Utáljuk azt a kifejezést, hogy a „munka világa”, mert nem jelent semmit. És nem ez az egyetlen: most végre leszámolunk a „zöld munkahelyekkel” és az „energiaszegénységgel” is. Várjuk az olvasók „kedvenceit” is.

Értesüljön híreinkről az elsők között, iratkozzon fel hírlevelünkre a blogon!

Vargha Péter Simon és Zsoldos István írása

Az alábbiakban jó pár gazdasági kifejezést gyűjtöttünk össze, amiket ki nem állhatunk. Ki nem állhatjuk őket, mert vagy nem jelentenek semmit, a használatuk nagyon eltorzult ahhoz képest, amit eredetileg jelentenének, vagy azért, mert egyszerűen modorosak. A (néha szándékosan) ködös, pontatlan kifejezésekből mindenki azt hall ki, amit akar, ami nehezíti a megértést.

Biztos sok kifejezést hagytunk ki, ha bárki tud még hasonlót, írja meg kommentben, a Facebook-oldalunkon vagy emailben (gurulohordo@gmail.com). Ha kész lesz a lista, indulhat a „bullshit bingo”: lehet ikszelni, hányszor halljuk/olvassuk a kifejezéseket rádióban, újságban, neten. Sokszor. Jöjjön a feketelista.

„A munka világa”: ez folyik a csapból is. Munkahely persze kevés van, egyre kevesebb, tehát érthető, hogy sok szó esik a munkaerőpiacról. De miért kell minden egyes alkalommal azt mondani a rádióban, ha munkáról van szó, hogy „a munka világa”?  Jelent egyáltalán valamit a kifejezés? Miért van a munkának világa, és miért nem használjuk, mondjuk a „nyugdíj világa” vagy az „étkezés világa” összetételeket? Ízlelgessük a következő példamondatot: problémás a nyugdíj világában lévők nagy száma a munka világában lévőkhöz képest…

A divathullámon kívül valószínűleg azért terjedt el a kifejezés, mert a „világa” hozzá biggyesztésével a dolog sokkal magasztosabbnak, emelkedettebbnek hat, mint ha munkaerőpiacról beszélnénk.

Ha rajtunk múlik, a „munka világa” kifejezés helyett inkább munkaerőpiacot, munkapiacot, munkavállalást, munkahelyet, foglalkoztatást használunk, szövegkörnyezettől függően. De ad abszurdum még azt is lehet mondani, hogy valaki elkezdett dolgozni…

Munkahelyteremtés: csiribú-csiribá, és máris teremtettünk ezer munkahelyet – ezt tipikusan állami szerepvállalással kapcsoltban hallhatjuk. A kifejezés azért félrevezető, mert általában csak a mérleg egyik nyelvét mutatja – valahol foglalkoztatnak valakiket, adópénzekből/állami támogatással. Az adóztatás vagy a költségvetési hiány azonban sajnos tipikusan munkahelyeket szüntet meg, csak sokkal kevésbé látványosan, az alacsonyabb profitokon és fogyasztáson, illetve a magasabb tőkeköltségeken keresztül. Ha nem így lenne, akkor az állam könnyedén megoldhatná a munkanélküliség problémáját azzal, ha erősen növelné az adóztatást és egyre több munkahelyet teremtene.

 A létre nem jött munkahelyeknek nincs sajtóhíre, és ezért nem feltűnőek. Azt sem tudjuk, hogy a „teremtett” munkahelyek addicionálisak-e - egy alternatív univerzumban, ahol nem „teremtettek” munkahelyeket, lehet, hogy az adott helyen dolgozók valahol máshol dolgoznának – ha jól működik a munkaerőpiac, akkor nagyon kis eséllyel lehet az összfoglalkoztatást állami pénzek átcsoportosításával növelni – a mérleg valószínűleg inkább negatív.

Munkahelyek nem teremtődnek a semmiből, hanem vagy magáncégek hozzák azokat létre, vagy az állam vesz el valakitől/valamitől pénzt, és fordítja azt munkahelyekre. De hogy ennek eredőjeként mennyi új munkahely keletkezett ténylegesen, azt nagyon nehéz megmondani. Persze meg lehetne próbálni, részletes tanulmányokkal, de ez nem annyira vonzó, mint venni az alkalmazottak számát és azt kinevezni munkahelyteremtésnek.

 A vállalati nyelvből vett bullshit-ekről már könyv is készült. Forrás: amazon.com

Zöld munkahelyek: Ki ellenezne egy olyan dolgot, ami munkahelyet „teremt” (lásd fent) és még zöld is? Ez azonban a „túl jó ahhoz, hogy igaz legyen” kategória, és sokszor azt próbálja elfedni, hogy az intézkedéseknek sokszor nem definiálják jól a célját – és nem mérik fel a tényleges hatásait. Ha egy intézkedésnek az a célja, hogy zöldebb legyen tőle a gazdaság, kisebb a szén-dioxid-kibocsátás, akkor azt a célt kell minél hatékonyabban megvalósítani. Ha pedig a foglalkoztatást szeretnénk valahogy növelni, azt állami eszközökkel nehéz, mint fent kifejtettük, és valószínű, hogy ennek nem a megújuló energiák (vagy más környezetbarát technológiák) elterjesztése a módja.

Ráadásul, amit „zöld munkahelyeknek” nevezünk, annak egy része nem zöld – mert valójában kétséges, hogy csökkentik-e – és ha igen, milyen áron csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást. Egy másik része pedig valószínűleg nem (helyi) munkahely – a megújulók jó része tőke- és high-tech intenzív ipar, amelyet importálunk (ami egyébként nagyon helyes: ha valami olcsóbb külföldön, azt érdemes onnan beszerezni, hiába hadakoznak ellene a helyi, drága gyártók).

Extraprofit: a szó definíciója eleve kérdéses, a használók jó része nem mondja meg, mire gondol pontosan – ahhoz előbb definiálni kellene, hogy mekkora lenne a nem extra profit. Enélkül viszont bármilyen pozitív számra alkalmazható. Félő, hogy sokan eleve bármilyen profitot „gyanúsnak” és extrának feltételeznek, pedig a tőke csak oda megy, ahol megkeresi az elvárt hozamát. Ha egy üzlet kockázatos, mert esetleg az állam elveheti a vagyontárgyakat, ott jóval magasabb az elvárt hozam is – ez nem extraprofit. Sőt, olyan is létezik, hogy a profit váratlanul magas, mert az adott cégnek szerencséje volt – az olajkutatásban ismerünk ilyeneket, és ez a tőkebefektetés egyik hajtóereje. Csak sajnos kívülről nagyon nehéz megállapítani, hogy mekkora a szerencse és mekkora a hatékonyság és jó irányba tett befektetések szerepe. Ha a szerencsét meg szeretnénk adóztatni, akkor a befektetőknek teremtünk ellenösztönzést. Olyan is létezik, amikor monopol/oligopol piac miatt magas a profit.   De ez elsősorban nem politikai, hanem versenyjogi kérdés – és versenyjogi beavatkozást igényel, ha valaki a szabályait megsérti.

Húzóágazat: itt sem magával a szóval, hanem annak használatával van sokszor baj. Ha egy ágazat „húzó”, akkor húzzon, és azt ne kelljen külön tolni (az „átmenetileg tolást igénylő, de tényleg nagyon ígéretes ágazat” azonban már nem hangzik olyan jól). Egyrészt nagyon nehéz megmondani, hogy mely ágazatok lesznek majd sikeresek, másrészt gyakori, hogy a „csak az elején kell kicsit megtolni” fázis állandósul, mert az ágazat arra rendezkedik be, hogy támogatják. Egy gazdaság számára amúgy sem jó, ha 1-2 ágazattól függ – gondoljunk csak az olaj- és gázexportáló államokra.

Kitörési pont: ezzel hasonló a gond, mint a húzóágazattal – azt a képzetet kelti, hogy a gazdasági problémákat egy gordiuszi csomó átvágásával könnyen megoldhatjuk, csak valamilyen csoda folytán ezt még nem tettük meg eddig. Pedig „nincsenek huszárvágásos rövidtávú megoldások”, lassú, nehéz változások kellenek, hogy a gazdaság rugalmasabb legyen.

Energiaszegénység: Csak szegénység van, és annak sokféle tünete, például a nem megfelelő energia-ellátottság. De energiaszegénység nincs. (Megint lehetne sorolni: egyre súlyosabb az ételszegénység, vagy ruhaszegénység?) Orvosolni is általában a szegénységet kell, nem az „energiaszegénységet” – egyrészt mert az esetek többségében (megfelelő információk birtokában) az emberek jobban tudják, hogy mire költenék, ha kicsit több pénzük lenne.

Másrészt a kifejezés veszélyes is, mert arra csábít, hogy olyanok „energiaszegénységét” próbáljuk orvosolni, akik nem a leginkább rászorulók. Hogy konkrétabb példát mondjak, a gázár-támogatások nem érik el a legszegényebb családok jó részét, akik nem gázzal, hanem fával, koksszal vagy hulladékkal tüzelnek. (Ez a háztartások közel fele a legalsó jövedelmi ötödben. Ld. A háztartások energiafelhasználása, 2008, KSH, 8. oldal)

Folyamata (hozzáadva egy tetszőleges igéhez): ez szintén az a kategória, ami felesleges szavak hozzáadásával teszi látszólag komolyabbá a témát. A „munkanélküliség csökkenésének folyamata” helyett nyugodtan lehet használni a munkanélküliség csökkenését. A teszt az, hogy ki lehet-e húzni egy adott szót különösebb nehézség nélkül a szövegből. Ha igen, akkor érdemes kihagyni.

EU-s források: ez a kifejezés komoly jelentés-változáson ment át. Kontextus alapján a mai jelentése leginkább az, hogy „ingyen pénz, amit akár értelmetlen dolgokra is el kell költeni, mert különben elveszítjük”. Itt persze nem magát a kifejezést nem szeretjük, hanem ezt a hozzá tapadt jelentést. Biztosan páran meg fognak kövezni, de az európai szolidaritás megkívánná, hogy más adófizetők pénzével is normálisan bánjunk, és ne költsük értelmetlen dolgokra, ha jókra nem tudjuk. És az EU-s forrásoknak is van egyfajta „varázspálca” mellékzöngéje, megoldás mindenre, és még zöld munkahelyet is teremt :).

Szenvedő szerkezetek, bizonytalan irányultságú felszólító mondatok:

<el kell érni, hogy> „a válsághelyzeti reagáló erők működési feltételei teljes körűen biztosítva legyenek”. (Ez kivételesen nem egy kitalált példamondat, itt szerepel.) Ez elkeni azt a kérdést, hogy ki csinál mit, vagy mit kellene csinálnia, és így a felelősséget is. Ez egyébként nem csak magyar sajátosság, sok angol nyelvű előrejelzésben is olvashatjuk például az „is expected” kifejezést, ami csak azt nem teszi világossá, hogy kié is a várakozás, ami azért előrejelzéseknél egy elég nagy probléma. Lásd még a „várható gazdasági növekedés”-t, ami általában a növekedés valamiféle lehetséges maximuma, ha minden a lehető legjobban jönne össze.

Akkor összefoglalva: Az EU-s forrásokra és az extraprofitok adójára épülő zöld munkahelyteremtés folyamatának segíteni kell a munka világába való visszatérésben, kitörési pontot kell mutatnia a húzóágazatoknak, és kezelnie kell az energiaszegénység problematikáját.

Egyelőre ennyi, várjuk a gazdasági bullshit-bingóra az olvasók „kedvenc” kifejezéseit, 25 fér a táblázatba, van még bőven hely:

Ezen a linken online kitölthetjük saját bullshit bingónkat