Dőlne az olaj és a gáz a “Perzsa Tavasz” után. Mik lennének a fordulat lehetséges gazdasági következményei?

2023-at írunk, szombat éjjel van. Az EasyJet Tel-Aviv – Siráz fapados járata mégis tele van: nyüzsgő izraeli és amerikai hátizsákos turisták, iráni üzletemberek és még egy-két Iránban élő külföldi olajipari munkás a családjával, akik egy izraeli túrával egybekötött hosszú hétvégéről térnek vissza…

Elképzelhetetlennek tűnik, ugye? Pedig a történelem már furcsább dolgokat is produkált.

Korábbi bejegyzésünkben részletesen kifejtettük, milyen okai vannak az iráni-nyugati kapcsolatok esetleges enyhülésének. A játék kedvéért tételezzük fel azt, hogy Irán pária-állam helyett a nemzetközi diplomácia elfogadott szereplőjévé válik, nyit a nyugat felé és legalább valamelyest demokratizálódik. Gondoljunk csak az USA-Vietnám kapcsolatokra, Mianmar mostani rehabilitációjára, vagy hogy mennyire más képet mutatott Prága a rendszerváltás előtt és után…

Forrás: Egyelőre a képzelet szüleménye - Mi csináltuk :)

Az alábbiakban ennek a közel 180 fokos fordulatnak elsősorban a gazdasági következményeire koncentrálunk. Induljunk ki abból, hogy az országban legalább valamilyen kezdetleges piacgazdaság kialakul, ahol a járadék-vadászat helyett a piaci szereplőket a profit motiválja. Magasan képzett lakosságának, jelentős külföldi diaszpórájának és kihelyezett tőkéjének, valamint a szankciók eltörlése után kinyíló lehetőségeknek köszönhetően szinte biztos, hogy ez a politikai nyitás gazdasági és kereskedelmi fellendülést hozna, ezen belül pedig különösen felfutna (újból) az olaj- és gázipar.

Az ősi óceán kincse

Irán, Szaúd-Arábia és Irak mind határosak a Perzsa-öböllel, mely a természet furcsa fintora (a gazdag szerves üledékképződés és a Tethys-óceán néhány száz millió évvel korábbi szerencsés geológiai sajátosságai) miatt a világ kőolajkészleteinek közel felét, a földgázkészleteknek pedig kb. 40%-át rejti. Bár a most kibontakozó palagáz forradalom még felülírhatja ezeket az arányokat…

Irak és Irán egyaránt simán lekörözhetné Szaúd-Arábiát a kőolaj-kitermelésben (a szaúdiak jelenleg napi mintegy 12 millió hordót képesek termelni, azaz a globális fogyasztás 13%-át), legalább 30-40 éven át, meglehetősen alacsony kitermelési költséggel. Minderre eddig azonban nem voltak képesek. Irak a háborúk és a bürokratikus útvesztők, Irán a gazdasági embargó miatt maradt el ettől a szinttől.

Jelenleg az embargó miatt nem jut be a megfelelő felszerelés és tudás az országba, és ezért aztán nem jön ki a potenciálisan exportálható olajkincs. Bár elméletileg mind Irak, mind Irán jelentősen felül tudná múlni jelenlegi termelési szintjét, Irán mégis hozzávetőleg csak 2,6 millió hordót termel ki naponta az embargó miatt. Már most is vannak jelei annak, hogy Irán készül egy nyitásra a külföldi olajcégek felé…

Mosolyoffenzíva. Forrás: Facebook. Ezt viszont NEM mi csináltuk :)

Ez is akkora durranás lenne, mint a palaolaj

Irán OPEC-kvótája kb. napi 4 millió hordó; pusztán ennek a szintnek az újbóli elérése 1,5%-kal emelné meg a globális olajkínálatot. Szaúd-Arábia talán vonakodva ellensúlyozná ezt ideig-óráig, de hosszabb távon már a saját zsebére menne a játék. Ráadásul az OPEC-et már így is fenyegeti az amerikai palaolaj forradalom. Vagyis az iráni termelés ismételt felfutása akár csak a régi OPEC-kvótája szintjére is érezhetően lefele nyomhatná az olajárat.

De miért elégedne meg Irán a mostani kvótájával? Az iráni népesség nagyobb, mint Szaúd-Arábia és Irak lakossága EGYÜTTVÉVE, ezért jogosan merülne fel Irán igénye az OPEC elavult szabályainak átírására. Valószínűleg Irakkal egy ütemben növelné termelését, akár Szaúd-Arábia szintjét is megközelítve – mint ahogy azt az 1960-as években tette. Ez végső soron viszont az OPEC teljes összeomlásával, és a nemzetközi olajárak zuhanásával járna.

Jó pár OPEC-tagország emiatt komoly társadalmi-politikai problémákkal nézne szembe, hiszen jelenleg magas olajbevételeikkel igyekszenek „megvásárolni” a társadalmi békét. Az iráni lakosság persze nincs ilyesmihez hozzászok(tat)va, és a nagyobb olaj- és gázexport mennyiség ellensúlyozhatná az árcsökkenés pénzügyi hatását.

Soha nem látott globális gázbőség

A földgáz szempontjából Irán még fontosabb nemzetközi játékos, mint az olaj esetében. Irán Katarral osztozik a hatalmas South Pars/North Dome gázmezőn, melynek a már ismert készletei is kb. 50 billió (!) köbméterre, azaz 16 évnyi teljes globális gázfogyasztásra rúgnak. Jelenleg csak az apró Katar folytat itt jelentősebb kitermelést.

Összességében Iránnak vannak a legnagyobb gázkészletei a világon, a globális készletek mintegy 18%-a (a BP kimutatásai szerint), legalábbis a konvencionális földgáz terén. Sőt, ezek a készletek valószínűleg alulbecsültek, mert teljes feltárásukhoz modernebb technológiára lenne szükség. Jelenlegi készlet- és fogyasztási szintek alapján Irán bizonyított földgázkészleteivel több, mint 70 évig el lehetne látni az Európai Uniót.

Ez a sok, újonnan a piacra kerülő földgáz tovább fokozná a már most tapasztalható globális gázbőséget; ezt a témát már korábban körbejártuk itt és itt. Viszont a gázkincs értékesítéséhez ki kellene építeni a szükséges infrastruktúrát.

A Nabucco-t ez sem támasztaná fel…

Ha egyszer tényleg „normális” országgá válik, Irán kétféleképpen értékesítheti földgázkincsét: vezetékek és/vagy LNG (liquefied natural gas; cseppfolyósított földgáz) export terminálok építésével a Perzsa-öbölben.

Egy Dél-Iránból Közép-Európáig futó vezeték mintegy 5.000 km hosszú lenne. Ez ugyan Irán energiaszegény északi részeit is elláthatná, de még így is drágább megoldás lenne, mint az LNG-vel történő szállítás – úgy 3.000 km-nél nagyobb távokon már jobban megtérül az LNG.  Ezért valószínűbb, hogy csak Törökország és Észak-Irán között épülne hasonló vezeték, és az nem érne el egészen Közép-Európáig. Egy másik megoldás szerint Irán a pakisztáni/indiai piacot célozná meg, erről már régóta szó van, bár a pakisztáni-indiai kapcsolatoknak is jelentősen javulniuk kéne ahhoz, hogy ez életképessé váljon.

A rugalmas tengeri "vezeték" - az LNG. Source: www.lngworldnews.com

Az LNG a nyerő opció

Mint ahogy többször is kifejtettük már, általánosságban jobbnak tartjuk az LNG-t a csővezetékekhez képest, mivel az eladók és a vevők számára egyaránt nagyobb rugalmasságot kínál. Az embargó emléke miatt az irániak vélhetően amúgy is vonakodnának a vezetéképítéstől, és áralapon is előnyösebb az LNG, ezért valószínűleg ez lenne a nyerő opció a gáz értékesítésére.

Az exportkapacitás kiépítése mindenképp évekbe telne, viszont Irán ezáltal a világ egyik vezető gázexportőrévé válhatna a 2020-as évekre, amikorra a jelenlegi trendek szerint Katar, Ausztrália és az USA uralnák a piacot. Ennek a gáznak a fő célpontja nyilván India és Kína lennének.

Viszont egy, az OPEC-hez hasonló globális gázkartell nem tűnik reális megoldásnak, mivel tiltják az ausztrál és az amerikai versenyjogi törvények. Így viszont az LNG árak jelentősen csökkennének, főként Ázsiában. Ez talán meggyőzné a nagy ázsiai szénfelhasználókat (elsősorban Kínát), hogy a gázra térjenek át – ami persze egyúttal óriási környezetvédelmi siker is lenne.

Szárnyakat adnak vágyaiknak?

Összességében az iráni fordulat jelentősen átalakítaná a nemzetközi energiapiaci viszonyokat, és hosszú távon alacsonyabb energiaárakkal járna. Ennek a folyamatnak Szaúd-Arábia és Katar lennének a regionális vesztesei, mind bevételek, mind politikai befolyás tekintetében.

A nagy nyertesek pedig a síita iszlám, az energiaimportőr-térségek (pl. Európa, Japán), és az energia-intenzív iparágak lennének. Egy dinamikusan fejlődő Irán, a gyors infrastruktúra-építés pedig előnyös lenne a beruházási javak gyártóinak, az olajipari szervízcégeknek és a régió egyéb gazdaságainak, így pl. Törökországnak és Pakisztánnak.

A gondolatok és személyek szabad áramlása szellemi megújuláshoz is vezetne, és még jó néhány, előre nem látható fejleményt szülne. És ekkor talán mégsem lenne annyira elképzelhetetlen a poszt elején elképzelt EasyJet járat Irán és Izrael között…

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!