Venezuela a világ kőolajban leggazdagabb országa, amely most mégis a politikai és gazdasági összeomlás szélén áll. Az ország olajiparának szerkezete jelentősen hozzájárult a most kialakult helyzethez, és az ország jövőjét sem hagyja érintetlenül. Kérdés, hogy hogyan érinti az olajpiacot a venezuelai válság.

A venezuelai olajhelyzet

Az EIA adatbázisa szerint Venezuelában található bolygónk legnagyobb olajkészlete: a felszín alatt több olaj van, mint Szaúd-Arábiában és körülbelül annyi, mint Irakban és Iránban összesen[1].

Az értékes nyersanyagban gazdag ország évtizedek óta önti el a világpiacot olajjal, most mégis a csőd szélén áll. Venezuela nem tudta kihasználni erőforrás-gazdagságát, amely egyaránt visszavezethető politikai és gazdasági okokra.

Az 1970-es évek olajárrobbanásakor – más, olajban gazdag országokhoz hasonlóan – az akkori kormány államosította az addig magántulajdonban lévő olajszektort. Így született meg az azóta is állami tulajdonban lévő vállalat, a Petróleos de Venezuela (PDVSA). Ez önmagában még nem feltétlenül jelentene problémát, ugyanakkor a venezuelai kormány a hatalmas olajbevételeit rövid távú politikai célokra, óriási szociális programokra, és az aktuális klientúra gazdagságának növelésére használta fel. A PDVSA élére a kormányzathoz hűséges emberek kerültek, így az olajiparban addig felhalmozódott szakértelem a jelenlegi szocialista rendszer megerősödésével épült le, amely jelentős és szükséges beruházások elmaradásához vezetett.

Habár az 1990-es években történtek lépések az olajszektor liberalizációjának irányába, Chavez 1999-es hatalomra kerülése után ismét növekedett az állam szerepe az olajszektorban. A mai napig a PDVSA részesedése minden projektben legalább 60%. Az állam erős jelenléte ellenére néhány nemzetközi olajcégnek még mindig megéri részt venni az olajkitermelésben, és lényegében ők azok, akik még beruháznak a technológia fejlesztésébe és az elavult eszközök korszerűsítésébe. Venezuelának pedig különösen nagy szüksége van a technológiaimportra, hiszen a földben lévő olajtartalékok jelentős részének költséges a kitermelése, sőt, az olaj nehéz és savanyú[2], tehát vagy speciális finomítók szükségesek a kezeléséhez, vagy további adalékanyagokkal kell javítani a minőségén, mielőtt a világpiacon értékesíthetővé válik.

Némileg megerősíti az imént felvázolt képet az ország kitermelésének több, mint 10 éve tartó stagnálása, amellyel párhuzamosan az elsődleges bevételi forrásnak számító exporttevékenységében is lassulás figyelhető meg.

Venezuela a világ olajban leggazdagabb országa, mégis mára hiány alakult ki a legalapvetőbb árucikkekből. Az ország népességének növekedése az olajtermelés hanyatlásával párhuzamosan pedig jelentősen csökkentette az egy főre jutó olajbevételt, ezáltal hozzájárulva a venezuelai nép elszegényedéséhez. Az ország politikai berendezkedése és olajiparának folyamatos amortizációja együttesen járultak hozzá a jelenlegi helyzethez. Mára nemcsak az ország politikai berendezkedése repedezik, de nagyon sok jel mutat abba az irányba, hogy Venezuela nem tudja kifizetni hatalmas tartozásait.

Nemzetközi szankciók

A venezuelai rezsim visszaélését több nemzetközi szervezet elítélte, és a dél-amerikai ország esetében is felvetődött a szankciók kivetésének lehetősége. Mivel Venezuela elsődleges megélhetési forrása az olajexport, természetesen vetődik fel az ország olajkínálatának embargója, elsősorban az USA részéről, aki Venezuela elsődleges kereskedelmi partnerének számít.

A venezuelai olaj minősége ugyanis meglehetősen rossz: hiába van belőle sok, nehéz és savanyú, a finomításához speciális és drága berendezésekre van szükség. Az USA és Venezuela között azonban az elmúlt évtizedben megszilárdult kereskedelmi kapcsolat nem a véletlen műve: a Mexikói-öböl számos finomítója kifejezetten a venezuelai olaj finomítására van berendezkedve. Így habár az USA venezuelai olajimportja folyamatosan csökken, a totális embargó nehéz helyzetbe hozná az amerikai finomítókat, sőt egy politikailag is nehezen felvállalható emelkedést hozhatna az üzemanyagárban az USA-ban.

Az USA tehát csak veszítene a Venezuelával való kereskedelmi kapcsolatok felrúgásából, pláne egy magas kereslet jellemezte időszakban, amikor a finomítók működését amúgy is megtépázta az erős hurrikánszezon. A másik oldalon pedig muszáj megemlítenünk, hogy a venezuelai olaj bojkottja lényegében nem változtatna semmit az ország helyzetén, amely nagy sebességgel tart a csőd irányába. Lejáró tartozásai az év végére elérik az 5 milliárd dollárt (a kamatokat nem számolva), amit az ország nemzetközi tartalékaiból nem tud fedezni. A helyzetet tetézi, hogy az USA ugyan nem függesztette fel olajkereskedelmét az országgal, de az állampapírokkal való kereskedelemre tilalmat vezetett be. Így olaj ide vagy oda, az ország politikailag és gazdaságilag is az összeomlás szélére került.

A káosz hatása az olajpiacra

Felmerül tehát a kérdés, hogy mi történik, ha egy komoly szereplő kiesik az olajpiacról. Egyelőre az olajtermelés nem mutatott csökkenést még annak ellenére sem, hogy Venezuela a novemberi OPEC megállapodásnak is részese. Habár igaz, hogy jó néhány, az országban termelési tevékenységet folytató olajcég kitelepítette nemzetközi dolgozóit, a mezők elvileg működnek, és kitermelésüket csak az egyre gyakrabban előforduló áramkimaradások akadályozzák. Jelentős kockázat rejtőzik ugyanakkor a társadalmi feszültségek további növekedésében: habár az olajiparban dolgozók a gazdaság kivételezettjeinek számítanak, az aktuális rezsimmel való szembenállás könnyen vezethet egy, a 2000-es évekhez hasonló sztrájkhoz. Akkor a dolgozók munkájának kiesése lebénította az olajszektort, 1 év alatt csaknem 12%-os csökkenést okozva a termelésben.

Ma Venezuela a világ teljes 97 millió hordó napi olajkínálatának 3 százalékáért felelős, de a régióban fontos szereplő egyrészt az amerikai finomítókkal kialakult kapcsolatai, másrészt a Karibi-térség több szegényebb államának a venezuelai olajtól való függősége miatt (több országnak, mint Haiti Venezuela a piaci ár töredékéért értékesít olajtermékeket). Az ország jelenlegi, kb. 2 millió hordó/nap kínálatának eltűnése a kőolaj árát is megrengetné, biztosan nem maradna a mostani hordónkénti 50 dollárhoz közeli szinten. Egy teljes termelésleállás viszont óriási károkat okozna a már amúgy is megtépázott országnak. Így mindegy, hogy a szocialista rezsim, a hadsereg vagy egy népi kormány alakul, esetleg az ország polgárháborúba süllyed, a lakosság egyetlen bevételi forrásának, az olajiparnak a leállítása senkinek nem áll érdekében. Ezáltal a nagyobb termeléskiesés egyelőre valószínűtlennek tűnik.

[1] Egyes elemzők rendszeresen megkérdőjelezik az adat hitelességét, és azt állítják, hogy az alacsony olajár-környezetben a kitermelhető tartalékok valós mennyisége alig negyede a fenti adatnak. A venezuelai olaj nagy részének kitermelése ugyanis rendkívül költséges, egy kisebb mértékű olajárcsökkenés jelentősen megváltoztathatja a gazdaságosan kitermelhető tartalékokra vonatkozó becslést

[2] A kőolaj fizikai tulajdonságai némileg eltérhetnek az egyes fajták között. Nehéz (heavy) olajnak a magasabb sűrűségű és viszkozitású olajt nevezik, míg a savanyú (sour) jelzővel a magas kéntartalmú olajokat illetik.