Kétharmaddal nyert az ellenzék, de a nettó bűnöző mai vezetés valószínűleg nem fog csöndben távozni. A venezuelai elnök az alacsony olajárak első politikai áldozata. De jó eséllyel nem az utolsó.

Elsöprő győzelmet aratott az ellenzék a chavez-i baloldal felett a választásokon. Az elnök személyéről nem szavaztak, csak a parlament összetételéről, de a most győztes ellenzék a szupertöbbségével akár az alkotmányt is átírhatja. A lakosság elégedetlensége és az ellenzéki győzelem egyáltalán nem meglepő: politikai és gazdasági változást akarnak.

Chavez és gyengekezű utódja, Maduro. Kép: chavez.org.ve

Totális gazdasági kudarc vezetett idáig

A gazdaság már az olajáresés előtt is romokban volt, azóta viszont a szétesés felgyorsult: 200 százalékos az infláció, súlyos recesszió van, idén 10%-kal eshet a GDP, az alapvető cikkekből is hiány van, mint wc-papír (lásd korábbi írásunkat: Venezuela esete az állami közműszektorral).

Akkor most jön a szép hatalomváltás, (ahogy a magyar sajtóból, blogokról talán elsőre gondolnánk)? Lehet, de szerintem nem túl valószínű.

Venezuela alapvető problémája, hogy hasonlóan a többi, döntően olaj- vagy más ásványkincs-bevételekből élő országhoz, minden az „égből hulló” jövedelem szétosztásáról vagy sokszor szétlopásáról szól. Ez az ásvány-vagyon-paradoxon: az előrejutás legjobb módja az, ha az égből hulló mannából egy kicsit többet szerzünk, nem pedig az, ha termelünk és hatékonyak vagyunk. A választók elégedetlenségét is le lehet szerelni egy kis alamizsnával – bizonyos értelemben a lakosságot is korrumpálja az ingyen pénz.

A nagy ásványi vagyonnal megátkozott országok sokszor nagyon rosszul működnek. És most jön a teszt: mi történik akkor, ha sokkal kevesebb manna hull az égből. Az első reakció valószínűleg nem az alkotó tevékenységre való csendes átállás, hanem a kemény harc a maradék koncon.

Köztörvényes politikusok

Venezuela jelenlegi vezetése a velejéig korrupt, az, hogy összefonódott a köztörvényes bűnözéssel, enyhe kifejezés. Legutóbb az elnök, Maduro családtagjait kapták rajta drogkereskedelmen az USA-ban.

Egy ilyen rezsim jól felfogott érdeke, hogy bármi áron átmentse hatalmát. Ha nem tenné, megszűnne a pénzforrása és a börtönt is sokan kockáztatnák. Lásd pl. egy venezuelai blogger-jogász véleményét a New York Timesban, aki azt veszi végig, hogy milyen jogi trükköket vethet be a jelenlegi vezetés a választási vereség után, hogy hatalmát megtartsa.

Egy érdekes momentum: korábban Chavezék a saját előnyükre írták át a választási rendszert, és a mostani szavazáson ez a módosítás ütött vissza.

Hasta la (Cha)vista?

De félek, hogy nem csak jogi trükkökre lehet számítani. Venezuelában a kormányzó párt és a környékén lévő figurák és még sokan mások eddig sem riadtak vissza az erőszaktól (lásd a korábbi tüntetésekre adott kemény választ, a gyakori emberrablásokat, vagy legutóbb a választási kampányban lelőtt ellenzéki politikust).

A katonaság is nyakig benne van a zűrös ügyekben. Igaz, hogy a katonaság nem avatkozott a választásba, amiért most mindenki hálás, de ha az ellenzékkel nem tudnak megegyezni a „pénzelosztásról” (ami ugye nem egy „szép, demokratikus átmenet” lenne), akkor már lehet, hogy nem lesznek ilyen megengedőek.

Ezért annyira nem lenne meglepő, ha a helyzet akár komoly konfliktusokba, polgárháborúba torkollna. Ha pedig elfajul a helyzet, az rövidtávon Venezuela olajkitermelését is érintheti – olajpiaci túlkínálat ide vagy oda, egy masszív kiesés az olajárakat is felviheti.

Venezuela már a magas olajárak idején is rossz helyzetben volt, mert az erőforrás-átok, a baloldali populizmus és a végtelenül rossz hatékonyságú állam sajátosan káros kombinációját valósította meg. Ugyanakkor a többi olajtermelő ország is hasonló dilemmákkal néz szembe, még ha a jobb kiinduló pozíció és a nagyobb devizatartalékok miatt ez nem is annyira látványos. Az uralkodó osztályok most valószínűleg aggódó szemeiket Venezuelára vetik.

Venezuelai mindennapok: már hozzászoktak az áramszünetekhez. Lásd: Venezuela esete az állami közműszektorral

Maduro, a néhai Hugo Chavez gyengekezű utódja persze könnyen eltűnhet most a süllyesztőben, annak ellenére, hogy mandátuma elvileg 2019-ig tart. Úgy tűnik, már a vezetés többi részének sem érdeke, hogy megtartsa. De ez nem garancia arra, hogy az átmenet simán menjen: ő elmenekülhet, de az eddigi rendszer fő haszonélvezői nem fogják könnyen feladni. Szóval lehet itt még durvulás.

De bárcsak ne lenne igazam.

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

 

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!

A Hasta la (cha)vista szójáték nem saját, a Financial Times-on láttam először.