Fenntartható-e az OPEC-megállapodás?

Az OPEC és néhány nem OPEC ország által kezdeményezett termeléscsökkentés stabilan fennmaradt a 2017-es évben. Az OPEC-tagállamok együttes megfelelési rátája folyamatosan növekedett az év során, és 95%-on zárta a tavalyi évet. A nem-Opec országok megfelelési rátája alacsonyabb volt ugyan, de ez is magas értéket ért el (82%). A megállapodás célja az olajpiac kínálatának csökkentése, és az ár felhajtása volt. Az olaj ára valóban felkúszott, az OECD-országok kőolajkészletei pedig folyamatosan csökkennek. Az OPEC-megállapodás sikerességét hosszú távon azonban nem az olaj ára, vagy a készletek szintje fogja igazolni, hanem az, hogy a résztvevő országok gazdaságai időt tudnak-e nyerni, hogy megszabaduljanak az olajtól való függőségtől.

A 2017-es évben az OPEC legnagyobb termelői több bevételre tettek szert kevesebb kitermelés mellett, mint 2016-ban. Az OPEC-országok közül Szaúd-Arábia csaknem 100 millió dollárral fejelte meg a tavalyi bevételeit, de a tavalyi évhez képest Oroszország bevételei növekedtek a leginkább: 117 millió dollárral kerestek többet az olajon. A 2017-es exportra vonatkozó adatok még hiányosak, de a bevétel emelkedésének nagy része feltehetően az olajár-emelkedés, és kevésbé az exportmennyiség növekedésének az eredménye.

Forrás: IEA Monthly Oil Market Report, 2018. január

Ez első ránézésére ígéretes eredménynek tűnhet, azonban fontos hozzátenni, hogy a 2016-os évben az OPEC-országok bevételei rekordalacsony szinten álltak. Csak a nettó olajexportból származó bevétel már a 2012-es év óta folyamatosan csökkent, ami részben az olajáresés, részben a nettó export csökkenésének eredménye.

                Forrás: EIA

Az elmúlt évtizedre jellemző folyamatos bevételkiesés jelentős sebeket hagyott a kőolajexportáló országok fiskális mérlegén. Szaúd-Arábia GDP arányos fiskális mérlege -8.6%-on áll, ami ugyan jelentősen alacsonyabb az előző pár év tükrében, de még mindig elmarad a 2000 és 2014 közötti időszak átlagától. Nagyjából ez a trend igaz a többi régiós országra is.

Forrás: IMF, Regional Oultook (Middle East and Central Asia)

Az OPEC-országok többsége a jövőben is növekvő bevételekre számít részben az olaj árára vonatkozó magasabb várakozásaik, részben pedig a növekvő kereslet biztosította várható exportvolumen-növekedésnek köszönhetően. A bizonytalanság azonban számos tényezőn keresztül fenyegeti a közel-keleti országok fenntartható működését. Hiába várható stabilan növekvő olajkereslet, a piaci részesedésért folyó verseny egyre nagyobb, főként az USA rekord magas termelése, részben pedig egyéb nem-OPEC országok (Kanada, Brazília) olajtermelésének stabil növekedése miatt. Ez a tényező pedig folyamatosan fenyegeti a kartell-megállapodás fenntarthatóságát. Az OPEC-országok biztonságpolitikai helyzete folyamatos bizonytalanságot okoz, nem beszélve a költségvetés fenntarthatósága miatti kényszerről a szociális jellegű támogatások megvágását illetően. Ezenfelül a költségvetési fenntarthatóságot a gazdasági átalakítás magas állami beruházási vonzata is fenyegeti.

A nagyobb olajtermelő országok, mint Szaúd-Arábia, Omán vagy az Egyesült Arab Emírségek már elkezdték a fiskális konszolidációt, vagy a szociális kiadások megvágása, vagy további bevételnövelő programok tervezése (Saudi Aramco tőzsdére vezetése) révén. Ugyanakkor számos egyéb olajtermelő ország továbbra is a kiszolgáltatottságtól szenved. Nigéria például Afrika egyik legnagyobb olajtermelő országaként importálja az üzemanyagot, és még így is hatalmas sorok kígyóznak a benzinkutakon. Venezuela pedig a világ legnagyobb olajkészletekkel rendelkező országa, még sincs ellenszere a gazdasági összeomlásra.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gurulohordo.blog.hu/api/trackback/id/tr9013727538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Elérhetőségeink

Magunkról

Energiáról, gazdaságról és minden egyébről.

A posztok szerzői a MOL-csoport dolgozói, írásaik a magánvéleményüket és nem feltétlenül a MOL-csoport hivatalos álláspontját képviselik.

Hírlevél

Our English blog has moved!

United-Kingdom-flag-24.png Visit Barrelperday.com!

 

Címkék

2021 (4) 2022 (4) ACEA (3) Afrika (3) áram (24) atom (10) autó (13) benzin (4) budget (3) car (4) China (6) climate change (17) CO2 (50) coal (3) cseppfolyós földgáz (LNG) (11) demográfia (6) dízel (5) electricity (4) elektromos autó (11) élet (23) élettartam (5) energia (5) energiahatékonyság (8) energiaválság (4) english (73) EU (47) Euro (4) euro (3) Euróövezet (3) Európa (9) Eurozóna (8) Eurozone (4) EV (3) fenntarthatóság (3) finance (3) finomítás (4) földgáz (6) gas (23) gasztro (4) gáz (51) gázár (4) gazdaság (10) Gazprom (19) GDP (3) geopolitika (10) Görögország (5) green (3) háború (6) heavy (3) heti olvasnivaló (129) Hungary (5) IEA (9) import (5) infláció (5) Iran (4) Irán (7) Japán (3) Japan (3) jövő (3) kérdőív (10) kereskedelem (3) kereslet (5) készletek (3) Kína (19) kitekintés (4) kivándorlás (3) klímaváltozás (24) költségvetés (5) környezetvédelem (22) Koronavírus (6) koronavírus (4) Közel-Kelet (3) közlekedés (10) KSH (6) life (3) light (6) LNG (20) magyar (139) Magyarország (16) megújulók (19) MidEast (8) munkaerőpiac (5) napelem (5) off-topic (33) oil (23) olaj (57) olajár (24) OPEC (8) OPEC+ (4) Oroszország (37) összefoglaló (3) palagáz (10) palaolaj (3) pénzügyek (17) petrolkémia (3) politika (10) poll (3) portfolioblogger (333) prices (4) renewables (11) Russia (4) Saudi Arabia (4) shale gas (3) szankciók (4) Szaúd-Arábia (7) szén (6) széndioxid (6) szolgálati (10) társadalmi problémák (3) tech (9) Tesla (3) transport (3) Ukrajna (12) USA (29) utazás (5) üzemanyag (10) várakozások (5) vásárlóerő-paritás (3) Venezuela (5) video (4) Összes címke
süti beállítások módosítása