A nyugati célpontok támadásával a terrorszervezet (és a benne lévő egyének) várható élettartama hirtelen nagyot esett. A hódítást nehéz a csúcson abbahagyni.

A történészek nem szeretnek “mi lett volna ha” spekulációkba bocsátkozni, mások viszont annál inkább. Mi lett volna, ha Hitler nem támadja meg a Szovjetuniót, és nem üzen hadat Amerikának, hanem konszolidálja a hatalmát a kontinentális Európában 1940 után? Ugyanez Napóleonnal vagy egy sor más hódítóval végigjátszható.

Savanyú nácik Párizsban: Szép, szép, de miért pont itt állnék le? Kép forrása: www.wvtm13.com

A (hosszú távú) szerencsénk azonban az, hogy a hódítást nehéz a csúcson abbahagyni. Minden pillanatban elmondható, hogy korábban is voltak kételyek, és mégis csak a bátor hadvezérnek vagy politikusnak lett igaza. Nem világos, hogy ebből mennyi volt a szerencse és mennyi a zsenialitás (vagy isteni elrendeltség, tetszés szerint), de az emberi pszichológia az utóbbiakat túl szokta értékelni, különösen, ha egy számunkra olyan kedvelt emberről van szó, mint saját magunk.

A diktátorok magányossága

A túlzott önbizalom a diktatórikus rendszerekben még valószínűbben alakul ki, mint egyébként, mert nincs reális visszajelzés: mindenki azt a látszatot próbálja kelteni, hogy a diktátor zseniálisan döntött. Ha a valóság ennek nagyon szembe megy, akkor lehet esetleg az alattvalókat hibáztatni/büntetni, de ez nem eredményez tanulási folyamatot.

És a diktatórikus rendszerek általában paranoidok, a saját működési elvüket vetítik ki a világra, úgyis meg fog támadni az ellenség, jobb, ha elébe megyünk, és mi támadunk.

És végül a diktatórikus rendszerek nehezen léteznek külső és/vagy belső ellenség elleni terror és harc nélkül, mert különben akkor az olyan hétköznapi dolgokkal kellene foglalkozniuk, amelyek nem a kedvenceik, és amelyekhez nem értenek. Fel lehetne lelkesíteni a jövendő dzsihadistákat azzal, hogy Rakkában a Közel-kelethez mérten még egész jól működik a szemétszállítás, de a győztes hódító háborúk most 10 évig szünetelni fognak?

A Nyugat sokkal erősebb, mint pár ezer elszánt terrorista

Igen, ez az egész nyilván most az ISIS (vagy akár nevezzük őket Daesh-nek, azt utálják) terrorakciói kapcsán jutott eszembe. Az ártatlan emberek halála tragédia. Ugyanakkor a nyugati célpontok támadásával az ISIS elérte, hogy a mozgalom (és a benne lévő egyének) várható élettartama hirtelen nagyot esett.

Hosszú távon még az is lehet, hogy kevesebb ártatlan ember hal meg így, mint ha a régióban próbáltak volna meg konszolidálódni/terjeszkedni. Jöhetnek persze még látványos ISIS akciók, de a Nyugat sokkal erősebb, mint (mondjunk egy nagy számot) pár tízezer akármennyire is elszánt terrorista. És az elszántság függ a sikerességtől: üldözött vadnak kevésbé vonzó beállni, mint a saját sorsát alakító harcosnak.

Itt szokott jönni az a felvetés, hogy jó, de mi van, ha szereznek tömegpusztító fegyvereket? Először is az országok legtöbbjének eszébe sem jut eladni ilyeneket nekik. Az olyan helyek, mint Pakisztán vagy Észak Korea kerülhetnek szóba az atomfegyvereknél. Pakisztánban a hivatalos kormány maga is terroristákkal harcol, a titkosszolgálatok elhajló tagjai pedig nagy eséllyel nem férnek hozzá az atomfegyverekhez. És használati utasítás/tanácsadók nélkül nem valószínű, hogy sikerülne felhasználni egy ilyen fegyvert, mielőtt lenyomoznák, hogy hol van. Kim Jong Un, az észak-koreai diktátor pedig sok mindent megtesz, de öngyilkos hajlamairól nem ismert. Márpedig azzal azért valószínűleg tisztában van, hogy atombombát eladni terroristáknak az álmos könyvek szerint könnyen végződik egy drónról kilőtt rakétában…

Maradnak a hagyományosabb fegyverek, mint például a mérges gázok. Egy mérges gázzal elkövetett támadással persze tovább lehetne (remélhetőleg csak ideiglenesen) növelni a félelmet, de megint valószínűleg csak pár száz vagy rossz esetben pár ezer embert tudnának megölni a terroristák. És egy ilyen akció csak tovább növelné a megtámadott országok elszántságát arra, hogy levadásszák őket.

Terrorizmus Nyugat-Európában: manapság ritkább, de koncentráltabb. Forrás: Max Roser/HuffPost

Az ISIS és a hasonló terroristák akcióit tekinthetjük közepes hatású természeti katasztrófáknak. Messze nincs elég erejük arra, hogy egzisztenciális fenyegetést jelentsenek a fejlett világ számára (ez egyébként még akkor sem lenne így, ha valahogy szereznének egy működő atombombát). Természetesen érdemes megtenni minden ésszerű dolgot, hogy az áldozatokat minimalizáljuk. De nem érdemes abba belelovalnunk magunkat, hogy itt egy külső erő komolyan fenyegeti Európát vagy a fejlett világot általában. Éppen a fejlett világ erőssége teszi őket frusztrálttá…

Keep calm and carry on

Az utóbbi időben terjednek a „Keep calm and carry on” (Kb. „Csak nyugi és tegyük a dolgunkat”) feliratos pólók, bögrék és egyéb tárgyak. Ez a jelmondat a második világháború alatt született, amikor Angliának a civil lakosság tömeges bombázását kellett elviselnie, tízezres áldozatokkal. Ezeknek sem sikerült megtörni a morált, a mai terroristáknak sem fog. Amit most látunk, az jó eséllyel a csúcsa annak, amit el tudnak érni, és ezzel fel is rázták annyira a világot, hogy végre komolyabban tegyen ellenük, amire már bőven rászolgáltak korábban. Ez volt az ISIS Pearl Harbor-i támadása, miután már túl vannak a Nankingi vérengzésen.

Jöhetnek még hasonló szervezetek és terrorakciók az ISIS bukása után? Persze. Az ISIS is az Al-Kaida utódja. Jó lenne a jelenség okait kezelni, amiről hosszan lehetne írni (rosszul meghúzott államhatárok, frusztrált fiatal emberek, külső hatalmak által is támogatott polgárháború Szíriában és Irakban stb.) – ez nem biztos, hogy sikerülni fog. De a következő csapat is menetrendszerűen el fog bukni.

Amitől félnünk kell ez nem ez, hanem hogy ha ezt nem hisszük el. A pánik rossz tanácsadó és sokszor rossz diagnózisokhoz vezet. 2001 szeptember 11.-e után a repüléstől az autózás felé történő átváltás eredményeképpen valószínűleg többen haltak meg a megnövekedett autóbalesetekben, mint magukban a támadásokban... A terroristák definíció szerint félelmet próbálnak gerjeszteni, és azt elérni, hogy ennek következtében a fejlett országok feladják elveik és értékeik egy részét. Ez az egyetlen reálisan elérhető céljuk. És ez ellen hat az, hogy ha hideg fejjel végiggondoljuk, hogy mekkora veszélyt is jelentenek. Statisztikailag nagyon kicsit - az autóbalesetekkel össze sem mérhetőt, mégsem támogatják sokan, hogy mindenütt legyen mondjuk 15 km/óra a sebességkorlátozás. De persze a szubjektív érzékelést nem tudjuk azonnal levetkőzni...

A tökéletes biztonságra törekedni kell, de nem valószínű, hogy elérhetjük. A menekültáradat nélkül is jó eséllyel lenne például terrorizmus. A menekültáradatot részben ugyanaz okozta, mint a ISIS felemelkedését (lásd az előző bekezdést), de ez nem azt jelenti, hogy a menekült-áradat okozta a terrort. Ha valaki terrortámadást tervez, az sajnos nagy valószínűséggel így is, úgy is be tud jutni Európába (vagy leginkább már itt van), függetlenül attól, hogy van-e épp menekülthullám, vagy nincs.

Szélsőségesek Németországban robbantottak: a Vörös Hadsereg Frakció egyik utolsó akciója 1993-ból. Forrás: blogs.hr-online.de

Eltévedt őrültek pedig mindig akadnak, a nagy számok törvény alapján a helyiek között is. Külső támogatás nélkül azonban legtöbbször nem sokra mennek. A 70-es évek Vörös Hadsereg Frakció terrorsejtjeihez kellettek a helyi eltévedt őrültek (fanatikus fiatal németek) és a Szovjetunió. Ha nincs szíriai (vagy más országbeli) kiképzés és fegyverek, akkor a potenciális terroristák nem lesznek hatékonyak. Ez mellesleg még egy nyomós érv arra, hogy a forrásánál kellene inkább kezelni valahogy a dolgot (és a többi összeomlóban lévő államot). Abban nem érdemes bízni, hogy hátha sikerül minden pillanatban mindenkinek elbújni a nemzetközi terrorizmus elől.

Szóval pánikra semmi ok, a gyomok nem nőnek az égig, de attól még érdemes korán kihúzni őket.

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

 

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!