13 hordó olaj. Kb. 2000 liter. Egy átlagember ennyi energiát fogyaszt összesen évente a világon. Egy átlag magyar kicsit többet, majdnem 16 hordónyit. Egy átlag amerikai viszont több mint évi 50-et! Kis chart-orgia a BP friss globális energia-statisztikái alapján.     

A BP nemrég tette közzé éves adatdömpingjét a globális energiapiacokról. Néhány érdekes összefüggésre bukkanhatunk  az adatok alapján, amelyeket alább ábra formában, kevés kommentárral mutatunk be.

A világ egy főre eső energiafelhasználása az 1970-es évek óta meglepően stabilan alakult, majd a 2000-es évek elejétől kezdett el emelkedni. Ez elsősorban Kínának köszönhető, ahol az egy főre eső felhasználás ma már a világátlagot is meghaladja. Az átlagember hozzávetőlegesen 1,8 tonna olajegyenértékű energiát használ fel évente, ami kb. 2.000 liter olajnak (avagy 13 hordónak) felel meg.

Viszont mind az OECD-országok, mind az azon kívüli térségek esetében az 1990-es évek óta még így is csökken az egy egységnyi (vásárlóerő paritáson számolt) GDP előállításához szükséges energia. A gazdagabb országoknak kevesebb energiára van szükségük egy egységnyi GDP létrehozásához, mivel magasabb az energiahatékonyság, ill. nagyobb szerepet játszanak a kevésbé energia-intenzív szektorok (mint a szolgáltatás) a gazdaságukban.

Figyeljük meg azt is, hogy az egy főre eső olajfogyasztás az elmúlt 30 évben nagyjából stabilan alakult (bár ennek pontos földrajzi eloszlása nyilván sokat változott ez idő alatt). Egy jó ideig az egy főre eső szénfogyasztás sem ingadozott különösebben, de aztán Kína színrelépésével ez hirtelen elkezdett meredeken emelkedni. A földgáz esetében pedig lassú, de folyamatos emelkedést tapasztalunk.

Egy adott egységnyi GDP-re vetítve a világ az elmúlt évtizedben egyre kevesebb olajat fogyaszt, de nagyjából ugyanannyi szenet (itt megint érvényesül a kínai hatás). Hosszútávon elég stabil képet mutat a földgáz, és napjainkra ez a három energiahordozó hasonló súlyt képvisel a globális energiafelhasználásban.

Nézzük az egyes országokat. Egy főre számítva az USA és Szaúd-Arábia kb. kétszer annyi energiát használ fel, mint az EU. Kína energia-portfoliójában továbbra is a szén dominál. Viszont ne felejtsük el azt sem, hogy egy főre számolva az USA durván ugyanannyi szenet fogyaszt mint Kína, annak ellenére,  hogy ez a szint már 25%-kal csökkent 2008 óta az olcsó, könnyen elérhető gáznak köszönhetően. Az egy főre eső energiafogyasztás Indiában továbbra is nagyon alacsony, ezért India felemelkedése feltehetően hatalmas energiafelhasználás-növekedéssel járna.

Kicsit más viszont a kép, ha az egy egységnyi GDP-re jutó energiafelhasználást vizsgáljuk meg. Az USA sokkal hatékonyabb Oroszországnál, Szaúd-Arábiánál és Kínánál, az energiahatékonyságban az éllovas pedig az EU – persze ezt részben az energia-igényes termelés külföldre szervezésével éri el. India esetében a fent bemutatott alacsony egy főre jutó energiafelhasználás annak köszönhető, hogy maga a GDP is meglehetősen alacsony, így a GDP-re vetített fogyasztás már nem is számít annyira nyomottnak. Külön kiemelendő, hogy – Szaúd-Arábiát leszámítva – az olajfogyasztás/GDP sokkal egységesebb képet mutat, mint más energiahordozók esetében. Ezen kívül pedig még talán meglepő lehet, hogy a (vízenergián kívüli)  megújulók tulajdonképpen sehol sem játszanak (még) fontos szerepet, a közelmúltbéli gyors növekedésük ellenére.

A világ egy főre eső CO2-kibocsátása hosszú stagnálás után az elmúlt évtizedben ismét emelkedésnek indult. Míg a CO2-kibocsátás az OECD-országokban csökken, addig az OECD-n kívül tovább növekszik – a fő felelős ismételten Kína gyorsan emelkedő egy főre eső szénfogyasztása volt. Kína egy főre jutó kibocsátása annyit emelkedett, hogy már majdnem eléri az EU szintjét(!). Ugyanakkor a CO2-intenzív iparágak jó része Kínába települ át a világ más részeiből, ezért egyes régiók kibocsátás-csökkenése részben ennek tudható be.

Végül pillantsunk rá az egy egységnyi GDP-re eső CO2-kibocsátásra is, ami tulajdonképpen a termelés CO2-hatékonyságát tükrözi. A leghatékonyabb országokban magas adók sújtják az energiaipart, ill. magas az atomenergia (Franciaország) vagy a vízierőművek (Svédország) aránya. A skála másik végén lévő országok többnyire fosszilis energiahordozókra támaszkodnak, (mesterségesen) alacsonyak az energiaárak, és általánosságban nem büszkélkedhetnek túlságosan hatékony gazdasággal.

Milyen következtetéseket vonhatunk le a jövőre vonatkozóan ezekből a trendekből? A jóslás mindig kockázatos vállalkozás, ám egy következő posztban azért erre is kísérletet teszünk...

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!