Ismét összeültek a novemberi OPEC megállapodásban érintett OPEC és non-OPEC országok, hogy értékeljék eddigi együttműködésük eredményét. Habár szolgált némi újdonsággal a hétfői találkozó, mi azon a véleményen vagyunk, hogy a megállapodás hatása az olajpiacra nem lesz jelentős, és ebben a jövőben sem várható változás.
A kartell hatása az olajpiacra jelentősen alulmúlja a várakozásokat. Az első pár hónapban a tervezett termelés-visszafogást 1-2 jelentősebb olajtermelő ország túlteljesítésével ugyan, de szinte száz százalékban végrehajtották. Ugyanakkor még a közel 100%-os megfelelési ráta mellett sem sikerült a globális olajpiaci túlkínálatot megszüntetni, egyrészt az amerikai palaolaj-termelés meglepő alacsonyabb olajárak melletti életképessége, másrészt néhány a megállapodásban nem résztvevő ország vártnál gyorsabb termelésének felfutása miatt[1].
Ráadásul időközben a kezdeti lelkesedés is alábbhagyott, és egyre alacsonyabb mértékben tartják be a megállapodást a kartellező országok. A márciusi 100%-os megfelelési rátáról rendre 96-, 95- majd júniusra 75%-ra csökkent a kartell teljesítési aránya. Összességében azt mondhatjuk, hogy az első félévben a tervezett termeléscsökkentést átlagosan 92%-ban sikerült végrehajtania a kartellező országoknak (tekintve a korábbi megállapodások tapasztalatait ez akár jó eredménynek is tűnhet, de ne felejtsük el, hogy a termelés-visszafogást a rekord magas 2016 utolsó negyedévének termelési számaihoz mérik). A kőolaj ára június végéig maximum csak alulról súrolta az 50 dollár/hordó árat.
Mi történt a hétfői találkozón?
Mivel a termeléscsökkentésnek eddig nem igazán mutatkoztak tartós eredményei, a július 24-i találkozón további lépésekre szánta el magát a szervezet. Egyrészt csatlakozott a megállapodáshoz Nigéria, aki ugyan eddig is tagja volt az OPEC-nek, de nem vett részt a novemberi megállapodásban, mivel olaj- és gázipari létesítményeit jelentős veszteségek érték katonai támadások során. Miután részben megoldódott a konfliktushelyzet, Nigéria most vállalta, hogy termelését napi 1,8 millió hordóban maximálja. Ugyanakkor az ország elköteleződésének hírét árnyalja, hogy Nigéria a most vállalt célszámhoz képest júniusban is „csak” 1,6 millió hordót termelt naponta, és az elmúlt hat hónap havi termelési átlaga sem éri el a napi 1,5 millió hordót. Elemzők ezen felül hozzátették, hogy bár az elmúlt hónapokban fokozatosan nőtt Nigéria olajtermelése, az ország belpolitikai problémái folyamatosan akadályozzák a termelést (gyakoriak az olajkutakat ért támadások, rablások). Emiatt nagyon kicsi az esélye annak, hogy a napi 1,8 milliós kibocsátási limit ténylegesen effektívvé is váljon.
A hétfői találkozó másik fontos üzenete, hogy Szaúd-Arábia augusztustól nemcsak termelését, hanem exportját is jelentősen visszafogja. Egészen pontosan augusztusban napi 6,6 millió hordóban maximálja kőolajexportját, ami a májusi exportnál napi 300 ezer hordóval, az egy évvel korábbi exportnál pedig napi 1 millió hordóval kevesebb. A hétfői találkozó hatására felfelé mozdult a kőolaj ára, a Brent tegnap elérte az 50 dollár/hordó szintet.
A bejelentést fogadó pozitív reakció érthető: ahogy arról mi is beszámoltunk, több ország (pl. Irán) is úgy felelt meg a kartell termelési célszámainak, hogy közben jelentősen leépítette kőolajkészleteit: relatíve többet exportáltak készletből, kevesebbet saját termelésből. Az exporttevékenység monitorozása – a termelés mellett – tehát racionálisnak tűnhet, ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy eredményre vezet.
Ennek legpraktikusabb oka, hogy az exporttevékenység monitorozása sokkal nehezebb, de ez talán még a legkisebb probléma. Súlyosabb, hogy itt is van lehetőség a trükközésre. Egy olyan ország például, mint Szaúd-Arábia, amely a hatalmas kitermelési tevékenysége mellett óriási finomítói kapacitással is rendelkezik, dönthet úgy, hogy a kőolaj helyett finomított termékeket exportál. Így csökkenteni tudja kőolajexportját úgy, hogy közben nem csökken a piacon lévő kőolaj mennyisége: finomított termékeket ad el kőolaj helyett.
A másik, szintén fontos következménye a szaúdiak döntésének, hogy komoly piaci részesedést veszíthet el nemcsak az OPEC-en kívüli, de a kartellen belüli országokkal szemben is. Ez pedig főként a távol-keleti országok piacain érinti érzékenyen, amelyek a várakozások szerint a következő időszakban az elsődleges forrásai lesznek az olaj iránti keresletnövekedésnek. Kína, amelynek elsődleges exportpartnere 2015-ben még Szaúd-Arábia volt, 2017 első felében 13,8 százalékkal több kőolajat importált, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére Szaúd-Arábia csupán 0,5 százalékkal tudta növelni a Kínába irányuló kőolajexportját, miközben Oroszország 11,3 százalékkal, Angola 22 százalékkal, Irak 5,6 százalékkal növelte kínai kőolajszállítmányait. Ma Szaúd-Arábia már csak Kína 3. legnagyobb exportpartnere Oroszország és Angola után.
De a szaúdiak pozícióját nem csak a hagyományos olajtermelő országok fenyegetik a kínai piacon: Nagy-Britannia majdnem megháromszorozta, az USA pedig megtízszerezte a kínai exportját – ezek ugyan nagy számoknak tűnhetnek, de hozzá kell tenni, hogy a 2 ország kínai importból való részesedése együttesen is alig haladja meg a 3,5 százalékot. Viszont a tendencia létezik, és nem csak a kínai, hanem az indiai piacon is hasonló a helyzet. Márpedig ezek azok a piacok, amelyektől az olajkereslet növekedését várják elemzők, ezért kulcsfontosságúak az olajtermelő országok számára.
**
A szaúdiak minden követ megmozgatnak és megmozgattak eddig is, hogy sikerüljön 50 dollár/hordó felett tartaniuk a kőolaj árát. Ugyanakkor a növekvő verseny, és a kartell egyre csökkenő elköteleződése a megegyezés iránt folyamatosan rontják az OPEC esélyeit. Ráadásul piaci részesedésének folyamatos csökkenése egyre nyilvánvalóbb válaszút elé állítja a szaúdiakat: meddig éri meg a rövid távú bevétel-maximalizálás a magasabb olajár és az emiatt valószínűen nyereségesebb Aramco kibocsátás révén, a hosszabb távú exportpiac veszteségekkel szemben?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.