet majd adni, és ez felnyomhatja az európai árakat is. Valószínűleg azonban nem sokkal, ahogy nagy eséllyel Oroszország is Ázsiában próbálná meg eladni a felszabaduló kínálatát, lenyomva az ottani árakat. És 2025-re nem csak az USA, hanem egy sor más ország is sokkal több LNG-t fog kínálni. A közelmúltban nagy gáztalálatok voltak például Kelet-Afrikában és a Földközi tenger keleti térségében is– mint már írtuk, a világon bőséges a gázkínálat.

Felhívnánk a figyelmet arra, hogy a piacon vásárolt, piaci árú LNG-ről beszélünk. A „segítsük Ukrajnát és Európát amerikai palagázzal” mém terjesztői közül lehet, hogy nem mindenki gondolja így. Tehát azoknak, akiket emlékeztetni kell erre: NEM az amerikai kormány fogja eldönteni, hogy hová megy majd az LNG export( ahogy erre a Wall Street Journal blogja és mások is rámutattak).

3. Hazai kitermelés növelése

Eddig elég jelentős lakossági és politikai ellenállás volt a palagázzal szemben Európában. Ez valószínűleg meg fog változni, most hogy az orosz gázimport ilyen problémásnak látszik. De a termelés növeléséhez idő kell, tehát konzervatívan tételezzük fel, hogy az európai palagáz (és mondjuk a hagyományos kitermelés kedvezőbb adóztatása) arra lesz elég a következő 10 évben, hogy az Európai kitermelés csökkenését megakadályozza. Ez a gáz hosszú távon valószínűleg olcsóbb lehet, mint a jelenlegi importárak, és az adókat is az európai kormányok szedik be utánuk. És a 10 éves időhorizonton túl nagyon komoly mennyiségek jöhetnek ebből a forrásból.

A következő ábra egy hipotetikus 2025-ös szituációt mutat, ami a fenti, szerintünk óvatos feltétezéseken alapul. Ez alapján lehetséges az orosz gázimport teljes megszüntetése (a nettó import szám az ábrán kissé negatív – akár Ukrajnának is jutna az EU-gázból?). És persze nincs is szükség az orosz import teljes megszüntetésére ahhoz, hogy a politikai befolyás erősen csökkenjen…

Lehetséges leállni az Orosz gázimportról 10 év alatt

Forrás: BP, saját számítások

Pár felvetés, hogyan érhetjük ezt el „piaci alapon”

Azt is tegyük fel, hogy az EU fenn akarja tartani a piaci elosztást a földgáz esetében . Hogyan képes ekkor a fenti céljait elérni? Oroszország bármikor be tudja árazni az általa exportált gázt egy kicsivel az LNG import árak alá, így akadályozva az alternatív kínálati megoldások kiépülését. Az EU azonban képes megváltoztatni a relatív árakat: felajánlhat olcsó hiteleket az USA LNG-exportprojektek építőinek, azzal a feltétellel, hogy ők nem adják el a gázt el senkinek hosszú távú szerződéssel (így potenciálisan elérhetővé téve a gázt európai importra).

Ezen felül az EU vámot is kiszabhatna az orosz gázimportra. A vámot alacsony szinten kezdené, hogy ne legyen azonnal nagy teher a fogyasztóknak, de folyamatosan lehetne növelni. Ha a vámemelés előre be lenne jelentve, a piaci szereplők is be tudnák ezt építeni jövőbeli befektetési döntéseikbe.

Ki a következő Putyin listáján?

Népi sporttá kezd válni mostanában a „Ki a következő Putyin listáján” nevű játék. Egy kis segítséget szeretnénk nyújtani a játékhoz, ezért összegyűjtöttük, szerintünk milyen tényezők emelik egy ország helyezését a listán.

Többször hallottuk már, hogy Putyin a 20. század legnagyobb hibájának azt tartja, hogy engedték széthullani a Szovjetuniót. Ezért elsősorban volt Szovjet tagköztársaságokat keresünk a listára. Másodszor, a putyini beavatkozást sokkal könnyebb alátámasztani, ha szignifikáns orosz kisebbség lakik a területen. Harmadszor az is segít, ha az ország szegény és nincs egyetlen olyan külső erő sem, aki képes lenne megvédeni területi épségét. Az is növeli a beavatkozás valószínűségét, ha a terület valahol a „két világbirodalom” frontvonalán fekszik (tehát Európa keleti felén). Bónuszpont, ha az adott terület épp nyugatosodni szeretne. És végül: miért támadna be Putyin egy olyan országot, ami már amúgy is engedelmeskedik neki? Persze a közvetlen invázió csak a legutolsó a skálán, ezt a legtöbbször megelőzi a gazdasági és politikai befolyás fokozatos erősödése.

Ha a fenti tényezőket számba vesszük, szerintünk Putyin listája valahogy így nézhet ki:

Transznisztria: már amúgy is de facto autonóm terület, szignifikáns orosz népességgel (és katonákkal), ráadásul 2006-ban már tartottak egy népszavazást, amin a Krímhez hasonlóan kifejezték akaratukat, hogy csatlakoznának az Oroszországi Föderációhoz. Könnyű falatnak tűnik (még közvetlen határ vagy tengeri kikötő nélkül is), és innen sok kellemetlenséget lehet okozni az EU felé menekülő Moldovának és Ukrajnának is.

Kelet- és Dél-Ukrajna: a politikai helyzet továbbra is instabil, és úgy tűnik egyelőre az új kijevi vezetés is csak az események után rohan. A helyi identitás erősnek látszik, azonban az orosz kisebbség csak a népesség 1/3-át teszi ki. Ez persze elég lehet a beavatkozás indoklására. Ezenfelül, ahogy azt Putyin hírhedt teoretikusa (Aleksandr Dugin) írta egy 1998-as könyvében „Ukrajnát nem szabad hagyni, hogy független maradjon, hacsak nem mint ütközőállam, ami viszont elfogadhatatlan”. A terület megszállása valószínűleg háborút robbantana ki.

Nyugat-Ukrajna: a fenti idézeten felül érdemes azt sem elfelejteni, hogy az orosz állam bölcsőjének tartott Kijev is itt található. Ez a térség ugyan nem nevezhető orosz nemzetiségűnek (vagy oroszbarátnak mostanában), de többször hallottunk már olyan kijelentéseket, hogy az ukránok valójában persze oroszok, csak erről még nem tájékoztatták őket. Ezt a területet valószínűleg még nagy katonai beavatkozással sem lehetne teljesen orosz irányítás alá vetni.

Grúzia: Putyinnak kellemes emlékei vannak Abháziáról és Dél-Oszétiáról, és ez az ország még mindig kívül van a NATO vagy az EU védőhálóján. Valamennyi orosz kisebbséget is lehet találni, de a helyi ellenállás nagyon erős lenne.

Baltikum: Oroszország már régóta diplomáciai háborúban áll a három korábbi Szovjet tagköztársasággal a helyi orosz kisebbségi jogok ügyében. Az észt és lett lakosság több mint negyede orosz anyanyelvű. Ezek az országok persze tagjai az EU-nak és a NATO-nak is, tehát a katonai beavatkozás valószínűtlen. Háborút jelentene a NATO-val (vagy a NATO szétesne), amit a NATO meg is nyerne.

A többi függetlenedett Szovjet tagköztársaság valószínűleg nem szerepel Putyin listáján, hiszen ezek vagy már amúgy is orosz ellenőrzés alatt vannak közvetve, vagy vezetőiket testvéri szeretet fűzi Putyinhoz. Persze, ha épp úgy hozza a helyzet, nem zárhatjuk ki a különféle opportunista akciókat sem.

Tudunk egy ilyen egyoldalú vám mellett gazdasági indokokat is mondani? Valószínűleg igen, hisz az orosz földgáz vásárlása a többi lehetséges opcióval szemben úgy tűnik, nagyobb kockázatot foglal magában és nem kívánatos politikai hatásokkal is jár. Ez egyelőre nem jelent meg a gáz árában, viszont szükségessé tesz addicionális állami kiadásokat valamint szakpolitikai figyelmet. Mennyire éreznék ezt meg az orosz gáztól függő országok? Semennyire. Ezzel csak a már jelenlegi láthatatlan költségeik válnak láthatóbbá, és a folyamat (és a beszedett pénzek) segíthetik őket abban, hogy javítsák az alternatív gázforrásokhoz való hozzáférésüket. Átmenne ez a politikusokon és a WTO-n? Hát, ebben nem vagyunk olyan biztosak. De az ötlet legalább érdemes egy gondolatkísérletre vagy vitára. A végeredmény persze az oroszországgal való jövőbeli viszonyunktól függ. Azt például azért megtippeljük, hogy ha igazi háború robban ki Oroszország és Ukrajna között (egy másik WTO tag), akkor a kereskedelmi megállapodások finomkodásait egy időre fel fogják függeszteni.

A világon sok földgáz található, és hosszú távon valószínűleg nagyon olcsó lesz. Egy időre azonban az EU-nak fel kell függesztenie azt a reményét, hogy a hazai gázpiacon a mainál sokkal olcsóbban lesz elérhető. A jelenlegi piaci árszintek hozzávetőleges fenntartása viszont megvalósíthatónak látszik.

Ha Európa (és Oroszország) szerencsés, az eddigi fejtegetés mind csak elmélet marad. Oroszországban is elindulhat az átmenet egy kevésbé agresszív, megbízhatóbb és demokratikusabb berendezkedés felé. Azonban ezt a kimenetet előre feltételezni nem egy prudens magatartás. Még egy szerencsés történet esetén is elmozdulhat Európa az LNG-import irányába (rugalmasabb kínálat lehetősége), azonban ekkor valószínűleg meg fog hagyni egy jelentős mennyiségű orosz importot is az energiamixben. Ha Oroszország olyan félelmetes marad, mint most, vagy kaotikusabbá válik otthon, Európa várhatóan mindent el fog követni, hogy kiváltsa az onnan érkező gázimportot. Ennek nagyon komoly belföldi következményei lennének Oroszországban. Putyin lehet, hogy a végén mégiscsak nagyobb pofont kap, mint amire számított.

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

 

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!