Már megint az olaj van az Economist címlapján. Na ja, 50 dollár alatt az olajár, épp itt volt az ideje. Feltettük egy ábrára az olajárat, és hogy mikor mit mondtak a címlapjukon az olajról.
Másfél éve már írtam egy rövid posztot az Economist-címlapokról (Mi jön az olaj után? Az olaj), ahogy megmutatják az egész fel-le olajár-ciklust. Akkor úgy fejeztem be, hogy "a tendencia alapján csak pár évet kell várni a következőre. Izgatottan várjuk...".
Tovább nem kell várni, megint az olaj és az olajár van az Economist címlapon. Hogy miért esett az olajár (egyszerre sok lett az olaj), többször írtunk részletesebben, lásd: Zuhanó hordók: kiborult az olajbili.
Most csináltam egy ábrát, ami az utóbbi 15 év sztoriját (sztorijait) megmutatja, ahogy az olajár változott.
Adatok: EIA.
Az összkép (mármint hogy mennyire találták el a dolgokat) elég vegyes: 1999-ben azt írták, olajba fullad a világ, 2003-ban, hogy vége az olajkorszaknak. Erre nem utána jött a hatalmas drágulás 2008-ig, mert megugrott a kereslet, a kínálat meg nem tudott felzárkózni? De az utóbbi időben azért úgy tűnik, óvatosabbak, és javul a tendenciájuk. (Ha csak a címlapot nézzük) a 2008-as csúcsot például, úgy néz ki, eltalálták.
A mostani Economist fő üzenete, hogy a csökkenő olajár remek alkalmat ad arra, hogy visszavágják a támogatást, ott ahol szubvencionálják az olajtermékek árát, (illetve adót emeljenek a fejlett világban, elsősorban az USA-ban, ahol alig pár forintnak megfelelő a literenkénti jövedéki adó, míg Európában ez 100 forint feletti tétel). Amivel teljesen egyetértek.
Persze ez az üzenet sem újdonság. Vicces visszaolvasni, hogy, mit mondtak korábban. Elárulom. Ugyanezt:
A kormányoknak fel kéne gyorsítaniuk az alkalmazkodást. A világ népességének felét védik az árral szemben szubvenciók, amik perverz módon növelték a keresletet és a jómódúakat segítették leginkább. – RecOil (Rekord olajár), 2008.
Itt az ideje, hogy a kormányok eltöröljék az árszabályozást és szubvenciókat, hogy a piaci ár szignálja elérje a fogyasztókat. – The Oiloholics (Az olajfüggők), 2005.
A kereslet visszafogásának és az innováció elősegítésének legjobb módja, ha az olajfogyasztás "externális hatásai" [...] mostantól valóban befolyásolják a szakpolitikát. Ennek a legjobb módja, ha fokozatosan nő a benzin adója – The end of the oil age (Az olajkorszak vége), 2003.
Nincs jobb alkalom az adók (hálátlan de szükséges) növelésére, mint amikor alacsony az olajár... – Drowning in oil, 1999.
És, hogy az 1999-es "melléfogásukat" is kicsit megvédjem, (amikor olajba fulladásról írtak az olajsokk előtt pár évvel), az akkori Economist vezércikk így fejezi be:
Mindenesetre, üdvözöljük a normalitás visszatérését az olaj piacán, és az OPEC befolyásának végét. De ahogy az olaj hiánya tűnt az élet természetes velejárójának az 1970-es években, a mostani bőség is túl könnyen magától értetődővé válhat. A normalitás kitarthat egy ideig; de nem bölcs dolog azt feltételezni, hogy örökre így maradjon.
Kicsit deja vu?;)
[Update:] Drucker György kommentje a Facebook oldalunkon: "Aha. Szóval a kőkorszaknak nem azért lett vége, mert elfogyott a kő, viszont az olajkorszaknak azért nem lesz vége, mert nem fogy el az olaj ... :)"
A válasz pedig: :) Jogos kérdés. (Inkább az Economist címlapjaira reagált a cím, akik már 2003-ban is az olajkorszak végéről írtak). Amúgy időtáv kérdése. Hosszabb távon valóban, az olajkorszaknak sem azért lesz vége (de LESZ), mert elfogy az olaj. Lásd még, amit korábban írtunk erről: Hogyan ér véget az olajkorszak?
Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!
Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.