Nem, nem a gonosz spekulánsok…

Vannak, akik szerint az olajár csökkenése hordónkénti 120 dollár szintről 90 dollárra egy, a dot-com lufihoz hasonló mánia végét jelenti, és már kezdhetjük ünnepelni az elkövetkező hosszú, csökkenő olajárakat hozó időszakot. Ne higgyünk nekik: semmiféle tény nem támasztja alá, hogy a spekuláció érdemben befolyásolja az árakat középtávon (a spekulánsoknál egy év már bőven középtáv).

Forrás: EIA

A „spekulánsok” követik, és nem alakítják az árváltozásokat. Az amerikai Commodity Futures Trading Commission, árupiaci felügyeleti szerv folyamatosan figyeli a „nem fedezeti céllal kereskedők” nyitott pozícióit, akiket gyakran egyszerűen spekulánsoknak szoktak nevezni. A nettó long pozíciójuk (a birtokukban lévő olajkontraktusok száma) még mindig jóval meghaladja az év eleji szintet, mikor az árak legutóbb emelkedésnek indultak, azóta viszont az olajár jelentősen az év eleji szint alatt van. Ez azt jelenti, hogy összességében rengeteg pénzt buktak a kereskedéseiken: drágán venni, és olcsón eladni nem hangzik valami jó üzleti modellnek.

…hanem a világgazdaság lassulása

Az áresés oka egyszerűen a világgazdaság lassulása miatt bekövetkező mérséklődés az olaj keresletében. Mivel az olajkínálat alig alkalmazkodik rövid távon, és a kereslet reakciója is korlátozott (avagy a kínálat és kereslet is ár-rugalmatlan), a mennyiségek kis változása nagy árhatásokat válthat ki. Nagy árcsökkenés kell ahhoz, hogy a kínálat csökkenjen, ha csökken a fogyasztás, és hasonlóan, a kereslet csak nagy árnövekedés hatására mérséklődik egy kínálati kiesés esetén. Nincs ebben vudu-mágia, piaci mánia vagy spekuláció, csupán merev kínálat és kereslet.

Forrás: IEA

A kereslet lassulása mögött az Eurózóna válságát övező aggodalmak és Kína és más fejlődő országok lassulása áll. Ez pedig nem ad okot ünneplésre. Valóban, az alacsonyabb olajárak enyhítenek egy kicsit a feszültségeken, de ez nem fogja újra beindítani a világgazdaságot. Jelenleg az egyetlen szcenárió, amelyben hosszabb távon is jelentősen alacsonyabb az olaj ára, az az eset, amelyben a világgazdaság növekedése tartósan kisiklik, ahol Kína padlót fog („hard landing”) és ott is marad.

Ha az árcsökkenést az olajkínálat jelentős és tartós növekedése okozta volna, szerintem nagyobb fegyvertény és ünneplésre is okot adó esemény lenne. És vannak is ígéretes pontok: a nem-konvencionális olajtermelés növekedett az USA-ban, de ez idáig nem tűnik akkora pozitív kínálati sokknak, mint ami a földgáz piacán bekövetkezett.

Lassú lefolyású kínálati sokk a háttérben

Az ígéretes pontok ellenére azonban, hosszabb távot nézve a kínálat elmaradt a várakozásoktól: lassú lefolyású kínálati sokkban vagyunk (nehezebb és jóval drágább olajat találni és termelni, mint mondjuk 15 éve), miközben a kereslet kapaszkodik felfele (a mostanihoz hasonló ciklikus csökkenésektől eltekintve).

Az utóbbi 12 évben az olajár közel ötszörösére nőtt, hordónkénti 20 dollár alatti szintről 100 dollár közelébe. Ennek oka egyszerre egy keresleti sokk (a fejlődő országok fogyasztása) és egy kínálati sokk (alacsony OPEC-en kívüli termelés-bővülés) volt. Azok, akik szerint a kínálati oldal nem játszott szerepet, erről többet is olvashatnak itt, ahol összehasonlítom az IEA (Nemzetközi Energia Ügynökség) World Energy Outlook különböző időpontbeli előrejelzéseit. 

Közben a legtöbb olajexportáló országot függővé tették a magas olajárak. Az arab tavaszra nem reformokkal, hanem a kiadások növelésével reagáltak, hogy a társadalmi feszültségek kitörésének elejét vegyék. És ez a függőség súlyos elvonási tünetekhez vezethet, ha az olajárak átmenetileg bezuhannak.

A világ továbbra is sokat költ olajra

És nem csak az exportálók olajfüggők. Még a jelenlegi 90 dollár/hordós „alacsony” árszint mellett is a világ GDP-jének több mint 4%-át fordítja olajra. Talán ez nem hangzik olyan soknak, pedig az: nagyjából ugyanakkora, mint a pénzügyi válság kitörése előtt, 2006-7-ben volt, de az akkori gazdasági boom tompító hatása nélkül. És ez az arány közel duplája, mint amennyit a világ az azt megelőzős két évtizedben olajra költött.

A kínálati sokk arra utal, hogy a helyzetnek nincs gyors, egyszerű megoldása. Az átállás az olajról már megkezdődött (ld. pl Cristof Rühl prezentációjának konklúzióit a BP World Energy Stats Review kapcsán), de ez sokáig eltart, és technológiai váltást és nagy beruházásokat is igényel.

Addig is, az olajár folytatja a hullámvasutazást, örömujjongást váltva ki az időnkénti esések alkalmával, mint épp most is. De csodát azért ne várjunk.