Villanyautók 2018-ban: a Tesla Model 3 tarolt

Vannak már 2018-as egész éves adatok a villanyautó eladásokról az Egyesült Államokból és Európából. Az előbbi 81%-kal, utóbbi 33%-kal nagyobb, mint 2017-ben. Az Egyesült Államokban a Tesla Model 3 húzta fel az eladásokat, Európában a WLTP szabvány némileg hátráltatta a tölthető hibrideket.

 

Az ev-volumes.com beszámolói alapján az Egyesült Államokban tavaly nagyot mentek a villanyautók, 81%-kot bővülve az előző évhez képest, 361.000 darabbal, köszönhetően a Tesla Model 3 tömeges gyártásának. A Model 3 az első olyan villanyautó, amelynek eladásai nem csak a villanyautók között emelkedik ki, hanem az összes autó típus versenyében tényező lett, a második félévben elhozva az ötödik helyet, úgy, hogy drága modell, ami a prémium kategóriába tartozik. A Tesla modelljei egyébként elvitték a villanyautó piac felét, a másik felén osztozik a többi gyártó. A villanyautók aránya a teljes autópiacon még így is csak 2,1% volt, az utakon pedig összesen 1,1 millió lehet forgalomban.

Ezzel az Egyesült Államok piaca valamelyest felzárkózott az európai volumenhez, ahol a növekedés csak 33%-kos volt, a volumen 408.000. A Model 3 Európában tavaly még nem volt kapható, miközben az új WLTP szabályozás miatt a tölthető hibridek (PHEV) eladása lelassult az év második felében, mert nem volt elegendő kapacitás az új modellek hitelesítésére. Ráadásul a gyártókat erősen ösztönzik arra, hogy 50 g/km alatti széndioxid kibocsátású modelleket értékesítsenek, amelyeket nulla kibocsátásúként könyvelhetnek el, így több PHEV modell is akkumulátor bővítésre vár (ez ahhoz kell, hogy teljesen feltöltött akkumulátorral elegendő villanyos hatótávja legyen ahhoz, hogy az átlagos kibocsátása 50 g/km alatt legyen). Ezek miatt a tisztán akkumulátoros (BEV) részaránya a tölthető villanyautókon belül 65%-ra nőtt. A teljes autópiacon a villanyautók így 2,3%-kal részesedtek. A legnépszerűbb villanyautó gyártó a BMW volt, amelyiket a WLTP megfelelés kevésbé hátráltatott. Igaz, a BMW-nél többnyire PHEV modellek domináltak. A tisztán akkumulátorosok között a Nissan Leaf vezet, duplázva előző évi eladásait.

A bejegyzés trackback címe:

https://gurulohordo.blog.hu/api/trackback/id/tr1914615614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Elérhetőségeink

Magunkról

Energiáról, gazdaságról és minden egyébről.

A posztok szerzői a MOL-csoport dolgozói, írásaik a magánvéleményüket és nem feltétlenül a MOL-csoport hivatalos álláspontját képviselik.

Hírlevél

Our English blog has moved!

United-Kingdom-flag-24.png Visit Barrelperday.com!

 

Címkék

2021 (4) 2022 (4) ACEA (3) Afrika (3) áram (24) atom (10) autó (13) benzin (4) budget (3) car (4) China (6) climate change (17) CO2 (50) coal (3) cseppfolyós földgáz (LNG) (11) demográfia (6) dízel (5) electricity (4) elektromos autó (11) élet (23) élettartam (5) energia (5) energiahatékonyság (8) energiaválság (4) english (73) EU (47) Euro (4) euro (3) Euróövezet (3) Európa (9) Eurozóna (8) Eurozone (4) EV (3) fenntarthatóság (3) finance (3) finomítás (4) földgáz (6) gas (23) gasztro (4) gáz (51) gázár (4) gazdaság (10) Gazprom (19) GDP (3) geopolitika (10) Görögország (5) green (3) háború (6) heavy (3) heti olvasnivaló (129) Hungary (5) IEA (9) import (5) infláció (5) Iran (4) Irán (7) Japán (3) Japan (3) jövő (3) kérdőív (10) kereskedelem (3) kereslet (5) készletek (3) Kína (19) kitekintés (4) kivándorlás (3) klímaváltozás (24) költségvetés (5) környezetvédelem (22) Koronavírus (6) koronavírus (4) Közel-Kelet (3) közlekedés (10) KSH (6) life (3) light (6) LNG (20) magyar (139) Magyarország (16) megújulók (19) MidEast (8) munkaerőpiac (5) napelem (5) off-topic (33) oil (23) olaj (57) olajár (24) OPEC (8) OPEC+ (4) Oroszország (37) összefoglaló (3) palagáz (10) palaolaj (3) pénzügyek (17) petrolkémia (3) politika (10) poll (3) portfolioblogger (333) prices (4) renewables (11) Russia (4) Saudi Arabia (4) shale gas (3) szankciók (4) Szaúd-Arábia (7) szén (6) széndioxid (6) szolgálati (10) társadalmi problémák (3) tech (9) Tesla (3) transport (3) Ukrajna (12) USA (29) utazás (5) üzemanyag (10) várakozások (5) vásárlóerő-paritás (3) Venezuela (5) video (4) Összes címke
süti beállítások módosítása