A szocsi olimpia rekord összegbe, 50 milliárd dollárba került, négyszer annyiba, mint amennyire az elején tervezték. Meglepő? Nem. A költség-túllépés az olimpiáknál kötelező műsorszám. Meg szinte az összes nagy és bonyolult projektnél.

Az olimpiák története azt mutatja, hogy mindig jelentősen túllépték a kezdeti tervezett költségeket. A  alábbi ábra mutatja, hogy mennyivel voltak nagyobbak a tényleges, sporttal kapcsolatos költségek, mint a kezdeti tervezettek (tehát ebben az általános infrastruktúra-beruházások, mint tömegközlekedés, utak, stb. nincsenek benne).

Átlagosan 180% volt a túllépés, azaz az átlagos olimpia közel háromszor annyiba került, mint tervezték. A nyári játékok általában drágábbak voltak, ott az átlag 250% volt, míg a télieknél „csak” 135%, tehát kicsit több, mit a tervezett kétszereséből már ki is jött a dolog. Az utóbbi időben csökkent a költségtúllépések aránya, de azért például London is duplájába került a tervezettnek. Egyedül a pekingi olimpia esetében volt minimális a túllépés, de van egy olyan érzésünk, hogy ott inkább végig hazudtak arról, mennyibe került az egész.

Egy címlap néha többet mond, mint sok szó. Pláne kettő;) Kép: The New Yorker, Economist, The Wire

Szóljá' má' Putyinnak dobjon le Szocsira pénzt

Szóval a Szocsi négyszeres költség nagy ugyan, de nem is feltétlen lóg annyira ki az ábráról. (Az összehasonlítás egyébként azért sántít kicsit, mert Szocsi esetében csak az összköltségekről tudunk számot, nem pedig a sporttal kapcsolatosakkal.) Az abszolút szám, 50 milliárd dollár azért messze a legdrágább olimpiát jelenti. És hát a számok mellett elég beszédesek a sztorik is.

A 444.hu például lefordította a Buzzfeed posztját, ahol kiderül, hogy Putyin volt dzsudópartnere, Medvegyev miniszterelnök személyes síoktatója, és még sok személyes ismerős nyert milliárdos üzletet az olimpián, sokszor tender nélkül. A kormányzó szuperhelikoptert vett, amiről először azt mondta, hogy mentőjárműnek kell... Honnan is ismerős a történet?

De ez a poszt nem elsősorban a színes sztorikról, hanem inkább az általánosabb tanulságokról szól.

A gondatlan tervezés és a gondos lopás

A nagy, egyedi beruházási projekteknél a tervezők mindig hajlamosak túl optimistán tervezni, mennyi idő alatt, mennyiből lesz kész a projekt. Csak az elmúlt pár nap híreiből válogatva: a név kötelez: csúszik a Panama-csatorna bővítése, többe fog kerülni a 2016-os riói olimpia is, mint tervezték, egyelőre 50%-kal, és persze az örök és kihagyhatatlan 4-es metró már megint csúszik.

Bent Flyvbjerg, az Oxfordi Egyetem professzora, rengeteget foglalkozott a nagy projektekkel kapcsolatos döntésekkel, köztük az olimpiák költségtúllépéseivel is, a fenti számok is tőle vannak.

Mint Flyvbjerg kifejti, kicsit leegyszerűsítve két okból lehet költségeket alultervezni. Az egyik, amikor a tervezők fontosnak tartják ugyan a pontos tervezést, de nem elég körültekintők, tehát nem direkt célzattal túlzottan optimisták. De az élet még sokszor ekkor is eltéríti az optimális tervektől a megvalósítást – váratlan fejlemények sokszor vannak, és definíció szerint nem tervezhetőek, maximum statisztikailag.  A másik esetben eleve nem fontos a tervezőknek, hogy pontosan becsüljenek, sőt inkább arra ösztönzött, hogy alultervezzen. Így könnyebb a projektet elfogadtatni, és/vagy egyszerűen kilopni belőle a pénzt (ahogy Flyvbjerg fogalmaz, ez a projekt-fejlesztés „sötét oldala”).

A szocsi olimpia esetében elég egyértelmű, hogy ez utóbbiról van szó. A presztízs-projekteknél egyszerűen nem opció, hogy félidőben abbahagyják a beruházást költségtúllépés vagy egyéb ok miatt. Ezért, ha egyszer sikerül a projektet elfogadtatni, akkor nincs kemény költségkorlát, és ez tükröződik a költségtúllépésekben.

Mit mondanak az okosok, hogyan lehet jobban tervezni?

Az első fajta probléma elkerülésére a „külső nézőpont” segíthet: mások mennyiért csinálták meg ugyanazt vagy hasonlót. Erről már írtunk korábban, a Nobel-díjas Daniel Kahneman (Atomerőmű-építés: lassú és gyors gondolkodás) könyve kapcsán. (Amúgy Kahneman is Flyvbjerg-re hivatkozik több helyen).

A második fajta probléma kezelése a nehezebb. Ehhez a projektben résztvevők ösztönzőit kell megváltoztatni: transzparenciára és elszámoltathatóságra van szükség. Pár gyakorlat, amit a közpénzből megvalósított projekteknél Flyvbjerg szerint segíthet:

• Az előrejelzéseket, költség-összehasonlításokat, benchmarkokat azonnal közzé kell tenni.
• Az előrejelzéseket független peer-review-nak kell alávetni.
• Közmeghallgatásokat, tudományos és szakmai konferenciákat kell tartani
• A nemzeti szintű kormány ne adjon felcímkézett, diszkrecionális támogatást konkrét egyedi projektek megvalósítására a fejlesztési ügynökségeknek
• Az eltúlzott hasznú projekteket újra kell gondolni és/vagy le kell állítani
• Szakmai és időnként büntetőjogi felelősségre kell vonni azokat a tervezőket/előrejelzőket, akik megtévesztő terveket, előrejelzéseket adnak

Elég egyértelműnek tűnik, hogy Putyin dédelgetett projektjénél, a szocsi olimpiánál ezek elmaradtak. És akkor enyhén fejeztük ki magunkat.

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!

Pár érdekes írás Szocsi kapcsán:

The New Yorker: The Sochi Effect

444: Így lopták el a szocsi olimpiát

Index nagykép: A pénz nem számít, csak legyen valami nagy

 

És az általánosabb dolgokról:

Flyvbjerg: Eliminating Bias through Reference Class Forecasting and Good Governance

Flyvbjerg és Stewart (2012): Olympic Proportions: Cost and Cost Overrun at the Olympics 1960-2012

Kahneman: Gyors és lassú gondolkodás