A hét végén érdekes hír jelent meg arról, hogy az amerikai republikánusok meg fogják vizsgálni az arany alapú pénzrendszerhez való visszatérés lehetőségét. Az aranysztenderd emlegetésével a fővonalbeli közgazdászokat nagyon fel lehet dühíteni, (Paul Krugman valószínűleg már éppen ír is valamit erről a blogjában - írtam még pénteken, a poszt angol változatában. Igazam lett, azóta megjelent Krugman írása, ahol az ötletről azt írja, hogy "nagyon rossz, nem jó, igazán borzasztó"). Az aranyat általában barbár relikviának, a 30-as évek Depresszió okaként szokták emlegetni és így tovább...

Az aranypénzrendszer nagy előnye, hogy a kormányok nem tudnak aranyat nyomtatni, úgyhogy az infláció nagymértékű elszaladásának a veszélye nem áll fenn, legalábbis addig, amíg az aranyhoz a kapocs fennáll. Persze a legtöbb ember azt mondaná, hogy éppen ez az arany legnagyobb hátránya, hogy a kormányok (központi bankok, hogy pontosabak legyünk) nem tudnak belőle többet előállítani, és így nem tudják a gazdaságot stimulálni, amikor az gyenge. Az aranyhívők szerint azonban csak az arany az igazi pénz, az összes többi csak értéktelen papír.

Véleményem szerint az aranypénzrendszer újra bevezetése a jelenlegi, nem teljes tartalékokkal operáló bankrendszerben butaság lenne. Hogy ezt megértsük, át kell vennünk némi pénzügytant. Akár arany alapú a pénz, akár nem, az utóbbi pár száz évben a pénzügyi rendszerek úgy működnek, hogy nincs elég tartalékuk arra az esetre, ha mindenki egyszerre ki akarná venni a betétét (ez utóbbi a bankroham). Ezt jelenti a nem teljes tartalékokkal való működés. A bankrendszer egésze pénzt képes teremteni, anélkül, hogy meglenne a teljes arany (vagy központi banki pénz) fedezete.

Az aranypénzrendszerben egy bankroham azt jelenti, hogy a bank fizetésképtelen, és csak a sor elején állók kapják vissza a betéteiket. A bank által kihelyezett hitelek, még ha majd vissza is fizetik őket, akkor is hosszú távúak, nem lehet gyorsan visszahívni őket. Ha a betétes kígyózó sort talál a banképületnél, akkor viselkedik racionálisan, ha ő is beáll a sorba. Egy enyhébb változatban, amikor a kihelyezett hitelek egy részét nem fizetik vissza, vagy a betétek egy részét kiveszik, a bank visszafogja a hitelezését, hogy ne legyen annyira „kifeszítve” a tartalékaihoz képest. Ha ez minden banknál egyszerre következik be (és általában ez szokott lenni), akkor mindenki visszafogja a hitelezést és recesszió vagy depresszió következik be. A pénzügyi rendszer ráerősít a gazdasági ciklusokra, ami remek érzés a fellendülési fázisban, de szörnyű a lefelé menő ágban.

Amikor jól mennek a dolgok, a bankrendszer pénzt teremt a hitelezéssel, és az aranyfedezet csökken. Amikor lefelé fordul a gazdaság, csődök és bankrohamok jönnek, mindenki tudja hogy csak a betétek egy részét képesek a bankok kifizetni. És a végén persze a kormányok elszakítják a pénznek az aranyhoz való kapcsolatát... Nagyon leegyszerűsítve ez történt a múlt században, a dübörgő húszas években és a depressziós harmincasokban.

A papírpénz-rendszerben van egy központi bank, amely képes bankrohamok idején addicionális pénzt nyomtatni és ezt a kereskedelmi bankoknak hitelezni (nincs szüksége arra, hogy legyen aranya). Akkor is tud pénzt nyomtatni (és lenyomni a kamatokat) ha a gazdaság lassul – ez történik az utóbbi pár évben a nagyobb központi bankokkal mint a FED vagy az ECB. Általában vannak még más eszközök is, mint a betétbiztosítás, de tartsuk meg egyszerűnek a modellünket.

Tehát a központi bank valamennyire ki tudja egyengetni a gazdasági ciklusokat, eközben azonban két további veszélyt hoz be a képbe. Az egyik az, hogy tartós inflációt tud létrehozni – ezt próbálták orvosolni azzal, hogy inflációs célkövetési rendszereket vezettek be. A másik veszély, amely a mostani válságnál lett nyilvánvaló, az az, hogy a központi bankok viselkedése túlzott kockázatvállalásra ösztönzi a gazdaság többi szereplőjét. A központi bankok mindig enyhítették a visszaeséseket és a nem likvid bankok segítségére siettek. Túl sok kockázati biztosítást adtak a gazdaság szereplőinek, és azok úgy reagáltak, hogy túl sok kockázatot vállaltak, a magas hozam reményében. Általában túl sok volt a hitelfelvétel, néhol még megfejelve deviza-kockázattal, mint például Magyarországon.

Így jutottunk tehát el ide: az aranypénzrendszer diszkreditálódott a 30-as években és a papír alapú pénzrendszerek hiteltelenné váltak a mostani válságban (és a sok országban bekövetkezett inflációs periódusok miatt), a világ tehát (régi) új megoldásokat keres. Innen jön a megújult érdeklődés az arany alapú pénzrendszerek iránt. Persze nem kell, hogy a pénzrendszer alapja arany legyen, elvileg bármi más megteszi, aminek nagyjából fix a kínálata – Szaúd-Arábia akár még azon is elgondolkodhatna, hogy olajalapú pénzt vezessen be.

Egy érdekes kisérlet lenne azonban az aranypénzrendszer bevezetése teljes fedezetű bankrendszerrel. Ekkor nem lenne pénzteremtés a bankrendszer által, és a részvény jellegű finanszírozás felé tolódna el a gazdaság. A bank és a magánszektor általában csak a fix összegű aranyat hitelezhetné tovább, nem lenne képes több arany alapú pénzt teremteni, amikor gyorsan növekszik a gazdaság. És nem kellene a pénzkínálatot csökkentenie, amikor a betétesek megijednek és vissza akarják kapni az aranyukat. Kevesebb buborék (ez nem lenne népszerű), és kevesebb kipukkanás lenne. Ez lehet, hogy egészségesebb rendszer lenne, mint a mai, hullámvasút-szerű utazás, de az átmenet politikailag nem megoldható. Ehhez teljesen szét kellene szedni és újra kellene építeni a pénzügyi rendszert.

Az a tippem tehát, hogy az aranypénzrendszer bevezetése csak egy terv marad majd. De az, hogy ez egyáltalán felmerül, azt mutatja, hogy az USA-ban néhányan azért szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy hosszú távon meg lehetne oldani gazdasági problémákat papírdarabok nyomtatásával...