Egyetértünk a zöld-szervezetekkel, hogy kell használat-arányos útdíj (már megint valami, amiben egyetértünk). Egyrészt, mert – ha az ellenőrzés technológiája rendelkezésre áll – az úthasználat már nem közjószág: fizessék azok, és olyan arányban, akik és amennyit használják. Fizessék meg az externális költségeket is, amelyek a közlekedéshez kötődnek. Másrészt, mert nagyon kell bármilyen, a gazdaságot kevéssé torzító bevétel.

Azonban ahhoz, hogy minél előbb bevezethető legyen, reális tervek szükségesek. Ha a tervek nem reálisak, fennáll a veszélye, hogy az egészből nem lesz semmi. A tervek jelenleg két helyen nem tűnnek tarthatónak: az időzítésben, illetve a beszedendő összeg nagyságában.    

Kamionok egy német elektromos útdíj-állomásnál. Forrás: dw.de

Ausztriában és Németországban 3-4 évig tartott, amíg bevezették az elektromos útdíjat, jó nagy csúszásokkal. Magyarország sem fogja egy év alatt megcsinálni, még akkor sem, ha már lehet építeni mások tapasztalataira. Az, hogy mennyi idő alatt épül ki, a projektmenedzsment-tudástól is függ. Ráadásul, ha nagyon feszített a menetrend, akkor csak jóval áron felül lehet kialakítani a rendszert.

És, hogy mennyit lehet ebből beszedni, az is erősen korlátos. Akkora tételek, amekkorákkal a most közölt tervek számolnak, jelenleg szerintem irreálisak. Összehasonlításul, ha az adót nem útarányosan, hanem a jövedéki adóban próbálnák beszedni (nem akarok ötleteket adni), az egy kamionos számára literenként plusz 150-240 forintot jelentene[i] (áfa nélkül számolva). Tehát az útdíj a fuvarozóknak azzal lenne egyenértékű, mintha a jelenlegi 440 Ft körüli átlagos literenkénti gázolajár 630-750 Ft-ra emelkedne. 

Ezeket a díjat a fuvarozók sem hiszik el, legalábbis erre utal a bejelentés gyér visszhangja. Gondolom, abban bíznak, hogy elektromos használatarányos útdíj még jó ideig nem lesz. Pedig nagyon kéne. Mert önbevallással nem hiszem, hogy sok pénz bejönne...