Van itt egy mesterterv. De csak egyesek képzeletében létezik. 

Vargha Péter Simon és Zsoldos István írása.

Terjed mostanában az a mém, hogy az amerikaiak akarják monopolizálni az oroszok helyett Kelet-Közép-Európa gázpiacát a palagázzal. (Azzal a mostanában talált rengeteg gázukkal, amivel helyben nem is tudnak mit kezdeni, és amit cseppfolyós formában exportálnak majd.)

A mém forrása talán G. Fodor Gábor Napi Gazdaságban és blogján megjelent írása volt, de azóta kezd önálló életet élni az ötlet, azért írunk most róla.

Pacsi a mestertervre. Kép: freerepublic.com

Az amerikaiak valóban fognak gázt exportálni. És ebből (talán) valamennyi Európába jut.

Ezen túl azonban a mém az energiáról való hibás gondolkodás állatorvosi lova, úgyhogy nehéz is eldönteni hol kezdjük a kritikánkat. Először csak vázlatpontokban:

1. Az amerikai politikának nincs közvetlen befolyása arra, hogy hová megy az onnan exportált cseppfolyós földgáz (LNG), mert azt magáncégek adják el. Közvetett is csak alig, mert sok egymással versengő szereplő van és a kormány csak tiltani tud, utasítani nem.
2. Nincs lehetőség arra, hogy egyes piacokat bárki is „magának bizosítson” az LNG-vel, mert állandóan ott vannak a versenytársak és az LNG homogén termék. Nem úgy működik, mint egyetlen csővezeték, aminek két végén függ egymástól az eladó és a vevő.
3. Az amerikai (és az ausztrál) LNG-export felfutása csökkenti majd a világ LNG (és áttételesen vezetékes gáz) árát ahhoz képest, mint amilyenek egyébként lettek volna, ami a fogyasztóknak, így Magyarországnak is hasznos.
4. Az amerikai LNG mindezért lehetőség Európának, és nem fenyegetés. Csökkenti az orosz függőséget/és vagy a gázárakat, miközben egyéb függőséget nem növel

A valóság és a képzelet határán

G. Fodor írásában valóság keveredik fikcióval. De a fikció sajnos messze túlsúlyban van.

Vannak például részek, amiket mi sem mondhattunk volna szebben. Ez például. (Remek kis oroszozás amúgy):

„Míg azonban a nyugat-európai és dél-európai gázellátás viszonylagosan diverzifikált, addig Kelet-Közép-Európa gázellátásának mintegy 70-80%-át a Gazprom biztosítja. Ami azt jelenti, hogy itt bizony monopolhelyzet van. Aki viszont monopolhelyzetben van, az uralja is a piacot.”

(Lásd ugyanerről írásunkat: Ezért rossz ötlet a még több orosz gáz.)

Aztán viszont így folytatja G. Fodor:

„Aki meg akarja ingatni ezt a pozíciót, annak azt kellene elérnie, hogy a Gazprom ne vagy csak nagyon költségesen tudjon gázt szállítani a térségbe. És ez az a pont, ahol az amerikai palagáz üzlet és az USA geopolitikai érdekei találkoznak.”

És ez az a pont, ahol viszont hirtelen nagyon messze kerül a realitásoktól. Az általa vázolt „mesterterv” szerint az USA úgy veheti át a monopóliumot, ha a) befolyása alá vonja Ukrajnát b) meg akadályozza a Déli Áramlat építését c) megakadályozza, hogy a MOL az oroszoknak adja el az INA-t, hogy lehessen LNG-terminált építeni az Adrián.

Megismételnénk: hogy az USA befolyása alá vonja Ukrajnát. Nekünk határozottan úgy tűnik, hogy Oroszország ragaszkodik foggal körömmel ahhoz, hogy befolyása alatt tartsa Ukrajnát. És nem elsősorban gazdasági érdekből, hanem birodalomépítésként. Bevonultak katonákkal, meg ilyenek.

A “mesterterv”-hez persze az is kellene, hogy az USA ne csak elzárja valahogy a tranzitvezetékeket Ukrajnában (egyébként hogyan is tenné?), hanem mondjuk Németországot is valahogy a “befolyása alá vonja”, hogy nehogy kerülő úton, az Északi Áramlaton jöjjön be az a fránya orosz gáz. Mert hogy ott is be tudna…

Egyébként sem az EU, sem az USA nem akadályozta meg a Déli Áramlat építését, ha betartják az EU-s szabályokat (harmadik felek hozzáférése), akkor nyugodtan épülhet, mindenki szereti, ha több infrastruktúra van. A Déli Áramlatot az orosz fél jegelte, leginkább azért, mert fogyóban van a pénze az olajár-esés miatt, és mert az EU nem adott felmentést az érvényes szabályozás alól…(az persze egy másik téma, hogy az EU-s szabályok egyébként mennyire ösztönzik a csővezetékek építését)

A világ nem egy nagy összeesküvés

Az amerikai összeesküvésben hívők emellett totálisan félreértik a világgazdaság és az energiapiac működését. Ezt biztos egy kicsit nehéz elképzelni, de a gázpiacon Nyugat-Európában és Amerikában igazi VERSENY van.

Nem az amerikai állam dönti el, hogy kinek adják el a magáncégek a gázt (és mennyit). Még akkor sem, ha az amerikai politikusok is szeretnek abban a szerepben tetszelegni, hogy ők döntenek a dolgokról (mint teszi ezt az idézett Landrieu is). De nem ők döntenek. Maximum arról döntenek, hogy hová ne menjen a gáz: komoly vita volt arról is, hogy egyáltalán engedélyezzék-e a gázexportot, és ez még most is egyedi engedélyekhez kötött.

A magáncégeket a profit érdekli, nem pedig az, hogy esetleg hogyan tudnák Oroszország befolyását csökkenteni valahol, vagy hogy egy adott országban „megvessék a lábukat”. Ha van ilyen hatás, akkor az melléktermék, és nem cél számukra. Az LNG-t oda fogják eladni, ahol jobb árat érhetnek el, és az LNG-exportcégek egymással is versenyezni fognak. Már csak ezért sem nagyon engedhetik meg maguknak, hogy egyéb céljaik is legyenek. És éppen ezért az áraikat is kordában kell tartaniuk, tehát nagy eséllyel versenyképes energiaforrást jelentenek majd.

Csábító lehet kivetíteni az összesküvés-elméleteket az egész világra. Amerikában azonban nagyon nem úgy működik a rendszer, hogy megirigyli valaki a könnyű pénzt hozó monopóliumot, és állami hátszéllel ezért kitúrja belőle a jelenlegi tulajt. Van, ahol így működik persze. Oroszországban például tudnánk egy-két példát mondani.

Nem mi vagyunk a világ szívcsakrája

Mindezek mellett még a nagyságrendek sem stimmelnek. Egész Közép-Európa gázfogyasztása nagyjából 50 milliárd m3, 34 milliárd m3-t adott ebből a Gazprom 2013-ban. A tervezett horvát LNG terminál legjobb esetben is csak 10 milliárd köbméteres lenne, de még nincsenek konkrét tervek.

Az USA 70-100 millárd köbméternyi várható exportjához, vagy az egész világ jelenlegi LNG-piacához (350 milliárd köbméter) képest ezek elenyésző számok, még ha valahogy az egész piacra csak amerikai LNG jutna be, ami lehetetlen. Nem mi vagyunk a világ szívcsakrája, akit mindenki meg akar szerezni, bármennyire is szeretnénk azt gondolni.

2013-ban a világ teljes LNG-kereskedelméből mindössze 14% ment Európába. Forrás: Alberta oil

Másrészt az USA, ha akarná, se tudná célzottan ebbe a régióba eladni a gázát, maximum beöntheti a nyugat-európai piac nagy kalapjába. Ha megépítenék a horvát LNG-terminált, akkor az ott importált gáz is végül is ugyanúgy a nagy európai kalapba kerülne, mert továb lehetne adni. Vagy nem behozni, ha drága. Ebből sehogy sem lesz monopólium és #amerikaigázrabszolgaság.

Megjegyezzük, sokan messze túldimenzionálják azt is, amit ebben az egész ügyben az INA betölt – tehát azt, hogyha neadjisten orosz kézbe kerülne, akkor nem lehetne LNG-terminált építeni, és akkor fuccs a versenynek.

Ha valaki annyira akarná, az INA-tól függetlenül is tudna LNG-terminált létesíteni Horvátországban, és eladni a gázt a régióban. Horvátország EU-tag, ahol egy cég nem blokkolhatja az infrastruktúra fejlesztéseket. Ugyanaz a szabályrendszer nem engedi ezt, amely a Gazpromnak sem engedte, hogy mást ne engedjen a Déli Áramlathoz. A baj inkább az, hogy orosz monopólium ide, magas ár oda, nem úgy tűnik, hogy gazdaságilag megérné megépíteni: állami támogatás kell hozzá, de a horvát állam sem áll túl jól anyagi téren.

Minden LNG egyformának születik, és ezért nincs értelme „piacfoglalástól” félni

Az egyik ország LNG-je pont ugyanolyan, mint a másiké (a termék homogén), és pont ezért nincs értelme azon morfondírozni, hogy egy adott molekula pontosan honnan jön. Az amerikai gáz valószínűleg az energiafogyasztásban gyorsan növekvő Ázsiába megy, de ez teljesen lényegtelen, mert lehet, hogy más gázt kiszorít onnan, az pedig eljut Európába.

Egy teljesen homogén termék esetében nincs értelme „piacfoglalásban” gondolkodni, mert minden nagyobb piac állandóan elérhető minden exportáló számára, egyszerűen nem lehet lefoglalani. Léteznek persze hosszú távú szerződések egyes felek között, de még az így átvett gázt is újra piacra lehet dobni.

A csővezetékes gáz is csak akkor különleges, ha egyetlen országból van csővezeték, egyébként csak egy a versengő források közül, mint ahogy az Nyugat-Európában már most is történik.

Nem veszély az amerikai gáz, hanem lehetőség

Amerika tehát nem fogja monopolizálni a közép-európai piacot. Az pedig, hogy az amerikai exportgázból talán jut Európába, sőt esetleg valami kevéske talán a régióba is, egyértelműen hasznos.

Minél több a forrás, minél nagyobb a kínálat annál alacsonyabbak az árak. Ez egy egységesedő piacon (ha nem maradunk ki belőle) nálunk is jelentkezik. Egyébként ezt a magyar gazdaság-diplomácia is felismerhette, amikor az idén tavasszal magyar kezdeményezésre a visegrádi országok levelet írtak az amerikai Szenátusnak, hogy az USA engedélyezze az amerikai gáz európai exportját.

Az amerikai gázexportnak nagy eséllyel meglesz az a hatása, hogy az LNG olcsóbb lesz a világpiacon, mint egyébként lenne. Ez valamelyest csökkenti a Gazprom alkuerejét Európában, ami alacsonyabb árakhoz vezet (link). Ez véleményünk szerint hasznos dolog lehet Magyország számára is.

Éppen egy több versenyzős piac csökkenti Magyarország ár- és politikai függőségét Oroszországtól, miközben nem növeli a függőségét másoktól. Ha az USA-ban átvenné a hatalmat egy őrült autokrata, aki azzal fenyegetné Európát, hogy soha többé nem fog oda LNG-t szállítani, ha nem lesznek a politikai alattvalóik (ugye milyen hihető szcenárió?) még akkor is ott van a lehetőség, hogy Katarból, Ausztráliából vagy Nigériából importáljon LNG-t Európa, és nem Amerikából. És a végén az amerikai magáncégeknek lenne csak egy kicsit rosszabb, de azután ők is eladnák a gázt az eddigi katari piacokra.

Az egész jelenségben mi nem veszélyt látunk, hanem lehetőséget arra, hogy Európa csökkentse az orosz gázfüggőséget, és/vagy alacsonyabb energiaárakat érjen el. Nem érdemes riogatni magunkat nem létező mumusokkal...

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

 

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!