Azt gondolná az ember, hogy a vászon, de még a papírzacskó is környezetbarátabb választás a bevásárláshoz, mint a műanyag. Azonban minden azon múlik, hogy hányszor is használjuk őket. Talán meglepő, de a műanyag zacskó karbon lábnyoma a legkisebb, még akkor is, ha csak egyszer használjuk.

Már 2011-ben felhívta a figyelmet az angol környezetvédelmi hatóság arra, hogy az ott jellemzően nagysűrűségű polietilénből (HDPE) készült egyszer használatos műanyagszatyrok karbon lábnyoma csak akkor nagyobb az alternatíváknál, ha a papírszatyrot legalább 3-szor, a vászonzacskót pedig legalább 131-szer használjuk, míg a műanyagszatyrot tényleg csak maximum egyszer. A tanulmány kitért az alternatív alapanyagból készült műanyagszatyrokra is, az alacsony sűrűségű polietilénből (LDPE) készült szatyrokat 4-szer, a polipropilénből készült szatyrokat 11-szer kell többször használni, hogy kisebb legyen a káros hatása a globális felmelegedésre. Ez utóbbiakat egyébként pont a tartósabb használatra tervezték. Legtöbbször könnyű őket megkülönböztetni, jellemzően a vastagabb, fényesebb táskák készülnek LDPE-ből és a vékony, zörgősek HDPE-ből.

Ha esetleg kételkedünk az eredményben és azt gondoljuk, hogy csak a műanyaglobbi túl erős Angliában vagy, hogy azóta sokat fejlődött a technológia, akkor rossz hírem van. Egy tavalyi dán környezetvédelmi minisztériumi hatóság hasonló következtetésre jutott. A referencia itt az LDPE-ből készült szatyor volt. Klímaváltozás szempontjából nézve a polipropilénből készült szatyrokat 5-6-szor, az újrahasznosított PET palackok alapanyagából készült szatyrokat 8-szor kell szerintük többször felhasználni, hogy segítsünk a bolygón. A jó hír, hogy náluk a fehérítetlen papírzacskók ökológiai lábnyoma ugyanakkora (mégha nem is kisebb), viszont ők is azt találják, hogy a vászonzacskókat jóval többször, 52-149-szer többször kell használni a bevásárláshoz, mint az LDPE-ből készült szatyrokat. A dán tanulmány ráadásul nemcsak a karbon lábnyom szempontjából végzett összehasonlítást, hanem megpróbálta számszerűsíteni az egyéb környezetvédelmi szempontokat is, mint pl. ózonképződés, rákkeltő hatás, víz és erőforrásigény, egyéb szennyező anyagok. Na és ez az igazán sokkoló eredmény, mert ebben az esetben a papírszatyrokat 43-szor kellene többször használni az organikus pamut vászonzacskókat pedig 20 ezerszer (nem elírás!!) az eldobható LDPE zacsikhoz képest. Úgy tűnik, az hogy melyik választás a legfenntarthatóbb, az leginkább azon múlik, hogy hányszor használjuk újra a szatyrokat és hogy mennyire megoldott a hulladékkezelés.

Alábbiakban egy kicsit mélyebbre ásunk a különböző gyártási folyamatokba, hogy jobban megértsük a meglepő eredményt.

Láttuk, hogy a papírzacskót legalább 3-szor többször kell használnunk, mint a műanyag szatyrot. Ez nem is olyan könnyű feladat egyébként. Mindannyian tudjuk, hogy szárazon is könnyen szakadnak, de esőben vagy bármilyen kiömlött folyadék hatására bizony átáznak és még jobban. Az újrahasznosításuk azonban sokkal könnyebb a műanyaghoz képest. A szelektív hulladékgyűjtő pontokon külön papírgyűjtők vannak, ellentétben a műanyag szatyrokkal, amik egyelőre még az általános szemétbe kerülnek, pedig viszonylag jól újrahasznosíthatóak lennének.

A papír szatyrok biológiailag lebomlók, könnyű újrahasznosítani és komposztálni is őket. A gyártásához azonban rengeteg vízhez és energiára van szükség, a fák kivágásáról nem is beszélve. Ráadásul ritkán készülnek újrahasznosított papírból, mert az új papír tulajdonságai kedvezőbbek: hosszabbak és erősebbek a rostszálai.

Egy papírzacskó elkészítéséhez körülbelül 4-szer annyi vízre van szükség, mint egy hasonló méretű műanyag szatyorhoz. 1 kg papír elkészítéséhez kb. 300 liter vizet használnak fel, ami azt is jelenti, hogy egy havi fél kilós háztartási papírfelhasználással számolva, több mint 1000 liter vízigényt támasztunk évente és háztartásonként.

A papírgyártás az EU iparhoz köthető energiafogyasztásának 19%-át emészti fel, aminek kb. a fele lehet megújuló alapú egy 2017-es tanulmány alapján. A különböző szegmensek közül a papíripari rostanyag, a csomagolóanyag és a nyomdai termékek gyártása a legenergiaintenzívebb (ld. lenti ábra a fent már hivatkozott cikkből). Míg azonban a rostanyaggyártás Európában döntően megújuló energiaforrásokból biztosítja energiaigényét, addig az utóbbi két szegmens 40%, illetve 50%-ban fosszilis energiaforrásokat használ ma is. Emellett a papírgyártás 54 Mrd GWh áramot vásárol évente az EU-ban, amelynek a döntő részét – a nagyobb termelési volumenek miatt – megint csak a csomagolóanyag és a nyomdai termékek gyártása használja fel.

Ráadásul az egyes európai országokban nagyon különböző a felhasznált fosszilis energiaforrások aránya a papírgyártásban (ld. lenti ábra). A közép- és kelet európai régióban Csehország és Szlovákia használ döntően megújuló energiaforrásokat a gyártáshoz. Lengyelországban is relatíve magas ugyan a megújuló arány, de náluk a szénfelhasználás is jóval az európai átlag felett van. Magyarországon pedig alapvetően szenet használnak energiaforrásként, amivel nagyon kilógunk a sorból. Szlovénia, Románia és Horvátország esetében a földgáz adja az energiát a papírgyártáshoz.

Azt láttuk, hogy egy tipikus vászonzacskót legalább 131-szer kellene felhasználnunk. Ha heti két bevásárlással számolunk, akkor is több, mint egy évig mindig gondolnunk kell előre arra, hogy nálunk legyen. Egy angliai felmérés szerint, a vásárlások 40%-ban elfelejtenek az emberek szatyrot magukkal vinni. Sajnos a probléma még nagyobb, mert egy másik felmérésben azt találták, hogy átlagosan mindössze 15 alkalommal használnak egy vászonszatyrot, ami messze van a fenti 100-as nagyságrendtől. Ráadásul a szupermarketben használt bevásárlószatyrot jellemzően nem vesszük magunkhoz az egyéb vásárlásoknál, mint pl. a cipő, ruha vagy háztartási cikkek.

A vászonzacskók jellemzően gyapotból készülnek. Közismert, hogy a gyapotgyártás rendkívül víz- és növényvédelem igényes. Egy pamut póló elkészítéséhez mintegy 2700 liter vízre van szükség, ha még egy farmert is hozzáadunk, akkor már 20 ezer literre lesz szükség. Hogy ez mennyire sok, mindenki döntse el maga. Mitöbb a világ teljes növényvédőszer használatának 16%-a, a rovarirtószerek 7%-a koncentrálódik a gyapotföldekre, holott ezt a növényt a Föld szántóinak mindössze 3 százalékán termesztik. A legnagyobb gyapottermelők fejlődő országok, mint Kína, India, Pakisztán, Brazília, Üzbegisztán vagy Törökország, a második USA mellett. A földeken dolgozók a megfelelő óvintézkedések hiányában egyelőre még ki vannak téve ezeknek a rákkeltő anyagoknak. A vászonszatyrok újrahasznosítása sem megoldott, az általános szemétbe kerülnek, a műanyagszatyrokhoz hasonlóan.

Az eldobható műanyagzacskók jelenleg a globális hulladékprobléma jelképei, az EU 2021-től be is tiltotta őket. De ne ítéljünk elhamarkodottan. A helyzet korántsem fekete és fehér. Úgy tűnik, hogy semmiképen sem kell rosszul éreznünk magunkat, ha otthon vagy a csomagtartóban felejtettük a vászon- vagy papírszatyrunkat és a műanyagszatyorhoz nyúlunk a boltban. Ugyanakkor a legtöbbet akkor nyernénk, ha mindegyik féle szatyrot tényleg annyiszor használnánk újra, amennyiszer csak tudjuk és azok az elhasználást követően a megfelelő szemétlerakóba kerülnének.