Kína lényegében először vállalt klímacélt. Obama pedig rápörgött a kibocsátás-csökkentésre, ha már otthon nem terem neki sok babér. Rövid szájbarágó.
Állítólag kilenc hónapja egyeztettek az amerikaiak és a kínaiak a háttérben. A pekingi csúcson pedig megállapodtak a széndioxid-kibocsátás csökkentéséről. (Elég ironikus egyébként, hogy azon a pekingi csúcson, ahol a világ vezetőit csak úgy tudták megkímélni a szokásos szmogtól, hogy a fél várost becsukták.)
Klímapacsi. Kép: kansas.com
Ezt vállalta most az USA és Kína:
- Az Egyesült Államok 2025-ig 26-28%-kal a 2005-ös szint alá csökkenti kibocsátását;
- Kínában 2030 „körül” megáll a kibocsátás növekedése, lehetőleg minél előbb, illetve 2030-ra az energiaigény 20%-kát nem fosszilis forrásból nyerik
Az USA célok ambiciózusak...
Főleg az amerikai szám ambiciózus, hiszen ez kétszer olyan gyors, kb. 2,5%-os éves csökkenést feltételez 2020 után, mint a 2005-2020 között valószínű évi 1,2%. Ráadásul ez a cél jóval szélesebb, mint a júniusban már ismertetett „Clean Power Plan” (CPP) (lásd: Obama megkerülős csele – áttörés a klímafronton) A CPP ugyanis csak az erőművek kibocsátására vonatkozott, ami az USA kibocsátásának mintegy harmadát adja. Ez a cél viszont minden kibocsátásra: a közlekedésre, iparra, áramtermelésre, fűtésre stb. vonatkozik.
...a kínaiak azonban csak a korábbi (nem) vállalásokhoz képest
A kínai kibocsátási cél jóval kevésbé megfogható: mi van, ha 2030-ig még megtriplázzák a kibocsátást? De a 20%-os nem-fosszilis részarány azért – Kína energiaétvágyát nézve- nem kevés. Ez az arány kb. annyi lenne, mint most az EU-ban.
Egyébként Kínának nem kerülne akkora erőfeszítésébe a széndioxid-kibocsátás növekedését megállítsa: az egy főre jutó kibocsátásban már ma is majdnem ott vannak, ahol az EU, viszont az egy főre jutó GDP-ben csak harmadakkora szinten, még vásárlóerő paritáson is. Szóval még az sem elképzelhetetlen, hogy 2030-nál korábban jön a kibocsátási csúcs (erdetileg egyébként a kínai vezetésben felmerült a 2025-ös céldátum is). Különösen, ha addig lesz egy nagy recesszió és/vagy átállnak az energiafaló beruházásvezérelt növekedésről a fogysztás (és jórészt szolgáltatások fogyasztása) vezérelt növekedésre.
De vajon megvalósulnak?
A legnagyobb kérdés persze az, hogy mi kényszeríti ki, hogy ezeket a vállalásokat valóban megvalósítják. A megállapodásban nem szerepelnek retorziók, hogy ki mit veszít, ha mégsem tartja azt be. És részletek sincsenek arra vonatkozóan, hogy ezeket hogyan érik el. Ez tehát nem egy új Kiotó, nem klímakereskedelmi rendszer.
Akkor mégis miért fontos?
Mert a világ két legnagyobb kibocsátója láthatóan kezdi komolyan venni a dolgot.
„Még így is mérföldekre vagyunk attól, hogy megállítsuk a globális felmelegedést. De legalább valami történt.” – írtuk a júniusi amerikai terv kapcsán, és most is ez a legfőbb.
És ezt is írtuk: „szignál ez a többi ország felé is. Még így is valószínűbb, hogy nem lesz egyhamar globális klíma-megállapodás, de lassan ki kéne mondani, hogy nem is feltétlenül szükséges, ha egyébként mindenki elkezdi visszafogni a kibocsátását, és elég forrást fordít kutatás-fejlesztésre.”
Kicsit ez a kínai-amerikai megállapodás is olyannak tűnik, mintha mindenki bemondta volna vállalásnak, amit amúgy maga is egyoldalúan elkezdett volna megvalósítani. Kína azért, mert a helyi szennyezést is csak úgy tudja megfékezni, ha kordában tartja a kibocsátását. Obama pedig leginkább azért, hogy legalább valamiben próbáljon aktív vezető szerepet felmutatni, ha már otthon eléggé meg van kötve a keze, a republikánus többségű alsóházzal és most már szenátussal (és ezek persze a vállalások megvalósíthatóságának esélyeit csökkentik).
Az egyoldalú vállalás, mint júniusban írtuk, nem feltétlenül baj sőt. Hiszen így kevésbé fogják fel az országok fogolydilemmának a klímahelyzetet (a fogolydilemma egyensúlya pedig az lenne, hogy mindenki hagyja elszabadulni a kibocsátását).
És mi van az EU-val?
Az EU egyre kevésbé tényező a globális klímafronton, mivel a CO2-kibocsátása alig több, mint a világ kibocsátásának 10%-a, és ez tovább fog csökkenni. Másrészt mert a technológiai fejlődésben is egyre inkább Kína és az USA a meghatározó. De ha az EU-s vezetők nagyon döngetni akarják a mellüket, elhitethetik magukkal, hogy Kína és az USA is azért lép most, mert az EU törte nekik az utat, legutóbb azzal, hogy bejelentette, hogy 2030-ra 40%-kal akarják csökkenteni a CO2 kibocsátást.
És akkor mi lesz a megoldás?
Mint már többször írtuk, valószínűleg az, hogy a technológia fog nagyot fejlődni a következő pár évtizedben, és sokkal olcsóbb lesz a CO2 kibocsátás csökkentése. De azért a politikai elszántság növekedése is nagyon jó, mert még így is valószínű, hogy túlszaladunk a 2C-os melegedési limiten.
Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!
Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!
Pár jó cikk a témában
John Kemp/Reuters nagyon szkeptikus véleménye (szerintünk néhol túlzás)
Jó magyar cikket egyelőre nem találtunk. Az Indexnek és a portfolio-nak sem tűnt elég fontosnak a dolog. [Update: kb. mikor kitettük ezt, az Index írt róla a Verge alapján;] A 444 és a cink.hu legalább írt róla, igaz, hogy még az amerikai vállalást sem tudták értelmesen leírni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
