Most úgy élünk, mint a svédek a 70-es évek közepén. Legalábbis ami a jövedelmet és a várható élettartamot illeti. Minek nekünk egyáltalán felzárkózás? Nem elég, ha feleannyi jövedelemmel elvagyunk, mint a legjobbak?

Korábbi posztunkra (Láthatatlan plafon a relatív GDP felett) jöttek olyan vélemények, hogy végül is miért baj az, hogy csak a leggazdagabb európai országok 50%-a körül van nálunk az egy főre jutó GDP? Az is elég sok, nem? A második állítással, hogy az is „elég sok”, feltételekkel ugyan, de egyetértek. Az első felvetéssel nem – igenis probléma, hogy nincs felzárkózás, mert ez olyan okok tünete, amelyek önmagukban is károsak. És egyáltalán nincs kőbe vésve, hogy az 50%-ot meg tudjuk őrizni. Ilyen, vagy magasabb szintről leszakadásra is volt már több példa, elég csak Argentínára gondolni.

It's a rich man's world. Forrás: Lyrics007

Kezdjük az „elég sok” érveléssel – azzal hogy az egy főre eső GDP ma Magyarországon történelmileg elég magas szinten van. Mindig el kell mondani, hogy nehéz hosszú távú GDP-ket összehasonlítani, de amennyire meg tudjuk ítélni, a leggazdagabb európai országok, mint Svédország vagy Hollandia kb. a 70-es évek közepén voltak azon az egy főre jutó jövedelmi szinten, mint most Magyarország. És egyébként a várható élettartam, ami pontosabban mérhető mint a GDP, szintén kb. a mai magyar szinten volt Svédországban a 70-es években, és ezzel akkor az egyik legmagasabb volt a világon. (Valószínűleg persze általában „közérzetileg” rosszabbul élünk, mint a svédek akkor éltek, és rosszabbak az intézményeink.)

Forrás: IMF, Maddison, Világbank

És még okostelefonjuk sem volt

Az USA talán a 60-as évek vége felé érhette el a mai magyar egy főre jutó GDP-t. Az 1956-os magyar menekülteket befogadó országokban az egy főre jutó jövedelem tehát valószínűleg jóval kevesebb volt, mint a mai magyar. Csak úgy mondom. Persze itt is számít az, hogy akkor viszont a világ leggazdagabb országai közé tartoztak, és elég nagy volt a gazdasági növekedés és a jövőbe vetett bizalom is (hogy a gyors növekedés folytatódni is fog).

Ma Magyarországon az átlagos állampolgár történelmileg kivételezett helyzetben van, de egyáltalán nem úgy érzi. Ha az összes évet és a világ összes országát tekintjük, amelyekre adat áll a rendelkezésünkre 1950 óta, csupán az esetek kevesebb, mint 12%-ában van (vagy volt) akkora vagy nagyobb egy főre eső jövedelem, mint a mai magyar. 1950 előtt pedig mindenhol rosszabbul éltek átlagosan, mint mi most. Annak, hogy ezt mégsem így érzi az állampolgár, sok oka lehet, és itt jutunk el majd végül ahhoz, hogy miért számít mégis a gazdaság relatív felzárkózása.

Először is, mint fentebb is már említettem, az országok közötti relatív jövedelmek igenis számítanak abban, hogy egy egyén vagy ország mennyire érzi gazdagnak magát. A mai Ausztriához szokás hasonlítani magunkat, nem a 80-as évek Ausztriájához.

Ez után az első tipp az szokott lenni, hogy a jövedelmi különbségek nagyok Magyarországon belül. A 70-es évek nyugat-európai országaihoz képest ez nagyjából így van, de a mai európai mezőnyben Magyarországon nem kimondottan nagyok a (kimutatott) jövedelmi különbségek. Az egyenlőtlenségek toleranciája viszont alacsony. És persze a szokásos egyenlőtlenség-mérési módszerek (Gini koefficiens) nem feltétlenül fedik le azt, hogy mekkora az érzékelt egyenlőtlenség, és hogy mekkora a lehetőségekbeli egyenlőtlenség és a vagyoni/társadalmi mobilitás.

A fenti tényezőkön felül is nagy valószínűséggel vannak olyanok, amelyekkel a lakosság nincs megelégedve, és az érzékelt jólétét csökkentik, a GDP-től függetlenül is. És valószínűleg ezek a tényezők nagy átfedésben vannak azokkal, amelyek miatt nem tudott eddig felzárkózni a relatív GDP a gazdagabb európai országokhoz. Rosszul működő intézmények, korrupció, alacsony bizalom és kooperációs hajlandóság az egyének között, nagy állami befolyás a gazdaságban, következmények nélküliség, rosszul működő oktatás és egészségügy – mindenki tegye meg a tétjeit. Annyi biztos csak, hogy a magyar lakosság elégedetlen – az OECD felmérése szerint csak az évek óta válságban lévő Görögország lakossága elégedetlenebb.

Forrás: Világbank

Nagy eséllyel a relatív GDP lemaradását is a fent felsorolt tényezők közt kell keresni – vagy legalábbis ezek a hiányosságok a tünetei azoknak a mélyebben fekvő strukturális problémáknak, amelyek a relatív GDP felzárkózását is megakadályozzák. És ezek megváltoztatása valószínűleg önmagában is növelné a lakosság elégedettségét és nem csak amiatt lenne jó, mert idővel magasabb egy főre jutó GDP-hez vezetne... A magasabb jövedelem csak egy kellemes, hosszabb távon jelentkező mellékterméke lehet az (átmeneti nehézségek után) önmagukban népszerű és hasznos változtatásoknak...

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

 

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!