Ezen a héten néhány sokat mondó ábrát gyűjtöttünk össze egyes országok dolgozóinak képzettségi szintjét bemutatva. Sokat változott a kép az előző évszázad közepe óta, és ez a változás nem hagyta érintetlenül a gazdaságot sem.

Egy közgazdaságtani alapvetés, hogy a dolgozók reálbérét a termelékenységük, vagyis az határozza meg, hogy a befektetett munkájukkal mekkora kibocsátást érnek el. Egy másik alapvetésből, miszerint a tudás, a szakértelem növeli a termelékenységet, következik, hogy egy dolgozó több reáljövedelemre tehet szert, ha tanul. A közgazdaságtan ezt az analógiát gyakran használja makrogazdasági szinten, egyes országok gazdagságát vizsgálva.

Nézzünk tehát néhány ábrát, amely fejlődő és fejlett országokat hasonlít össze a dolgozóik oktatási szintjét tekintve 2 különböző időszakban: 1950-ben és 2010-ben. Az ábrákon 7 kategóriába osztották be a dolgozókat. Mindegyik kategóriában a legmagasabb végzettség szerint szerepelnek a dolgozók.

A fenti ábrán szembetűnő az USA előnye a többi országhoz képest. 1950-ben Franciaországban, Japánban és Németországban a dolgozók többsége alig jutott el a gimnáziumi oktatás befejezéséig. Ugyan az Egyesült Államokban is inkább túlsúlyban voltak a képzetlen alkalmazottak, mégis az egyetemet elkezdők és azt befejezők, sőt a gimnáziumi oktatást befejezők aránya magasan a többi ország felett van.

Az USA előnye még szembetűnőbb, ha ugyanebben az évben a még ma is a fejlődő országok csoportjába tartozó országokkal hasonlítjuk össze:

Az ábráról leolvasható legérdekesebb üzenet talán nem is az USA előnye, hanem az óriási mértékű iskolázatlanság a fejlődő országokban: 1950-ben Kínában a dolgozók majdnem 90%-a semmilyen képzettséggel nem rendelkezett. Érdekes egyébként a Szovjetunió dolgozóinak relatíve kiemelkedő képzettsége, legalábbis a többi fejlődő országgal összehasonlítva.

Hogyan változott tehát a kép az elmúlt 60 évben[1]?

A fejlett országokban elég feltűnő a változás. Lényegében eltűntek a képzetlen munkások, azaz a legtöbb országban a dolgozók kevesebb, mint 10 százaléka nem jutott el a gimnázium befejezéséig. Szembetűnő az is, mennyit változott a munkások eloszlása a magasabb képzettségi csoportokban: az USA 1950-ben még kirívó előnye eltűnt. Egyrészt az ábrán szereplő európai országokban ma már a dolgozók nagyobb arányban fejezik be a középiskolát, mint az USA-ban. Másrészt kiemelkedő a távol-keleti országok előnye az egyetemi oktatást tekintve.

A fejlődő országoknak volt mit behozniuk: az elmúlt 60 évben lényegében megszűnt az a szintű képzetlenség, ami az előző évszázad közepén még jelen volt. Egyedül Indiában maradt vegyes a kép, ahol egyik oldalon a dolgozók jelentős része még soha nem vett részt oktatásban (majdnem 30 százalékuk), másik oldalon legalább ugyanekkora az aránya a középiskolát befejezőknek. Az Oroszországot jelölő sáv pedig még mindig kiugró maradt: a dolgozók majdnem hasonló arányban rendelkeznek diplomával Oroszországban, mint az USA-ban. Összességében a fejlődő országok is kezdik utolérni az USA-t, pláne ha figyelembe vesszük ezeknek az országoknak az óriási lakosságszámát, és azt a tényt, hogy számos, minőségi oktatást kínáló egyetemmel rendelkeznek. Így hiába mutatják a számok, hogy például a kínai dolgozók kb. 5%-a végezte el az egyetemet, Kína mára már versenyképes az USA-val a képzett dolgozóit tekintve.

A javuló oktatási szint több tényező mellett az egyik magyarázója lehet minden, az ábrákon szereplő ország gazdasági növekedésének. Persze az oktatási trendekkel párhuzamosan ezeknek az országoknak a gazdasági szerkezete is változott, de a több, képzett munkás jelenléte a szerkezeti átalakulásoknak is egy meghatározó tényezője.

[1] A 2010-et mutató ábrákon – az 1950-et szemléltetőkkel szemben – nem az összes dolgozó, hanem a 25-35 éves dolgozók szerepelnek. Ennek oka, hogy ennek a korosztálynak a képzettsége jobban előrevetíti a következő évek trendjét a vizsgált csoportokra nézve.