A világ népessége korcsoportok szerint

Ezen a héten ismét egyszerű, mégis sokatmondó üzenetekkel bíró ábrák közül szemezgettünk. Ebben a rövid bejegyzésben arra mutatunk rá, mely országokban van a legtöbb fiatal, illetve idős ember lakosságarányosan. Vegyes a kép, de talán nem is annyira, mint gondolnánk.

Forrás

A fenti ábra a 14 év alatti lakosság arányát mutatja a teljes lakosságon belül 2016-ban a világ országaiban. Ahogy az ábra is mutatja, vegyes a kép: vannak olyan régiók, mint például Japán és Dél-Korea, Kanada és Európa jelentős része, ahol a vizsgált korcsoport teljes népességen belüli aránya 17% alatt marad – ezek az országok szinte mind a fejlett világ régióihoz tartoznak. Az ábrán megkülönböztetett következő kategória országai között már jóval vegyesebb a kép: Ugyan a legfiatalabb korosztály részesedése a teljes népességen belül itt is alig haladja meg a 20%-ot, az országok között találhatunk a fejlett és fejlődő világ régióihoz tartozókat egyaránt: USA, Brazília, Oroszország, Kína, Észak-Európa. A skála másik végén újra homogénné válik a kép: a legnagyobb arányban a világ szegény régióit lakják a 14 év alattiak: Afrika, Közel-Kelet, Latin-Amerika szegényebb országai.

Nézzük, mi a helyzet az idősebb generációk eloszlásával:

Forrás

A másik ábra a 65 év és annál idősebb népesség eloszlását mutatja a teljes népességen belül. A kép szinte a teljes ellentétét mutatja a korábban felvázoltaknak: a legfejlettebb országokban a legnagyobb az idősebb korosztályok aránya, de olyan fejlődő országokban, mint Oroszország, Chile, Kína is a fejlett országokhoz hasonló az arány. A legszegényebb országok, Afrika államai és a közel-keleti régió rendelkeznek a legkevesebb idős emberrel a teljes lakossághoz képest.

A legkézenfekvőbb magyarázatai a fenti ábrák üzeneteinek az egészségügyi rendszer fejlettségében és a termelékenységi rátákban keresendők. Ugyanakkor, mivel látszik, hogy több fejlődő ország a fejlett országokkal azonos csoportban van az idősebb lakosság arányát tekintve, vannak olyan, viszonylag kisebb befektetetéssel járó egészségügyi beruházások, amelyek gyorsan megemelhetik a várható élettartamot, és csökkentik a gyermekhalandóságot. Az, hogy ma már csak a világ legszegényebb és legkiszolgáltatottabb országaiban magas a 14 év alattiak aránya, természetesen annak is köszönhető, hogy a világ nagy részében ma már az aktív munkaerő, a megtakarítások megnövekedése és a jóléti rendszerek kiépülés azt is eredményezi, hogy kiveszik az a családstratégia, amely a családon belül a gyermekekre alapozza az időskori megélhetést.

És fordítva: több fejlődő országban a fejlett országokhoz hasonlóan alacsony a 14 év alatti lakosok aránya, aminek oka országonként jelentősen eltérhet, de mindenképp azzal az üzenettel bír, hogy kultúrától és gazdasági helyzettől függő társadalompolitikai reakciók szükségesek az elöregedő társadalmakban megjelenő problémák kezeléséhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://gurulohordo.blog.hu/api/trackback/id/tr7713230519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Elérhetőségeink

Magunkról

Energiáról, gazdaságról és minden egyébről.

A posztok szerzői a MOL-csoport dolgozói, írásaik a magánvéleményüket és nem feltétlenül a MOL-csoport hivatalos álláspontját képviselik.

Hírlevél

Our English blog has moved!

United-Kingdom-flag-24.png Visit Barrelperday.com!

 

Címkék

2021 (4) 2022 (4) ACEA (3) Afrika (3) áram (24) atom (10) autó (13) benzin (4) budget (3) car (4) China (6) climate change (17) CO2 (50) coal (3) cseppfolyós földgáz (LNG) (11) demográfia (6) dízel (5) electricity (4) elektromos autó (11) élet (23) élettartam (5) energia (5) energiahatékonyság (8) energiaválság (4) english (73) EU (47) Euro (4) euro (3) Euróövezet (3) Európa (9) Eurozóna (8) Eurozone (4) EV (3) fenntarthatóság (3) finance (3) finomítás (4) földgáz (6) gas (23) gasztro (4) gáz (51) gázár (4) gazdaság (10) Gazprom (19) GDP (3) geopolitika (10) Görögország (5) green (3) háború (6) heavy (3) heti olvasnivaló (129) Hungary (5) IEA (9) import (5) infláció (5) Irán (7) Iran (4) Japán (3) Japan (3) jövő (3) kérdőív (10) kereskedelem (3) kereslet (5) készletek (3) Kína (19) kitekintés (4) kivándorlás (3) klímaváltozás (24) költségvetés (5) környezetvédelem (22) Koronavírus (6) koronavírus (4) Közel-Kelet (3) közlekedés (10) KSH (6) life (3) light (6) LNG (20) magyar (139) Magyarország (16) megújulók (19) MidEast (8) munkaerőpiac (5) napelem (5) off-topic (33) oil (23) olaj (57) olajár (24) OPEC (8) OPEC+ (4) Oroszország (37) összefoglaló (3) palagáz (10) palaolaj (3) pénzügyek (17) petrolkémia (3) politika (10) poll (3) portfolioblogger (333) prices (4) renewables (11) Russia (4) Saudi Arabia (4) shale gas (3) szankciók (4) Szaúd-Arábia (7) szén (6) széndioxid (6) szolgálati (10) társadalmi problémák (3) tech (9) Tesla (3) transport (3) Ukrajna (12) USA (29) utazás (5) üzemanyag (10) várakozások (5) vásárlóerő-paritás (3) Venezuela (5) video (4) Összes címke
süti beállítások módosítása