Ismert kifejezéssé vált, hogy a harmadik ipari forradalom küszöbén állunk. A technológiai boom azonban mégsem látszik a termelékenységi statisztikákban. Mi lehet a magyarázata, hogy a mindannyiunk számára nap, mint nap tapasztalt technológiai innovációk nem szivárognak át az üzleti eredményesség mutatószámaiba? Előfordulhat, hogy ez a közgazdasági összefüggés is revízióra szorul?

Napjainkban a digitális technológia villámsebességgel fejlődik. Nem is olyan rég a számítógépek üzemeltetését külön erre képzett stábok végezték, mára ugyanezeket a technológiákat a zsebünkben hordozzuk. A közgazdaságtani elmélet szerint a technológiai fejlődés együtt jár a termelékenység növekedésével. Ha azonban vetünk egy pillantást az adatokra, lehangoló kép tárul a szemünk elé: a legtöbb fejlett országban a termelékenység növekedése megakadt a válság óta eltelt csaknem egy évtizedben. Mi lehet a magyarázata, hogy a mindannyiunk számára nap, mint nap tapasztalt technológiai innovációk nem szivárognak át az üzleti eredményesség mutatószámaiba? Előfordulhat, hogy ez a közgazdasági összefüggés is revízióra szorul?

A magas termelékenység, azaz az egy dolgozóra jutó magas kibocsátás a fejlett gazdaságok jellemzője. A termelékenység a munka hatékonyságának mérőszáma, azt mutatja, hogy egy dolgozó mennyi terméket és szolgáltatást tud előállítani egységnyi idő alatt. A növekvő termelékenység együtt jár a dolgozók bérének, a cégek nyereségességének, a kormányzat bevételeinek növekedésével és az életszínvonal javulásával.

Ennek fényében viszonylag egyértelműnek tűnik, hogy ha be akarjuk indítani a növekedés motorját, akkor meg kell találnunk azokat a tényezőket, amelyek javítják a dolgozók termelékenységét. A munkát hatékonyabbá tudjuk tenni több és újabb technológia bevonásával, a szervezeti- és kommunikációs folyamatok javításával, több oktatással, illetve a jogi és politikai intézmények kiszámíthatóságának növelésével.

A történelem során a nagyobb technológiai újítások (gőzgép, elektromosság, belső égésű motor) szinte minden esetben növekvő hatással bírtak a termelékenységre. Azt gondoljuk, hogy az internet globális elterjedése és az információs technológiában tapasztalható innováció legalább akkora hatással bír a makroszintű termelékenységre, mint az eddig ismert technológiai fordulópontok. A valóság azonban az, hogy jelenleg a valaha tapasztalt legalacsonyabb termelékenységnövekedési időszaknak lehetünk tanúi. Az USA termelékenysége pl. a 2007 és 2015 közötti időszakban mindössze 1,3 százalékkal nőtt évente, ami alig fele az ország 1947 és 1973 közötti éveiben tapasztalt termelékenységnövekedésének. Ha ránézünk a világ többi fejlett országának statisztikáira, hasonló mintát fedezhetünk fel a számokban.

Forrás: US Bureau of Labor statistics, http://www.bls.gov/lpc/prodybar.htm

Hogyan lehet feloldani az elmélet és a valóság között fennálló ellentmondást? Mi lehet az oka annak, hogy a technológia globális méretű kiterjedése ellenére is csak alig növekszik a fejlett gazdaságok termelékenysége? A jelenség egy részét a 2008-2009-es gazdasági válság és az elhúzódó kilábalás magyarázza.

A termelékenység csökkenésének alapvetően két oka lehet, és mindkettőre találnunk példát az elmúlt 8 évből: az egyik, ha a kibocsátás gyorsabban csökken, mint a foglalkoztatottság, a másik, ha a foglalkoztatottság gyorsabban nő, mint a kibocsátás. Számos országban, többek között Magyarországon is, a termelékenységben jelentkező stagnálást az okozta, hogy a válság kirobbanása után a cégek nem bocsátották el azonnal munkaerejük egy részét, noha a hirtelen csökkenő bevételek indokolták volna a nagyobb leépítéseket. Gazdasági válság idején a masszív elbocsátások ellen szól, ha a vállalatok dolgozói egyedi, a munkaerőpiacról nehezen megszerezhető tudással rendelkeznek, vagy ha a gazdasági szereplők hamar várják az újabb fellendülést. A foglalkoztatottság gyorsabb növekedésére is van példa. A fenti gondolatmenetből kiindulva, ha elbocsátásokra van mégis szükség, először a nehezen pótolható, alacsonyabb képzettségű munkaerőtől válnak meg a cégek. Fellendülés idején ezért várhatóan magasabb arányban is kerül vissza ez a réteg az állásokba, definíció szerint rontva a termelékenység mutatót. Ezt figyelhettük meg például az Egyesült Királyságban ahol az utóbbi években aránytalanul sok munkahely született az alacsony hozzáadott értékű szektorokban.

Mindezek ellenére még mindig élhetünk azzal a feltételezéssel, hogy a technológiai fejlődésnek ellensúlyoznia kellett volna a ciklikus hatásokat, azaz a válság önmagában nem szolgál kielégítő magyarázattal a termelékenységi statisztikákban tapasztalható visszaesésre. Az alacsony termelékenységi mutatókat sokan magyarázzák mérési elégtelenségekkel. A GDP mérésekor ugyanis számos, egyértelműen a technológiának köszönhető jóléti hatást nem vesznek figyelembe: a termékek és szolgáltatások megosztását elősegítő digitális platformoktól kezdve a kommunikáció hatékonyabbá tételéig. Mások szerint a 21. századi technológiai innováció egyszerűen nem annyira jelentős, hogy ellensúlyozza a recesszió hatásait. Megint mások szerint pedig a digitális technológia fejlődése már a 2000-es évek elején kifejtette hatását a termelékenységre, amikor az USA-ban csaknem annyit növekedett a termelékenység, mint az 1947 és 1973 közötti virágkorszakban. Ez utóbbi, pesszimista feltételezés szerint a jövőben nem is várhatunk jelentős növekedést a termelékenységi mutatókban.

Természetesen léteznek a jövőre nézve optimistább magyarázatok is. Ezek a gondolatmenetek arra épülnek, hogy a technológiai beruházások termelékenységben jelentkező hatásához hosszabb időre van még szükség, hiszen számos technológiai innováció még csak az implementációs szakaszban jár. Elég csak például az önvezető autók fejlesztésébe történő beruházásokra gondolnunk, amelyek a jövőben várhatóan masszív hatással lesznek az általunk eddig megismert mintákra mind a közlekedés, mind az áruszállítás terén.

Az is lehetőség továbbá, hogy az intézmények lassú alkalmazkodása miatt nem érezzük még a technológia hatását a termelékenységi mutatókban. Vannak hatalmas szektorok a gazdaságban, amelyek nagyon lassan alkalmazkodnak a változó körülményekhez, így a technológia implementációja is lassan zajlik esetükben. Ezek, a tipikusan alacsony hatékonysággal működő szektorok (egészségügy, oktatás) rontják a gazdaság átlagos termelékenységét. Azonban a lassú alkalmazkodási képesség (gyakran a nem hatékony versenyszerkezet következtében) nem jelenti a várt áttörés elmaradását.

A termelékenység lassú növekedése a soha nem tapasztalt technológiai fejlődés ellenére nem csak a közgazdászoknak okoz fejtörést. Ha változatlan marad a helyzet, és esetleg a pesszimistább jövőképpel rendelkezőknek van igaza, az azt jelenti, hogy az eddig tapasztalt, generációról generációra történő érezhető életszínvonal-növekedés megáll. Mi azért optimisták vagyunk és adunk még egy kis időt az átalakulásnak. A mai generációnak érezhetően könnyebb az információhoz való hozzáférése, a lehetősége a közös tudás alakítására. A kapcsolatlétesítés és –fenntartás költségeinek csökkenése szélesíti a határon belüli és a határokon átnyúló együttműködések lehetőségét. A gazdasági tranzakciók új, elektronikus adathalmazának kielemzése új utakat nyit a hagyományos üzletek fogyasztókra szabásában, a termelés/szállítás optimalizációjában. Nem akarjuk elfogadni, hogy az információs technológia forradalmának nem lesz hatása. Csak győzzük kivárni...