Túl sok a szankció vagy kevés? Te mit csinálnál Putyinnal?

Szavazás és ötletbörze arról, hogy mit tegyen a Nyugat Oroszországgal szemben.

Háború van Ukrajnában. Az utóbbi időben úgy tűnik, hogy Vlagyimir Putyin mindig két lépéssel a Nyugat előtt jár ennek kapcsán. Illetve az is lehetséges, hogy a Nyugatnak nincsnek olyan ütőkártyái, amelyek egyszerre hatékonyak és saját maga számára politikailag is elfogadhatóak. De az is lehet, hogy a vezetőinek nem elég élénk a fantáziája. Viszont sokan máris sokallják a szankciókat, mondván, hogy az a mi (értsd: magyar/szlovák/ európai) gazdaságunkat teszi tönkre.

Eddig a szankciók egyrészt konkrét személyek és cégeik pénzügyi tevékenységeit, valamint olajtermelési technológiák és fegyverek exportját korlátozták, másrészt az orosz bankokkal hosszú távú ügyletek kötését. Az orosz ellenszankciók pedig mezőgazdasági termékek és élelmiszerek oroszországi exportját tiltották meg az EU és USA cégeinek.

Eddig egyetlen reprezentatív felmérést olvastunk még április végén arról, hogy hogyan gondolkoznak Magyarországon a gazdasági szankciókról. A többi Európai országnál jóval kevesebben támogatták őket. A kérdés nagyon foglalkoztatja nem csak a döntéshozókat, hanem a szélesebb közvéleményt is.

rtr3ymp0.jpg

Forrás: businessinsider.com

Az alábbiakban szavazást/ötletbörzét indítunk: kellenek-e szerinted az eddigi szankciók, vagy akár még továbbiak is? Melyek azok a lépések, amelyek hatásosak lehetnek abban az értelemben, hogy az orosz vezetést az ukrajnai beavatkozás és az esetleges egyéb ambíciói feladására kényszerítsék (nem feltétlenül azonnal). Azt is tudjuk, hogy az események gyorsan változnak, és ennek függvényében az is változik, hogy mi lenne politikailag elfogadható és hatékony, úgyhogy az egészet tekintsük csak egy pillanatképnek az olvasóink véleményéről...

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

 

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!

A bejegyzés trackback címe:

https://gurulohordo.blog.hu/api/trackback/id/tr366656319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Elérhetőségeink

Magunkról

Energiáról, gazdaságról és minden egyébről.

A posztok szerzői a MOL-csoport dolgozói, írásaik a magánvéleményüket és nem feltétlenül a MOL-csoport hivatalos álláspontját képviselik.

Hírlevél

Our English blog has moved!

United-Kingdom-flag-24.png Visit Barrelperday.com!

 

Címkék

2021 (4) 2022 (4) ACEA (3) Afrika (3) áram (24) atom (10) autó (13) benzin (4) budget (3) car (4) China (6) climate change (17) CO2 (50) coal (3) cseppfolyós földgáz (LNG) (11) demográfia (6) dízel (5) electricity (4) elektromos autó (11) élet (23) élettartam (5) energia (5) energiahatékonyság (8) energiaválság (4) english (73) EU (47) Euro (4) euro (3) Euróövezet (3) Európa (9) Eurozóna (8) Eurozone (4) EV (3) fenntarthatóság (3) finance (3) finomítás (4) földgáz (6) gas (23) gasztro (4) gáz (51) gázár (4) gazdaság (10) Gazprom (19) GDP (3) geopolitika (10) Görögország (5) green (3) háború (6) heavy (3) heti olvasnivaló (129) Hungary (5) IEA (9) import (5) infláció (5) Iran (4) Irán (7) Japán (3) Japan (3) jövő (3) kérdőív (10) kereskedelem (3) kereslet (5) készletek (3) Kína (19) kitekintés (4) kivándorlás (3) klímaváltozás (24) költségvetés (5) környezetvédelem (22) Koronavírus (6) koronavírus (4) Közel-Kelet (3) közlekedés (10) KSH (6) life (3) light (6) LNG (20) magyar (139) Magyarország (16) megújulók (19) MidEast (8) munkaerőpiac (5) napelem (5) off-topic (33) oil (23) olaj (57) olajár (24) OPEC (8) OPEC+ (4) Oroszország (37) összefoglaló (3) palagáz (10) palaolaj (3) pénzügyek (17) petrolkémia (3) politika (10) poll (3) portfolioblogger (333) prices (4) renewables (11) Russia (4) Saudi Arabia (4) shale gas (3) szankciók (4) Szaúd-Arábia (7) szén (6) széndioxid (6) szolgálati (10) társadalmi problémák (3) tech (9) Tesla (3) transport (3) Ukrajna (12) USA (29) utazás (5) üzemanyag (10) várakozások (5) vásárlóerő-paritás (3) Venezuela (5) video (4) Összes címke
süti beállítások módosítása