Jelenleg tilos kőolajat exportálni az USA-ból. A kőolajtermelők megszüntetnék a tilalmat, a finomítók nem. A tét nagy, a vita sokáig elhúzódhat.

Bácsi-Nagy András írása

 Kép: npr.org

A gázexporttal kapcsolatos viták még el sem csitultak (erről itt írtam korábban), máris itt a következő vita, ezúttal a kőolaj exportjával kapcsolatban. A gázhoz hasonlóan, az USA területén kitermelt kőolaj exportját az 1970-es évekbeli arab olajembargó óta korlátozzák. Emögött az volt az elképzelés, hogy növekvő szűkösség és geopolitikai zavarok idején az USA nem engedheti meg magának, hogy az otthon kitermelt nyersanyagból bármennyit is határain kívülre engedjen. Egészen mostanáig a korlátozás persze csak szimbolikus volt – az USA nem rendelkezett jelentős mennyiségben exportra szánható kőolajjal.

Palaolaj-forradalom. Forrás: EIA

Új olaj, új problémák

A Közel-Kelet nem lett stabilabb, mint mondjuk amilyen egy évtizeddel ezelőtt volt, a palagáz forradalom farvizén beúszó palaolaj forradalom viszont nagy mértékben átrajzolta az USA olajtérképét. Az ország jó úton jár ahhoz, hogy a 2020-as évek közepére a világ legnagyobb olajkitermelője legyen. Ezenfelül egy-két évtizeden belül önfenntartóvá is válhat (elméletben legalábbis) kőolajból.

Az olajfinomítók maximális kapacitásukhoz közel működnek már ma is. Ráadásul a középnyugati és Mexikói-öböl menti csővezeték-infrastruktúra nem tartott lépést a palaolaj forradalommal, így a termelők és finomítók közötti szállítási kapacitásokban komoly szűkösség lépett fel. Nem meglepő, hogy az olajtermelő cégek hirtelen nagy problémákkal néznek szembe.

A finomítóknak igen erős az alkupozíciója a termelőkkel szemben a kőolaj árának megállapításakor, hiszen az olajtermelők csak a korlátozott számú helyi finomítónak tudnak értékesíteni.

Nem meglepő módon több olajtermelő is kampányolni kezdett az exporttilalom feloldása mellett. Ahhoz, hogy elkerüljék az alacsony hazai árakat, kifizetődő lenne nekik a feldolgozandó kőolajat külföldre eladni. A meglévő finomítókat kibővíteni vagy újakat építeni ugyanis nagyon drága. A vállalatokhoz csatlakoztak politikusok is, akik azzal a meglehetősen nehezen indokolható érvvel kampányolnak a tilalom feloldása mellett, hogy az majd csökkenti a benzinkutak üzemanyagárait. A benzin fogyasztói ára az USA-ban örök politikai téma, különösen mióta az árak megközelítették (és többször meg is haladták) a gallononkénti 4 dollárt. Mások azt emelik ki, hogy a nemzetközi szabad kereskedelem támogatása már önmagában kedvez az USA világpolitikai befolyásának.

A tervezet politikai ellenzői viszont azzal érvelnek, hogy a tilalom feloldásával a fogyasztói árak végül növekedni fognak. Egyesek közülük a nagy olajcégeket, a „Big Oil”-t egyenesen azzal vádolják, hogy az amerikai fogyasztók költségén akarnak extraprofitot elérni: „az amerikai olaj az amerikaiaké”. Mások a nemzeti ellátásbiztonságért aggódnak: „minek importáljunk OPEC országokból, amikor van elég otthon is?”

Alkudozás: ki kapja a járadékot

Elsőre úgy tűnhet, a vita a fogyasztói jólét és a vállalatok érdekei között folyik. A kérdés az, mit gondolunk, mi fog történni a fogyasztói üzemanyagárakkal ha feloldják a tilalmat: nőni vagy csökkenni fognak?

Rövid távon a tilalom fenntartása konzerválná az alacsony regionális olajárakat. Azonban a tények azt mutatják, hogy a finomítók nem fogják (vagy nem tudják) az olcsóbb árakat a fogyasztókig eljuttatni. Ez amiatt lehetséges, mert a térségnek továbbra is szüksége van az olajtermékek importjára. Tehát a fő nyertesei az alacsony palaolaj-áraknak a középnyugati finomítók, akik a „beragadt” palaolajat nyomott helyi áron vehetik meg, de a termékeket már világpiaci áron adják tovább a fogyasztónak.

A vitát inkább ebből a perspektívából érdemes nézni: kié lesz a profit: a finomítóké vagy a termelőké? Ha a tilalmat feloldják, az olajtermelők drágábban adhatják el a nemzetközi piacokon a kőolajat. Ha a tilalom helyben marad, a finomítók aratják le a hasznot, legalábbis addig ameddig nem építenek új csővezetékeket. Innen nézve nem tűnik véletlennek, hogy az egyik leghangosabb ellenzője a tilalom feloldásának az a Bob Menendez szenátor, aki New Jersey-ből jött, ahol az USA egyik legnagyobb finomító kapacitása található.

Az USA általában, az esetek többségében támogatja a szabad kereskedelmet. Még ha páran meg is vannak győződve arról, hogy a tilalom fenntartása nem sérti az USA WTO felé fennálló kötelezettségeit, szól érv amellett is, hogy hagyjuk a piacokat maguktól működni (különösen egy olyan nemzetközileg kereskedett nyersanyag esetében mint a kőolaj). Az export tilalma (most hogy az USA-nak valójában is lenne exportálható kőolaja) torzítja a nemzetközi piacot. Ez, a jelenlegi infrastruktúra szűkösségével együtt szűk keresztmetszetet hoz létre a kínálatban. Ha a kitermelt kőolaj nem kerül ki a nemzetközi piacokra, akkor valaki le fogja aratni a gazdasági járadékot – ahogy ezt most a középnyugati finomítók teszik. Persze kínálati és keresleti megfontolások is korlátozni fogják, hogy mennyi kőolajat tud az USA exportálni.

Ha nem helyeznek üzembe új csővezetékeket, vagy nem oldják fel a tilalmat, eljöhet az a pont, amikortól kezdve a vállalatok nem fognak többet beruházni a termelésbe. Elsősorban a magas olajárak miatt érte meg nekik kifizetni a drága fejlesztéseket és palaolajat termelni. A palaolajnál a termelőknek mindig újabb és újabb kutat kell fúrniuk, hogy fennmaradjon a folyamatos termelés. A konvencionális olaj esetében viszont, ha egyszer beindult a termelés egy kútból, akkor az aránylag lassan, évek alatt csökken. Ezért a palaolaj kitermelése magas határköltségű technológia, amely könnyen „leállítható”, ha kedvezőtlenek az árak.

A tipikus kút kitermelési görbéje a hagyományos (sötétkék) és palaolaj (világoskék) esetében. Forrás: IEA, Repsol

Hosszú távon ez problémákhoz vezethet, hiszen a hazai termelés csökken, felhajtva az árakat. Mivel az USA olajiparának majdnem mindegyik szereplője magánvállalat, ez a torzítás fenntarthatatlanná válik. (Vagy legalábbis ez az, amit az olajkitermelők szeretnének mindenkivel elhitetni. A finomítók alkupozíciója ugyanis gyengülne, amint reális opcióvá válna a kutak bezárása, ami pedig automatikusan csökkentené azt a kedvezményt, amit a finomítók tudnak kialkudni az olaj árára. Elvégre a finomítóknak is az az érdeke, hogy a termelést magas szinten tudják tartani – egészen addig, amíg az profitábilis.)

Még az is előfordulhat azonban, hogy a kérdés tárgytalanná válik. Egyes elemzők szerint a palaolaj „forradalma” előbb véget ér, mint hogy a kérdést rendeznék. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint az USA nem-konvencionális termelésnövekedése 2018 körül el fog kezdeni csökkenni (noha még így is nagyobb növekedést vár addig, mint egy évvel korábbi előrejelzésében). Az exporttilalom feloldásáért kifejtett politikai nyomás mértéke attól függ, hogy mennyire pontosak az előrejelzések a palaolaj jövőjével kapcsolatban az USA-ban. Egy olajipari szakértő becslései szerint az export problémája legalább öt évre van még (ami időt ad a kormányzatnak, hogy gondolkozhasson a tilalom feloldásán). Pár biztonsági szelepet (pl. Kanadába most is szabad exportálni) és kivételt a szabályozás megengedett, ami átmenetileg csökkentheti a nyomást.

Az IEA szerint 2020 után nem nő tovább a palaolaj. Az olajtermelés változása. Forrás: IEA

Nincs azonnali megoldás

Mivel a tilalmat a Kongresszus vezette be, feltehetően a törvényhozók rendelkezésére lesz szükség a megszüntetéséhez is. Az azonban valószerűtlen, hogy egy ilyen vitás kérdést felvessenek időközi választási időszakban. Obama elnök pedig láthatóan nem siet végrehajtói hatalmát felhasználni az ügy gyorsítása érdekében. Ernest Moniz, az USA energiaügyi államtitkára egy kis lélegzetvételnyi szünethez segítette a kormányzatot azzal, hogy bejelentette, a négyévenkénti energiapiacok helyzetét áttekintő, 2015-ben esedékes Energy Review-ban közelebbről is meg fogják vizsgálni a kérdést. Mivel az export tilalmának feloldása az amerikaiak többségének érthetetlen (minek exportálnánk olajat amikor a fogyasztásunk közel 60%-át importáljuk), széleskörű társadalmi vitára is szükség lesz (ahogy azt már az LNG-export ügyében is láttuk).

Szóval készüljünk fel a további rémhírekre, és kétes érvekre arról, hogy mikor és merre is fognak menni az üzemanyagárak. És arra, hogy jó ideig nem lesz még döntés.

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

 

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!