“Hatalmas bőség földje tartson meg minket békében és összhangban”, szól Dél-Szudán himnusza, melyet 2010-ben egy televíziós vetélkedőben választottak ki. Maradjunk annyiban, hogy ez az összhang sajnos egyelőre inkább távlati cél, mintsem valóság.

Értesüljön híreinkről az elsők között, iratkozzon fel hírlevelünkre a blogon!

Szőke Diána írása

Számos fejlődő afrikai ország áldaná a sorsot, ha 3 milliárd hordónyi bizonyított olajkészlet (értéke a mai olajáron mintegy 400 milliárd dollár) lapulna a földje alatt. Ebből a szempontból Dél-Szudán valóban meg van áldva. Azonban egy évvel a Szudántól való függetlenedése után Dél-Szudán továbbra sem tudja kiaknázni a bőséges olajkészleteiben rejlő potenciált, részben az északi szomszédjával zajló viták miatt. Jelenleg az olajkitermelés lényegében áll. Dél-Szudán esete jól illusztrálja azt, hogy az infrastruktúrahiány miként tud megbénítani egy ígéretes olajipart, ill. hogy a nagy ásványkincs-potenciál egyszerre lehet áldás és átok – különösen egy olyan országban, amelynek intézményrendszere nem olyan fejlett, mint – mondjuk – Norvégiáé.

Forrás: CIA World Factbook

Dél-Szudán kiinduló helyzete valóban nagyon kecsegtető: területét tekintve kissé nagyobb Franciaországnál, körülbelül 10 millió fős lakossággal; füves puszták és esőerdők borítják. Természeti erőforrásai között számos ásványkincs, nagy esésű vízfolyamok és – elsősorban – hatalmas szénhidrogénkészletei említhetők. Emellett a lakosság kétszeresét is meghaladó szarvasmarha-állománnyal büszkélkedhet, államadóssága nincs.

Bár a hatalmas (olaj)bőség rendelkezésre áll, a béke, az összhang (valamint a gazdasági növekedés) egyelőre még várat magára. Dél-Szudán a világ egyik legszegényebb országa; lakosainak túlnyomó része nehezen tartja el magát fejletlen mezőgazdaságból, felük rendszeres élelmezési segélyre szorul. Az ipar és az infrastruktúra vagy teljesen hiányzik, vagy épp romokban hever: a legfrissebb adatok szerint csak 60 km-nyi leburkolt út található az országban. Az áramot csak drága dízel-generátorokkal lehet előállítani, míg a tiszta, folyó víz továbbra is ritkaságnak számít. Hatalmas szénhidrogénkészletei ellenére Dél-Szudán teljes mértékben importfüggő, és az üzemanyagok ára is kiemelkedően magas. Az elszegényedett lakosságban az írástudók aránya kb. 30%-ra rúg. (Külön érdekesség, hogy a lakosság pontos méretét a mai napig nem tudták még pontosan meghatározni, ugyanis több évtizede nem tartottak átfogó népszámlálást.) Az ENSZ szerint egy 15 éves dél-szudáni lánynak nagyobb az esélye arra, hogy belehal a szülésbe, mint hogy elvégezze az általános iskolát.

De vajon miért nem sikerül Dél-Szudánnak kiaknázni az ország természeti kincseiben rejlő potenciált? A válasz a több évtizednyi háborúskodásban keresendő. Az akkor legnagyobb afrikai ország, Szudán, 1956-ban szabadult fel a közös brit-egyiptomi gyarmati uralom alól. Azóta a kontinens leghosszabb ideje tartó polgárháborúján esett át. A többségében arab és muszlim észak, ill. a keresztény-animista dél közötti konfliktus miatt hozzávetőleg 2,5 millió ember vesztette életét a harcok, éhínség és szárazság következtében. A felek között 2005-ben aláírt béke-megállapodás ugyan hosszabb-rövidebb időre nyugalmat hozott, de továbbra is előfordultak kisebb zavargások, összeütközések az etnikai hovatartozás, a legeltetés vagy az olajban gazdag régiók területi hovatartozása kapcsán. Tavaly januárban a dél-szudáni állampolgárok túlnyomó többsége (98%-a) az elszakadás mellett adta le a voksát egy népszavazáson, így az ország 2011. július 9.-e óta önálló állam.

Sokan reménykedtek abban, hogy a függetlenedés fordulópontot jelenthet Dél-Szudán fejlődését illetően, részben a jelentős kőolajkészleteknek köszönhetően. Mindeddig azonban sajnos úgy tűnik, hogy (több egyéb afrikai országhoz hasonlóan) az olajkincs Dél-Szudánban inkább átok, mint áldás. Ugyan Dél-Szudán az elszakadáskor megörökölte Szudán olajkészleteinek döntő részét (ennek nagyságát kb. 75%-ra becsülik), a két egyedüli olajvezeték, mely a kitermelt olajat a vörös-tengeri Port Sudan finomítóihoz és kikötőihez kapcsolná, Szudánon fut keresztül. Egyszerűbben megfogalmazva: Szudánnál van az infrastruktúra, Dél-Szudánnal pedig a nyersanyag. Dél-Szudán ezáltal felettébb kiszolgáltatott helyzetben van, ugyanis költségvetési bevételeinek mintegy 98%-át teszik ki az olajexport-bevételek. Ugyanakkor ez Szudánnak sem kedvez, mivel egy esetleges fennakadás esetén elmaradnának a Dél-Szudán által fizetett tranzitdíjak.

A két ország közti viták az olajbevételekről már több éves múltra tekintenek vissza; idén januárban azonban olyannyira elakadtak a bevétel-megosztásról és szállítási díjakról szóló tárgyalások, hogy Dél-Szudán átmenetileg leállította az olajtermelést, ami azóta sem indult újra. (Ez naponta mintegy 500 ezer hordónyira rúg, amely a világtermelés kb. 0.5%-át teszi ki. Nemzetközi viszonylatban nem tűnik túl nagy aránynak, de az olajpiacok érzékeny kereslet-kínálati egyensúlyának tükrében ez is felhajthatja az árakat.) Ezzel a lépéssel mindkét ország gazdaság megbénult, és Dél-Szudán néhány hónapon belül a csőd szélére került. A közkiadásokat (az állami alkalmazottak béreinek kivételével) kénytelen volt a felére csökkenteni.

Forrás: BBC News

2012 áprilisában újból kiéleződtek az ellentétek a két ország között, a helyzet már háborúval fenyegetett. Végül az egyre markánsabb nemzetközi nyomásgyakorlás, valamint az ENSZ-szankciók kilátásba helyezése kényszerítette a feleket a tárgyalóasztalhoz. Augusztusban megállapodtak, hogy Dél-Szudán egyszeri „kompenzációs” kifizetésként 3 milliárd dollárt utal Szudánnak, cserébe Dél-Szudánnak 3 évig nem kell tranzitdíjat fizetnie. Szeptember 26-án újabb megállapodást írtak alá a dél-szudáni olajexport újraindításáról, valamint egyes vitatott határterületek demilitarizálásáról.

Mint ahogy az várható volt, a nemzetközi média óriási diplomáciai áttörésként kezelte a megállapodást. Azonban sajnos még túl korai átütő sikerről beszélni. Számos alapvető fontosságú ügyben nem sikerült megállapodniuk a feleknek, példának okáért az olajban gazdag Abyei városának területi hovatartozásáról, vagy a hatalmas Heglig olajmező státuszáról. A konfliktust tovább mélyítik a szarvasmarha-legeltetés körüli viták, az etnikai villongások, valamint a határzónában lévő többszázezer menekült ügye. Ebből a szempontból az olajkincs csak súlyosbítja a már meglévő gondokat: túlságosan vonzó áru ahhoz, hogy bármelyik fél is engedményt tegyen a birtoklásuk ügyében – már csak azért sem, nehogy ezáltal megerősödjön a másik fél.

Sőt, a legújabb híradások szerint a konfliktus egyre inkább más hatalmak „közvetve vívott” háborújává (proxy war) kezd válni. Irán Szudán mellett áll, és Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök nemrég azt nyilatkozta, országa és Szudán egyaránt az „arrogáns hatalmak és az emberiség ellenségeinek” áldozatai. Mindeközben Dél-Szudán továbbra is izraeli katonai segítségben részesül. Kínának mindkét országban komoly befektetési vannak, és februárban a piaci árnál többet kínált a dél-szudáni olajért.

Az, hogy az olajbőség hosszútávon egyben tartja-e Dél-Szudánt, és hozzájárul-e gazdasági fejlődéséhez, egyelőre még a jövő zenéje. Nagy remények fűződnek egy új olajvezeték építésének tervéhez, mely a kenyai Lamuval kötné össze Dél-Szudánt, kikerülve Szudánt. Bármilyen ehhez hasonló megoldás nélkül a két ország között kiéleződő konfliktusok és kiegyezések ördögi köre valószínűleg továbbra is fennmarad. Úgy tűnik, az olaj nem mindig áldás…