Pontosabban az európai vállalatok magas energia-költségei miatt. Ja, kérem, tetszettek volna korábban gondolkodni.

EU-csúcs volt szerdán, (többek között) az energia-piac helyzetéről tárgyaltak. A tudósításokból úgy látszik, hogy az adóelkerülés és adócsalás ügye elvitte a showt, és még a tervezettnél is kevesebb szó esett energiáról. Pedig volna miről beszélni, csak hát mindig van aktuálisabb tűzoltás.

A záró nyilatkozat általános dolgokat puffogtat energia-ügyben: igen, egységes piac lesz 2014-re (nem lesz), fontos az ellátásbiztonság, a forrásdiverzifikáció, sok beruházás kell, amit a piac csináljon meg, bla, bla, bla.

Az energiavita a Financial Times értesülései szerint nagyrészt az alábbi ábra körül foroghatott. Ez azt mutatja, hogy a vállalatok számára a villamosenergia-árak 2005 óta jelentősen nőttek Európában, míg Amerikában stagnáltak, és Japánban is jóval kevésbé nőttek.

Az ábra az energiaárakról, amiről a vita szólhatott. Forrás: Financial Times

Nem csoda, hogy az energiaköltségek témája van terítéken, és nem arról folyik a vita, hogy a világ hogyan tudja megakadályozni a klímakatasztrófát, ami felé sodródik. Az Eurózóna régóta recesszióban van, a munkanélküliség minden hónapban újabb rekordot dönt, és jó ideig esély sincs arra, hogy az EU kijöjjön a gazdasági gödörből.

A kérdés csak az, hogy miért ilyen magasak Európában az energia-árak? Azért mert a gonosz, nagy energiatermelő vállalatok kiszipolyozzák a fogyasztókat? Nem egészen. Az EU árampiacán jelenleg hatalmas többletkapacitás van. A válság előtthöz képest az EU áramkereslete 4%-kal csökkent, miközben a beépített erőmű-kapacitás jócskán nőtt, a német atomerőművek leállítása ellenére. Ez jelentősen LENYOMTA azt az árat, amit az áramtermelők a piacon kapnak az áramért. Például a válság előtt, 2006-ban Németországban 50 euróba került 1 MWh zsinóráram (a folyamatos 24 órás ellátás ára), míg ez jelenleg alig van 30 euró fölött, jövő évre pedig 40 euró környékén folyik a kereskedés. A félreértések eloszlatására: ez azt jelenti, hogy NEM a magas fosszilis tüzelőanyag-árak miatt nőttek a végfelhasználói áramárak.

Csökkent a kereslet, nőtt a kínálat az EU árampiacán. Forrás: saját számítások, Eurostat, EWEA

Megújulók horror-áron

Akkor mi történt? Elsősorban a „vonal alatti” tételek nőttek meg, azok melyek még az alacsony nagykereskedelmi árra rakódnak. Konkrétan az EU által kijelölt 2020-as megújuló-energia célok miatt rengeteg megújuló, elsősorban szél- és napenergia-kapacitás épült ki Európa szerte. A baj ezekkel „csak” az volt, hogy ezek jóval drágábban termelik az áramot, mint az erőmű-kapacitások jelentős része, így a szén-dioxid megtakarítások is kiugróan sokba kerültek. Egy MWh termelésre jutó költség a szélturbinák esetében valahol 100 euró fölött van, míg a napeelemeknél még ennél is többe kerültek. Az új kapacitások egyre olcsóbbak (még így is jelentősen meghaladják a jelenlegi áramárakat), de ez már utólag nem segít, hiszen ha egyszer a beruházás megtörtént, akkor a magasabb áram költségét (jellemzően) a beruházó előre kifizette.

Ezt a többletpénzt fizeti meg most Európa szép apránként a magasabb energiaárakban. Németországban a megújulók támogatására fordított összeg már meghaladja a zsinóráram árát. Persze országa válogatja, hogy a politika kivel fizetteti meg ezt a költséget. Van, ahol a lakossági fogyasztókat védik, és az ipari felhasználók fizetnek többet, míg van, ahol az ipari fogyasztókat kímélték meg, és a lakosságra hárították a megújulók terheit. Mint az EU-s adatokból látszik, összességében az ipari fogyasztók terhei jelentősen növekedtek.

Bármelyik irányba történik is a keresztfinanszírozás, annak komoly gazdasági költségei vannak, mert torzítja a szereplők viselkedését. Ha a lakossági energia-árakat mesterségesen alacsonyan tarjuk, az nagyobb fogyasztásra ösztönöz: ekkor kevésbé éri meg takarékoskodni, energiahatékonyságot növelni. A magas ipari áramárak miatt a beruházások szerkezete torzul. Mivel a végtermékek piacán jórészt intenzívebb a verseny, ezért a beruházásokat oda viszik, ahol a költségek (például az energiaköltségek) kisebbek.

És, mint ezt már leírtuk, részben a megújulók termelésének támogatása tette taccsra az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerét. A célkitűzések enyhén szólva nincsenek összhangban.

Egységes piac? Tudod mikor…

Miközben a megújulókat nemzeti szinten sok helyen túltámogatták, addig ehhez képest kevesebb hangsúly került az egységes, EU-s szintű piacok kialakítására, még ha egyes részterületeken volt is előrelépés. A nagykereskedelmi gázpiacoknál egyelőre ahány ország, ahány szerződés, annyi féle gázár. Az árampiacok összekapcsolása segített a nagykereskedelmi piacok egységesítésében, közeledtek a nagykereskedelmi árak. De azért még az árampiacon is lenne mit tenni.

Persze, megújulókkal üzletet teremteni, szalagot átvágni jóval egyszerűbb, látványosabb és kevesebb érdeket sért közvetlenül, mint átláthatóvá tenni annak a szabályozását, hogy ki, hogyan fér hozzá a határkeresztező kapacitásokhoz, vagy, hogy hol legyenek fejlesztések az infrastruktúrában, neadjisten, hogy szűkítsék, mely felhasználói szektorokbanvan árszabályozás.

Nézegessen színes térképeket: hol szabályozottak az energia-árak. (Magyarország azért piros, és nem narancssárga, mert nem csak a lakosság, hanem a kisebb üzleti felhasználók számára is regulált a tarifa. A nagyobb ipariakra nem.)  Forrás: Európai Bizottság

Jelenleg ez még mindig a vágyálom kategóriája. Márpedig a szétszabdalt energia-piac a másik fő oka, hogy az árak az EU-ban magasak. A helyi, sokszor domináns szolgáltatók ugyanis aránylag magasan tartják az áraikat. Ha egységesedne a piac, csökkennének az árak.

Az egységesedést gátolja az, hogy a politikusok jó része nem hisz a piacokban, abban, hogy az import ugyanolyan stabil, kiszámítható forrás lehet, mint a „hazai” termelés. Herman Van Rompuy is azzal riogatott a csúcson, hogy nemsokára Európa lehet az egyetlen kontinens, amely energiából importra  szorul (ami egyébként sületlenség is, Ázsia egyre nagyobb importőrnek néz ki).   

Ha viszont nem hiszünk az importban, akkor valóban nem fog működni. Ha azt akarom, hogy az „én termelőm” termeljen többet, őt szeretném favorizálni a „mások” termelőihez képest, ezt csak úgy tudom megtenni, ha mesterséges korlátot építek a kereskedelemben. Emiatt aztán valóban nem lesz egyenértékű az import a „hazaival”. A nemzeti megújuló-célok is ebbe az irányba mutatnak. Kicsit sarkítva: Ha én „drága pénzen” megtermeltettem a megújuló-alapú áramot, miért adnám el azt „olcsón” más országoknak?

Fél Európában kérdéses az energia-szabályozó függetlensége. Forrás: Európai Bizottság

Marad a skizofrénia

Persze az energia-szektort érintő szabályozás nagy része tagállami hatáskör, amibe az EU nem szólhat bele. A kikényszerítő ereje pedig enyhén szólva vegyes. Ha el is kezdődik, jó pár évig el lehet húzni az EU-s vizsgálatokat, és a retorziók sem túl elrettentők, még akkor is ha néha egy-két pénzbírság azért elcsattan. Egyedül a versenyhatósági beavatkozások tűnnek hatásosabbnak.

Mint láttuk, az EU egyes célkitűzései sincsenek egymással összhangban, és mindig van aktuálisabb ügy, mint az energia. Így hát marad a skizofrénia: szép szólamok, kevés tényleges haladás. Egyet előre, kettőt hátra.  

Ha tetszett a poszt, kövesd a Guruló hordó blogot Facebookon!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre!