A magas olajár jó az olajkitermelő országoknak (és vállalatoknak), de nem jó az importőröknek és az olajtermékek fogyasztóinak. Az OPEC+ kartell azt a kényes egyensúlyt próbálja éppen megtalálni, amikor a termelés-visszafogás még nem emeli az egekbe az üzemanyagárakat visszavetve a keresletet, de már megéri beruházni a kitermelésbe még egy pesszimistább hosszabb távú keresleti előrejelzés mellett is. Annak ellenére, hogy többé-kevésbé konszenzus volt abban, hogy a 2016. végi kínálat-visszafogás elérte eredeti célját, a múlt heti OPEC találkozó egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy erről a „kívánatos” árszintről a kartell tagjai nagyon mást gondolnak és emiatt nem sikerült a korábbi egységes és fegyelmezett fellépés hitelességét megtartani.

De mi is történt múlt héten Bécsben?

2018. májusában a venezuelai gazdasági válság és az iráni szankciók újbóli kivetése miatti termelés-visszaesés eredményeként az eredeti 2016. decemberi megállapodás kvótáit az OPEC 152%-ban túlteljesítette még úgy is, hogy Irak (50%!) és Egyenlítői Új-Guinea (83%) nem tartotta be a megállapodást. Tehát össztermelésüket az 1,2 millió hordó/nap helyett 1,8 millió hordó/nappal csökkentették a referenciaértékhez képest. Ehhez képest a szövetséges nem-OPEC országok a saját kvótájuknak csak 54%-át teljesítették (600 ezer hordó/nap helyett 324 ezer hordó/nap termelés-visszafogás), ami a második legalacsonyabb havi megfelelés a megállapodás óta. Tehát ellentétben az OPEC országokkal, ahol a nem-teljesítés volt a kivétel, mindösszesen három olyan ország volt (Brunei, Mexikó és Szudán), akik megfeleltek kvótáiknak és nyolc, amelyik nem, beleértve Oroszországot (87%). De összességében az OPEC+ még így is kb. 300 ezer hordó/nap-pal kevesebbet termelt, mint amire a kvóták lehetőséget adtak.

A hivatalos állásfoglalás szerint azt fogadták el, hogy a megfelelési arányt (a jelenlegi 152%-ról) 100%-ra csökkentik az OPEC országok esetében. Ez a májusi adatok szerint legalább 600 ezer hordó/nap termelésnövekedést jelent (azt feltételezve, hogy Venezuela termelése idén még nem áll helyre), azonban nem tudunk semmit arról, hogyan oszlik meg a résztvevő országok között. Nem azért nem tudjuk, mert titkos, hanem mert nem tudtak megegyezni a részletekben. Érdekes egyébként, hogy ugyanebben a tájékoztatóban jelezték azt is, hogy Kongót – azonnali hatállyal – felvették a soraikba 15-dik országként, de az már nem derül ki, hogyan vesz részt a jelenlegi megállapodásban. Még érdekesebb a történet, ha ránézünk a másnapi kommunikációra is az OPEC és nem-OPEC (továbbiakban OPEC+) közös miniszteri ülésről, ahol ugyanezt a 100%-os megfelelést erősítették meg, nem adva információt arról, hogy ez mit jelent a nem-OPEC országokra nézve. Sőt, hangsúlyozták, hogy nem arányosan fogják növelni a termelést és hogy a megállapodásban résztvevő egyik OPEC+ ország sem fog szigorú limitekkel szembesülni.

Még ugyanaz nap nyilatkozott az orosz energiaügyi miniszter, Alexander Novak, hogy az egyébként is alulteljesítő Oroszország 200 ezer hordó/nappal fogja növelni termelését 2018. második félévében. Az orosz termelésbővülés várható mértékét egyébként a szaúdi energiaügyi miniszter Khalid Al-Falih is megerősítette.

Ehhez képest a szaúdi energiaügyi miniszter és a piaci elemzők 1 millió hordó/nap termelésnövelésről beszélnek, ami 200 ezer hordó/nap termeléssel több, mint a fenti 600 (OPEC jelenlegi túlteljesítése) + 200 (orosz terv). Ez alapján további termeléscsökkenést várhatnak a második félévre, amit kompenzálni is fognak.

Hogy jön a képbe Trump?

Az OPEC+ találkozó előtt a sajtó az amerikai elnök olajpiacos twittereivel volt tele. Az elnök szerint túl magas az olajár, ezért az OPEC+-nek kutyakötelessége emelni a termelési kvótáit („Hope OPEC will increase output substantially. Need to keep prices down!”). Na mármost ez azért bicskanyitogató, mert az elnök és az Egyesült Államok döntései jelentős mértékben hozzájárultak az olajkínálat körüli bizonytalanság megnövekedéséhez.

A Trump-kabinet ugyanis már tavaly szankciókat vezetett be a venezuelai rezsim ellen (megtiltotta az amerikaiak számára a venezuelai állam és a helyi olajvállalat, a PDVSA (dollár)kötvények vásárlását), ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi az időközben hatalmasra duzzadt venezuelai külső adósságállomány átstrukturálását. Bár a gazdasági válság már jóval hamarabb kitört, az amerikai szankciók miatt súlyosbodott a helyzet és azóta is a csőd szélén van az ország. Válaszlépésként Venezuela részben barterben (olajban) törleszti adósságát pl. Kína, Oroszország és Kuba felé, részben pedig új kriptovalutát vezetett be (petro) idén februárban olajfedezettel, hogy kikerülhesse a meglévő szankciókat. Idén márciusban azonban a petroval való kereskedést is betiltotta az Egyesült Államok, újra ellehetetlenítve egy gyorsabb konszolidáció lehetőségét.

Donald Trump másik kulcsdöntése az olajkínálat szempontjából az volt, hogy egyoldalúan felmondta a Teheránnal kötött többhatalmi nukleáris egyezményt idén márciusban. Bár az USA-Irán közvetlen olajkereskedelmi kapcsolat nem jelentős, a szankciók értelmében az USA minden Iránnal gazdasági kapcsolatokat ápoló céggel megszünteti a gazdasági kapcsolatot. Ez pedig több évre visszavetheti a külföldi beruházásokat az országban. Ráadásul az atomalku felbontása egyben hozzájárult az izraeli-iráni konfliktus újbóli kiéleződéséhez is, tovább növelve a geopolitikai kockázatokat.

Úgy tűnhet tehát, hogy az amerikai elnök abban (is) nagyon hasonlít egy kedves magyar bábfigurára, hogy nem igazán tudja, hogy most tüzet vagy vizet akarnak tőle. Egyrészt ellehetetleníti a termelést két kulcsfontosságú OPEC olajtermelő országban, aztán meg követeli, hogy az OPEC növelje a termelését. Mégse gondolom, hogy meg lenne zavarodva, valószínűleg egy vaskos újrarendeződésben segédkezik a Közel-Keleten, ahol a saját szövetségesei erősödni tudnak majd ezáltal. Ráadásul az időközi választások közeledtével választói alacsonyabb üzemanyagárakat akarnak a nyári vakációs időszakra, amit jó politikusként igyekszik előmozdítani vagy legalábbis saját sikereként illetve más hibájaként feltüntetni. Mivel a választások csak novemberben lesznek, a kettős kommunikáció még egy jó ideig megmaradhat.

Miért nem csökkent az olajár?

Az OPEC+ országok tehát összességében növelni fogják termelésüket az olajár azonban mégsem csökkent látványosan, hanem a 75 dollár/hordós Brent ár körül maradt. Ennek fő oka az, hogy nemcsak Venezuelában és Iránban csökken(het) a termelés. Az elmúlt időszakban két másik fontos OPEC ország is bajba került. Az egyik Líbia, a másik Angola.

A líbiai olajtermelés ugyanis gyakorlatilag a felére csökkent, miután június közepén (egy héttel az OPEC csúcs előtt) a Bengázi Védelmi Brigádok megtámadták a líbiai nemzeti hadsereg stratégiai állásait két – a líbiai olajkereskedelem szempontjából kulcsfontosságú – kikötő környékén. Emiatt kb. 400 ezer hordó/nap exportvolumen került ki egyik napról a másikra a forgalomból. Gyors katonai győzelem esetén sem valószínű, hogy a kapacitásokat vissza lehetne egyhamar állítani, mert a tudósítók szerint a kár mértéke „katasztrofális”, egy sor berendezést, tartályt felgyújtottak, megsemmisítettek.

A másik ország Angola, ahol 2008 óta a legalacsonyabb export volumeneket látjuk júniusban. Ráadásul Angola esetében nem is feltétlenül átmeneti tényezők miatt csökken a termelés, hanem a probléma sokkal inkább strukturálisnak tűnik. Ugyanis az elmúlt időszak visszafogott beruházásai miatt mezői kimerülési üteme vált nyilvánvalóvá. A termelés az év végén állhat majd vissza, amikor a Kaombo mezőn elkezd a Total kitermelni (a mező kapacitása 230 ezer hordó/nap).

Exit vagy sem?

Az OPEC+ országok megosztottak abból a szempontból, hogy saját gazdasági érdekeik mit diktálnak. A gazdaságilag nehéz helyzetben lévő vagy csökkenő termeléssel szembesülő országok egyáltalán nem bánják, ha magas az olajárszint, sőt további árnövekedést is támogatnának. Ezzel szemben a hosszabb távra is gondolkodó Szaúd-Arábia és Oroszország piaci részesedésüket féltik vagy akarják erősíteni a felfutó amerikai termelés miatt átrendeződő globális piacon.

A 100%-os megfelelés megcélzása az OPEC részéről nem jelent igazi kilépést az egyezményből. Ugyanakkor ködösítés van a nem-OPEC országok további részvételéről. Ők már eddig is alulteljesítettek a kötelezettség-vállalásukhoz képest és a további 200 ezer hordó/nap orosz termelésbővítés igazából azt jelenti, hogy a 600 ezres hordó/nap vállalásukból 100 ezer/nap termelés-visszafogás marad maximum.

Tehát, mint a népmesében, van is kilépés és nem is. Az OPEC igazából csak azt vállalta, hogy a kieséseket pótolja, míg a nem-OPEC országok, beleértve Oroszországot, meglepően simán kiléphettek az egyezményből.