Egy metrómegálló távolság 80 ezer forintos különbséget is jelenthet az átlagos négyzetméterárban. Kitalálod, hogy melyik az a megálló? Londoni mintára feltettük egy térképre, hogy változnak a lakásárak megállóról megállóra. Avagy tessék vigyázni, az ajtók záródnak.
A Thrillist összerakott egy érdekes ábrát arról, melyik londoni metrómegállónál mennyibe kerül lakást bérelni. Igen, eltaláltad, mindenhol nagyon sokba.
Megtetszett az ötlet, és (bár nálunk jóval kevesebb a metróvonal) az Otthontérkép adatait és a BKK térképét felhasználva megcsináltuk ugyanezt Budapestre: az eladási és kiadási árakra is. Ha egy megálló teljesen egy, az Otthontérkép által meghatározott területen belül fekszik (például a Mexikói úti Herminamezőn), az adott terület 2014-es eladási átlagárát írtuk be. Ha egy megálló több terület határán fekszik, egyszerűen átlagoltuk a kerületek árait. (Még sokkal több érdekesség van a honlapjukon, ha érdekel a téma, érdemes böngészgetni)
– Mi az a három tényező, ami meghatározza egy lakás négyzetméterenkénti árát?
– Lokáció, lokáció, lokáció! – ahogy egy kedves tanárom tanította
És tényleg! A térképen is látható ahogyan a város központja felé nőnek az árak. Rengeteg érdekességről lehetne beszélni – számítunk a ti észrevételeitekre is – mi csak párat emelnénk ki:
- A Rákóczi-Blaha-Keleti-II János Pál pápa tér környéke olcsó ha hasonlóan jó közlekedéssel rendelkező helyekkel hasonlítjuk össze (például Klinikák, Lehel tér). Ez elsősorban a külső Nyolcadik kerület rossz hírnevének és lepusztult épületállományának köszönhető.
- A legnagyobb különbség két megálló között a Gyöngyösi utca és Újpest Városkapu között van. Ebből két következtetést is le lehet vonni: egyrészt hogy Újpest Angyalföldhöz képest nagyon olcsó, illetve hogy ha összehasonlítjuk az M2 északi és déli vonalát akkor feltűnik, hogy a Lehel-Gyöngyösi utca közötti rész mennyire magasan árazott.
Az utóbbi másfél évben beindult a lakáspiac, elkezdtek növekedni az árak. Ennek az árnövekedésnek az első részét lehet látni a következő ábrán, 2013 és 2014 között. Azóta az árak tovább nőttek (de sajnos az Otthontérképen csak a 2014-es árak érhetők el ilyen formában):
Itt már közel sem egyértelmű a helyzet. A belvárosi kerületek alig növekedtek (mondjuk itt kevésbé is mentek le a 2008-as válság után), a külső részek pedig 1-3%-al nőttek. Érdekes megfigyelni Kelenföld árnövekedését, amit valószínűleg az M4 megnyitásának is köszönhetnek.
Végül itt van a londoni térkép budapesti megfelelője: a kiadási árak városon belüli eltérései nagyon hasonlítanak a korábban látott eladási árakéira:
Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!
Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.